Kiemelte: nem hajlandó szerepet vállalni annak az oktatáspolitikának a szolgálatában, amely központosított tartalmi szabályozással és „külső szakmai ellenőrzéssel” kívánja „minden egyes gyereknek megadni a lehetőséget és esélyt arra, hogy értelmesen gondolkodni és cselekedni képes polgárrá váljék.”

Leköszönő levelében élesen ellenzi azt a radikális változtatást, amelyet az oktatásügyi kormányzat a közoktatás egész rendszerének újraállamosításával, gyakorlatilag az önkormányzatok iskolafenntartói jogosítványainak és kötelezettségeinek felszámolásával, mindenekelőtt pedig a tanítás-tanulás tartalmi szabályozásának a helyi adottságok és szükségletek iránt érzéketlen centralizálásával kíván végrehajtani.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Loránd Ferenc továbbá tiltakozik azon megállapítás ellen, miszerint – mint ez a Kormány augusztus 31-én elfogadott és szeptember 28-án megerősített a Nemzeti köznevelésről szóló koncepciójában olvasható – az elmúlt évek alatt hazánkban az iskolai nevelés és oktatás ügye egyfajta nemzetközi kísérleti tereppé vált, amelyben az oktatás-nevelés középpontjába a tananyag és a módszertan került a gyerekek helyett. Ennek során az oktatás fő törekvése az lett, hogy állandóan változó ismeretekkel telítsék az iskolás gyerekek fejét.

Loránd Ferenc lemondó levelében úgy fogalmazott: büszkén vállalja, hogy részese lehetett annak, hogy „állandóan változó”, azaz korszerű ismeretekkel vértezték fel a tanulókat különös tekintettel arra, hogy hazánk versenyképessége és egyáltalán talpon maradása mindenekelőtt a felnövekvő generáció képességein és tudásán múlik. Kiemelte, aligha létezhet ennél „magyarabb” cél.