Pénztárcától függően némelyik fa alá itthon is bizonyára e-könyv(-olvasó) került – trendi dolog, na! – a hagyományos helyett. Ezzel még nincs is semmi baj, hiszen a technológiai innovációt tetemes részben az újdonságokkal szembeni kíváncsiság hajtja, ugyanakkor a jó megoldás alighanem a választás lehetőségét kínáló volna: ugyanazt papíron és elektronikusan is lehetne ajándékba adni.

A világ nagyobbik része azonban nem így gondolkodik. Vagy a könyvet dobja sutba, vagy egyszerű divathullámnak tekinti a korszerű, elektronikus megoldásokat, vagy pedig – és ez a legrosszabb – nem olvas semmit. Az aktív attitűdökben viszont egy dolog közös: híveik az egész világot keresztül-kasul behálózó marketingüzenetek egyikének vagy másikának ülnek fel.

Azokban pedig nincs hiány. Például az egyik, az elektronikus olvasás mellett lándzsát törő szolgáltató honlapján a következőket lehet olvasni: "A … elektronikus kiadványainak használatával Ön is hozzájárul, hogy kevesebb fát vágjanak ki!"

Fától (védeni) az erdőt

Az érvelés tetszetősnek látszik. Egy baja van: nagy valószínűséggel nem igaz, illetve ebben a formában nem igaz, vagy ha valamiképpen mégis igaz volna, a ténymegállapítást mérhető adatokkal kellene alátámasztani, hogy hitelessé, hihetővé is váljék. Nem véletlen hát, hogy az ilyen és hasonló megnyilatkozások láttán a másik oldal zsebében is kinyílik a bicska, és rögtön egy sor adattal támasztja alá a maga álláspontját.
A Nyomdavilág című folyóirat szerint a világ fakitermelése ma körülbelül 450 millió tonnát tesz ki évente, ennek 59 százalékát ipari céllal hasznosítják, a papíripar az ipari célra kitermelt famennyiség 38 százalékát használja fel – ez a teljes kitermelés 22 százaléka. A világon kitermelt famennyiségnek csupán közel egy százalékából lesz könyv, becslések szerint könyveket az előállított teljes papírmennyiség 5-6 százalékából gyártanak. A globálisan közel 400 millió tonnás éves papírtermeléshez ma mintegy 200 millió tonna újrahasznosított papírt használnak fel. Vagyis a papír-újrahasznosítás világátlaga 50 százalék körüli, szemben az e-hulladékok mindössze 18 százalékos mértékével – érzékelteti a nagyságrendeket a folyóirat.

Eloszlatandó tévhitek

Ezek pedig már olyan adatok, amelyek arra mindenképpen alkalmasak, hogy az információfogyasztók világa legalábbis elgondolkodjék. Ezt az elgondolkodtatást hivatott erősíteni majd az – a Nyomda- és Papíripari Szövetség szervezésében megvalósuló – marketingkampány is, amelynek bevallott célja, hogy segítsen legalább részben eloszlatni a papír alapú információhordozást belengő tévhiteket – még ha azokat látszólag a környezet védelmének szándéka is hívta életre.

Peller Katalin, a szövetség főtitkára szerint a Green Print Hungary program legfőbb célja, hogy megszólítsa a nagyközönséget, a nyomdaiparban közvetlenül nem érintett rétegeket. Ma a közvélekedés szerint az elektronikus tartalomszolgáltatás a környezetvédelem szempontjából előnyösebb alternatívát kínál, mert nem jár az esőerdők kivágásával. Ezzel ellentétben az esőerdőket nem a nyomdaipar miatt vágják ki, az onnan származó fa zömét az építőipar veszi át, a nyomda- és papíripar által felhasznált faanyagok szigorú erdőgazdálkodással működtetett erdőkből származnak. A mai szabványok szerint minden kivágott fa helyett gyakorlatilag két újat kell ültetni – hangsúlyozta a Napi Gazdaságnak nyilatkozva a főtitkár.

Idáig minden rendben, kompakt és impulzív az érvelés. De aztán jön a „kötelező” marketing-ellencsapás: az elektronikus eszközök rendkívül gyorsan avulnak, és azonnal veszélyes hulladék lesz belőlük, működésük során pedig nagy mennyiségű energiát vesznek fel – esett a másik oldali érveléshez hasonló, bár ellentétes értelmű leegyszerűsítés csapdájába a nyomdaipari szövetség főtitkára.

Ez részben érthető is, hiszen természetesen meglehetősen sziszifuszi – és reménytelen – vállalkozás volna az egy-egy elektronikus technológia (kifejlesztése) mögött álló számítási kapacitás, illetve az ehhez szükséges energiafogyasztás megbecsülése. Mindazonáltal egy jellemző szegmensre vonatkozóan rendelkezésre állnak adatok is, igaz, három évvel ezelőttiek, de a nagyságrend érzékeltetésére mindenképpen alkalmasak.

Az informatika alapvetően adatbázisokra épül, ezekben raktározódik az a felmérhetetlen tudásanyag – szöveges, képi vagy videoformátumban -, amely az internet révén részleteiben és korlátokkal bár, de hozzáférhetővé válik. Mivel viszont a képi és főként a videotartalmak a legkorszerűbb tömörítési eljárások ellenére is nagyságrenddel nagyobb helyet foglalnak, mint a szövegesek, kézenfekvő, hogy a 2007-es adatok nagymértékben nőttek azóta, az adatbázisok üzemeltetése irgalmatlanul nagy összegekbe kerül, leginkább a tárolásukra és a célba juttatásukra fordítandó energia okán.

Duplázódik az energiaigény

Az IDC piackutató cég adatai szerint 2007-ben csak az Egyesült Államokban lévő 6500 nagy számítóközpont energiaigénye megegyezett Utah államéval. Ehhez 30 nagy erőművet kell üzemben tartani, s az elfogyasztott energia meghaladja az amerikai háztartásokban működtetett több mint 300 millió tévékészülék energiafelvételét. A világ fejlett részén mindenütt hasonló a helyzet, s a tendencia azt mutatja, hogy 2017-re az energiaigény akkor is megduplázódik, ha közben az értelmes információkat hatékonyabban bányásszuk elő – a rendszerezetten vagy éppen strukturálatlanul rendelkezésünkre álló – hatalmas adathalmazokból.

Egészen más tárggyal bár, de minapi cikkében a The New York Times is azt árnyalja, milyen veszélyekkel járhat, ha környezetünkkel kapcsolatos ítéleteinket, döntéseinket a leegyszerűsítések határozzák meg. A téma, karácsony tájékán, mi is lehetne más, mint a fenyő, és ha fenyő, akkor máris adódik a kérdés: valódi, illatozó fa kerüljön a nappaliba vagy pedig az arra megszólalásig hasonló műanyag kivitelű – olyan „extrákkal” is felszerelve, mint a beépített világítás.

Lehet, hogy meglepő, de az amerikai háztartások fenyőállítási szokásait egészen más arányok jellemzik, mint a miénket: 50 millió műfenyő áll szemben a 30 millió hagyományossal. Vagyis a Föld természeti kincseinek védelme érvényesül a fák megóvásával – legalábbis látszólag. A tipikus amerikai úgy gondolkodik ugyanis, mint a cikkbeli Mr. Jones: vesz 200 dollárért egy műfenyőt, és azt vagy tíz éven át megtartja, így tíz valódi fenyőt kímél meg a kivágástól az idők folyamán.

Persze a fenyőfa-üzletágban is megvannak az ellenérdekeltek, s rögtön jön is egy független intézet tanulmánya: ahhoz, hogy igazán „zöld” cselekedet legyen a műfenyő-állítás, legalábbis meg kellene duplázni a Mr. Jones-féle tíz évet. A cikkben sorjáznak az érvek és az ellenérvek – már hat év alatt is hasznossá válik a környezeti terhelést tekintve a műfenyő; a műfenyő nem komposztálható, és a végén úgyis a hulladéklerakóban végzi stb. -, de ezúttal sem marad el a megérdemelt happy end.

Az amerikai karácsonyfa-egyesület igazgatója, Jamie Warner szerint sem a hagyományos, sem a mesterséges fenyők környezetterhelő hatása nem tekinthető számottevőnek. Ez – tekintettel arra, hogy karácsony egyszer van egy évben – különösen akkor igaz, ha valami olyan dologgal hasonlítjuk össze a fenyőfa-ügyet, mint amilyen a gépjárművek napi használata.
Ha valaki igazán szeretne tenni a környezetéért, akkor jár el helyesen, ha az évi egyszeri fenyőfa-dilemma helyett valamikor pár napra lerakja az autóját, vagy benevez egy „telekocsi-mozgalomba”, uram bocsá, kerékpárra pattan. Fenyőfát – hagyományosat vagy mesterségeset – pedig válasszon ízlése szerint.