Jól példázza ezt annak a New York-i ingázónak az esete is, aki nemrégiben szóváltásba keveredett a kalauzzal a helyi érdekeltségű vonaton. A kalauz állítólag azt rótta fel neki – nagyon udvariasan –, hogy túl hangosan telefonál, és eközben egy-két káromkodás is elhagyja a száját. A hölgy pedig – pechére, mert egy utastárs okostelefonjával rögzítette az eseményeket, és az elkészült két és fél perces videót felrakta a YouTube-ra – a következő mondattal talált védekezni: „Tudja Ön, hogy milyen magas az én iskolai végzettségem? Tudja Ön, hogy hová jártam én egyetemre?” A videó közzétételét követően a New York-i Egyetemen végzett nő ostoba elitizmusán, sznobériáján mulatott a fél internet, számos blogger kedvenc céltáblájává vált. És mindezen az sem változtatott, hogy a felvételt el kellett távolítani a videomegosztó oldalról – addigra már milliónyian küldték tovább egymásnak.

Forrás: iStockPhoto

Magyarázkodtak azok is, akik a korábbi demokrata párti kongresszusi képviselővel, Anthony D. Weinerrel kerültek online kapcsolatba. A magyar sajtót is bejárta a hír, amely szerint Weiner egy fotót akart eljuttatni magáról egy diáklányhoz egy közösségi oldalon keresztül, de véletlenül minden ismerőse megkapta a fényképet, amelyen a férfi alsónadrágban látható. Amikor kitört a botrány, azt állította, hogy hackertámadás érte a Twitter-fiókját, de néhány nap múlva bevallotta: három év leforgása alatt hat nővel is folytatott hasonló erotikus levelezést és viszonyt...

Az ártalmatlanabb botrány után egy súlyos károkkal járó eset: nemrégiben Vancouverben is az internet vezetett számos randalírozó nyomára. A Stanley-kupa elvesztése felett érzett haragjában törni-zúzni kezdő tömegről fotók készültek, a résztvevőket pedig azok alapján azonosították online ismerőseik.

Online intelligencia, offline megtorlás

A több mint kétmilliárd felhasználót számláló internet mára egyfajta kollektív intelligenciát alkot, a felhasználók által bejárt útvonalakon hagyott apró nyomok könnyedén azonosíthatóvá teszik őket.
Így egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy kínos videó, egy intim fotó vagy egy keresetlen szavakkal megfogalmazott email utat talál magának a nyilvánossághoz – ha az, akinek a birtokába került, ezt így akarja. Ez a kollektív intelligencia minden korábbinál nyilvánosabbá teszi a közszférát, és néha az egyébként féltve őrzött magánszféra is reflektorfénybe kerül. Elrettentő példaként elég a közel-keleti elnyomó kormányok ügynökeinek ténykedésére gondolni: online kísérik figyelemmel a tüntetéseket, majd pedig offline következik a megtorlás...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Persze azért van a dolognak előnyös oldala is, hiszen a technológia révén válhatnak kifürkészhetővé a bűnözők szándékai, meg lehet cáfolni a nyilvánosságra kerülő hazugságokat, egyeseket pedig az interneten szárnyra kelt információk tehetnek híressé. Ez utóbbi történt egy fiatal párral is a vancouveri utcai zavargások idején (pontosabban annak kellős közepén).

Csókok a könnygázfelhőben

Egy szabadúszó fotós, Rich Lam kapta őket lencsevégre, amint a rohamrendőrök gyűrűjében – a könnygázfelhőben – a földön fekve önfeledten csókolóznak. Amikor a fotók napvilágot láttak, az egész világ azt kezdte találgatni, vajon ki lehet a „csókolózó pár”. Ismerőseik révén egyetlen napon belül fény derült a kilétükre – nevük meg is jelent az online híroldalakon – és tartózkodási helyükre, úgyhogy rögvest az MSNBC napi show-jában találták magukat – és lehet, hogy ez indítja el a fiatalember karrierjét a stand up comedy világában.

Scott Jones és Alex Thomas az élő bizonyíték arra, hogy bármelyik ártalmatlanul induló napból lehet olyan, amelyik az internet révén örök időre emlékezetes marad nemcsak az érintettek, de az egész világ számára is. „El sem hiszem, hogy volt ott valaki, aki ilyen képet csinált rólunk” – nyilatkozta elképedve a tv-műsorban Alex Thomas.

Az anonimitás erózióját együttesen eredményezték a közösségi oldalak mindent átható szolgáltatásai, az egyre olcsóbb kamerás mobilok, az ingyenes fotó- és videomegosztó oldalak elterjedése, és talán mindennél inkább az emberek megváltozó álláspontja arról, hogy mi tartozik a nyilvánosságra, és mi az, aminek meg kell(ene) maradnia a magánszféra határain belül. Szakértők szerint a Facebookhoz hasonló oldalak, amelyeken valós személyiségükkel kell jelen lenniük a felhasználóknak, és amelyeken ösztönzik a fényképek és videók megosztását, fokozták ennek a változási folyamatnak a felgyorsulását.

„Az emberek semmi mást nem szeretnének, mint kapcsolatba kerülni egymással, azok a vállalatok viszont, amelyek ehhez a megfelelő elektronikus csatornákat szolgáltatják, mindig tudni akarják, ki, hol és mit mondott. Ennek eredményeképpen minden korábbinál több dolgot ismernek meg rólunk” – nyilatkozta a témával kapcsolatban a The New York Timesnak Susan Crawford, a Benjamin N. Cardozo School of Law professzora.

Aggódhatnak a jogvédők

A fokozódó közösségi jelleg a kereskedelemre, a közéletre és a hétköznapi emberek magánélethez való jogára nézve egyaránt komoly következményekkel járhat.

Léteznek olyan kormányzati és vállalati törekvések, amelyek online személyazonosító rendszerek létrehozását szorgalmazzák. Így pedig a technológia még nagyobb szerepet fog játszani az egykor névtelen személyek azonosításában: a Facebook például már használja is az arcfelismerő technológiát, ami nem kevés aggodalmat váltott ki az európai szabályozók körében.

A vancouveri zavargásokat követően a helyi hatóságoknak nem volt szükségük ilyen arcfelismerő technológiára néhány érintett személy azonosításához, egyszerűen csak átfésülték a közösségi média oldalait, így fedezték fel például a rendbontók soraiban Nathan Kotylakot, a kanadai junior vízilabdacsapat 17 éves tehetséges játékosát is.

Nathan a Facebookon sajnálkozását fejezte ki az általa (is) okozott károk miatt, ám tettének elítélése nem állt meg az ő személyénél, családját is elérte. A helyi média beszámolója szerint apja, aki orvosként dolgozik, döbbenten észlelte, hogy miután nyilvánosságra került fiának részvétele az utcai csetepatéban, az orvosokat rangsoroló RateMDs.com oldalon hatalmasat zuhant az ő megítélése is. (Ezt az igazságtalanságot tapasztalva sokan viszont azonnal felkeresték a rangsort készítő oldalt, hogy megvédjék az orvost, és így helyreálljon a minősítése.)

Amint az megjósolható volt, nem késlekedtek a válasszal azok sem, akiket az internet segítségével azonosítottak az alkohol fűtötte zavargás résztvevőiként. Egy vancouveri diáklány például, aki szerepel a zavargásról készült fényképeken, és egy lopást is beismert, blogjában egyenesen „21. századi boszorkányüldözés”-nek nevezte az internetes azonosítási eljárást. A New York-i kalauzos történet révén közutálatnak örvendő nő azonnal törölte Twitter- és LinkedIn-profilját, miután neve felbukkant a blogokban. Jóllehet az a valaki, aki eredetileg feltöltötte a YouTube-ra a beszédes videót, hamarosan eltávolította onnan, mások azonban átvették a videotovábbító szerepet, új életet lehelve a történetbe. A videót készítő illető továbbra is őrzi anonimitását, mert megszüntette a YouTube-fiókját.

„A Gay Girl in Damascus”

A világ túlsó felén, olyan közel-keleti országokban, mint Irán és Szíria, bátor aktivistáknak olykor – „természetesen” névtelenül feltöltött – YouTube-videók segítségével sikerült azonosítaniuk a diktatórikus erőszak áldozatait, sőt visszaélések felderítésében is sikerrel közreműködtek.

Egy önmagát szíriai-amerikai leszbikusnak valló bloggerről – aki a hangzatos „A Gay Girl in Damascus” nevet vette fel, és akit egy blogbejegyzés szerint be is börtönöztek – így derült ki, hogy valójában egy amerikai férfi, és a Tom MacMaster névre hallgat.

Andy Carvint végül online követői néhány fotó és szerverbejegyzés segítségével vezették el ahhoz a bloghoz, amely Tom MacMaster felesége nyitott, de mindketten használják.

Az oknyomozó csoport munkáját Andy Carvin, a Nemzeti Közrádió, az NPR stratégája koordinálta, aki Twitter-tudósításaival kimerítően részletes képet szolgáltatott a közel-keleti tiltakozásokról. Amikor a forrásai szkeptikusan nyilatkoztak a blogger személyazonosságával kapcsolatban, azonnal kérdések sorozatával kezdte bombázni a Twittert és a Facebookot: van valaki, aki személyesen találkozott a bloggerrel, tud róla bármit is? Minél több kérdést tett fel, annál több lett a kétség: még azok a riporterek sem találkoztak közvetlenül a „Gay Girl”-lel, akik állítólag személyes interjút készítettek vele.