Olvasni jó, és minden ellenkező értelmű híresztelés dacára még mindig a sokat olvasó nemzetek sorába tartozunk. Jóllehet az internet, az online sajtó térhódításával folyamatosan szűkül a papír alapú kiadványok olvasótábora, maga a fogyasztott információmennyiség nem csökken.

Monitoron Tolsztojt?

Paradox módon könyvtárnyi irodalma van már az elektronikus könyvnek is, bár a technológia stratégiai célja éppen az, hogy átvegye a papír alapú információtartalom tárolásának szerepét. Az, hogy ez a technológia egyre inkább helyet követel magának a mindennapokban, egyértelműen a „mindent digitalizálni” elvének széles körű elterjedésével van összefüggésben (itt elég csupán két irodalmi példára utalni: a Magyar Elektronikus Könyvtár és a Digitális Irodalmi Akadémia mérhetetlenül gazdag és folyamatosan bővülő, ráadásul ingyen elérhető elektronikus kiadványainak választékára). Ráadásul az újabb kiadású könyvek esetében az előkészítés a kétféle – elektronikus és hagyományos – kiadásra semmiféle érdemi pluszköltséggel nem jár, hiszen a nyomdába készülő papírkönyvnek is először a digitális eredetijét kell létrehozni.

És a fenti paradoxon tovább folytatható: az Amazon.com, amelyik büszkén deklarálta nemrégiben, hogy az értékesítéseket tekintve először adott el több e-könyvet, mint hagyományosat, éppen a klasszikus könyvek internetes értékesítésével kezdte és alapozta meg a maga sikertörténetét.

Azt már a technológia fejlesztésének korai fázisában felismerték az érdekeltek, hogy senki sem fog monitora előtt görnyedve Lev Tolsztojt olvasni. Célszámítógép kell tehát az e-könyvek térhódításához – adták ki a jelszót, és máris elérkeztünk a formátumháborúhoz: a valóságos könyvolvasási élményt a lehető leghívebben utánozni szándékozó és azt a pluszszolgáltatások révén az internettel is harmonizáló célkészülékek gyártói versenyre keltek, azt bizonyítandó, hogy az ő – egyenként önmagukba zárt – rendszerük a legalkalmasabb a klasszikus olvasmányélmény eléréséhez.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kéthétnyi feltölt(őd)és

Mára három ilyen készülékvonulat tűnik uralkodónak. Az Amazon.com-féle Kindle (egyes szakértők szerint hozzánk sohasem fog utat találni a támogatott formátum és a sajátos kereskedelmi politika miatt, pedig ára már közelít a 100 dolláros – hozzávetőleg 22 000 forintos – megfizethető szinthez), a Barnes & Nobles könyvkiadó Nook nevű készüléke, valamint a Sony (utóbbi kettő a magyar piacon is teret nyerni látszó epub formátumot támogatja).

Egy dolog közös mindegyik készüléknél, ez pedig az elektronikus „papír". Ennek energiatakarékos kivitele is biztosítja, hogy az akkumulátor egyetlen feltöltésével akár 9000 oldalt is el lehessen olvasni (vannak gyártók, amelyek ugyanezt két hétre számítják át). Napjainkban szinte valamennyi olvasógyártó az E-Ink kijelzőjére esküszik, és a fejlesztések révén a korábbi évek fekete-fehér dominanciája után színesben is élvezhetők már az elektronikus könyvek oldalai.

Van azonban egy hívatlan vetélytárs. Az Apple 10 inches, a magazinok formátumához közeli átmérőjű iPadjével – igaz, jóval rövidebb feltöltési élettartamot garantálva, mint a klasszikus e-book-olvasók – helyet követel magának ebben a felhasználási környezetben is.

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon mikorra várható az e-bookok valódi tömegessé válása, igencsak megoszlik a szakmai közvélemény. Van, aki csupán egy-két évnyi lemaradást feltételez az iránymutató amerikai példától, az ellentábor viszont a magyarok rebellis múltjában bízik: abban, hogy nálunk az információ fogyasztói szembefordulnak a hatékony marketing révén természetesnek feltüntetett technológiai fejlődéssel. Bár az e téma iránt fogékonyakat állandó izgalomban tartják az újabb és újabb olvasókészülékek és szolgáltatások bejelentései, még igencsak a kezdeteknél tartunk.

Olvasó és tartalom

Merthogy ahol van olvasható tartalom, ott nincs megfelelő készülék, ahol meg olvasókat lehet kapni, gyakran az eltérő adatformátumok miatt nem tudnak hozzájuk megfelelő tartalmakat kínálni. Márpedig szakértők szerint az áttörés azon múlik, hogy mennyire sikerül mindent – e-book-olvasót és hozzá való tartalmat – egy kézből kínálni.

Már az elmúlt év vége sem telt ugyanakkor eseménytelenül: a Magyar Telekom is megjelent a maga T-Olvasójával (egyes vélemények szerint olcsó és szerény képességű volt a készülék), de azóta is adós a folytatással.

Idén tavasszal a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatkozott be az első két, e-könyvre épülő hazai vállalkozás: a Bookline és a Líra közös leányvállalata, az eKönyv Magyarország Kft., illetve a Kossuth Kiadóhoz kapcsolódó multimediaplaza.hu. Az időzítést akkor azzal magyarázták, hogy most alakult ki olyan vásárlóréteg, amely fogékony az új technológiára, illetve azzal, hogy kellően fejlett a technikai háttér, és megszilárdultnak tekinthetők a formátumok is.

Az ekonyv.hu webáruháza el is indult, több mint 120 000 angol nyelvű e-könyvvel a kínálatban, ezek mellett azonban csak néhány száz magyar cím olvasható, és a saját olvasóra még most is csak előjegyzést vesznek fel. A cég nemcsak a Líra-csoport tulajdonában lévő kiadók könyveit árusítja e-formátumban, hanem igyekeznek bevonni más kiadókat is. (folyt.)

A multimediaplaza.hu kínálata valamivel talán gazdagabb magyar tartalomban, de ott sem szerepel hordozható olvasó-célkészülék a kínálatban. Választásuk az Adobe-féle epub-ra esett, ehhez számítógépre ingyen letölthető a megfelelő olvasószoftver. Ha valaki tehát csupán azt szeretné eldönteni, meg tud-e barátkozni ezzel a formával, nem kell „vakon” döntenie: többek között egy sor Jókai-könyvhöz is ingyen juthat hozzá elektronikus formában – és valamilyen célkészülék megvásárlása előtt az asztali gép vagy a notebook kijelzőjén olvashatja.

Mellettük a Sanoma érdekeltségű polc.hu tekinthető még a technológia letéteményesének, de ez még inkább csak „megágyazott” mind az e-könyveknek, mind pedig a hozzájuk szánt olvasóknak – polcaikon most még csupán klasszikus könyvek sorakoznak. Akárcsak a libri.hu: még csak az említés szintjén sem esik szó az e-könyvekről.

Intő példa: a bakelit

Maga az elektronikus könyv technológiailag természetesen együtt jár az aktív, értő internethasználattal. Ha valaki rendelkezik is olvasóval, az internetről kell letöltenie a művet, azon keresztül kell fizetnie, és így kapja meg a jogosító kódot is a könyv olvasásához. De vajon mi lesz azokkal, akik – még mindig igen sokan vannak – egyszerűen nem akarják az internetes áruházakat bújni  olvasmánycsemege után, ugyanakkor vonzó lehet számukra, hogy út közben csupán egy készüléket vigyenek magukkal, és azon mindent el tudjanak olvasni? Vélhetően előbb-utóbb a valóságos könyvtárak szolgáltatásai között is megjelenik majd, hogy értő módon, saját szélessávú hálózatukon közreműködjenek a letöltések-fizetések segítésében vagy megfelelő szerződéseket kötve a virtuális könyvek kölcsönzésében.

Más oldalról viszont felmerül a szellemi értékek örökéletűvé tételének kérdése is. Az egymásba fonódó és szabványos adatformátumok ugyanis mindenkori napi üzleti érdekek megtestesülései, és nem lehet tudni, mikor ér véget egy-egy ilyen termék életciklusa. Amikor a cd-, majd a dvd-formátum lépett elő az információtartalom megőrzésére hivatva, a fejlesztők „gyakorlatilag végtelen” élettartamot deklaráltak az ezeken tárolt adatoknak. Nemrégiben egy francia kutatólaborban mesterségesen öregítették az adathordozókat, és azt kellett tapasztalniuk, hogy ez az élettartam aligha több 10 évnél, vagyis az értéknek tekintett tartalmakat minimum duplikálva kell tárolni, és folyamatosan frissen kell tartani az archívumot. Jelenleg eldönthetetlennek látszik a dilemma: megvalósul-e a tárolt tartalmak átjárhatóságának megnyugtató folytonossága, vagy óhatatlan – és esetenként fájdalmas – veszteségeket kell elkönyvelnünk.

És hát persze az a félelem sem alaptalan teljesen, hogy egyszer eljön az idő, amikor a bakelit lemezekhez hasonlóan csak megszállott gyűjtők engedhetik meg majd maguknak, hogy klasszikus keményfedeles könyvek sorakozzanak a polcaikon...