3580 könyvtár, 2,3 millió könyvtárhasználó, 100 milliót meghaladó könyvtári dokumentum, és a mindezekhez kapcsolódó 26,8 millió személyes, illetve több mint 62 millió hálózaton keresztül történő könyvtári használat, 33 milliót meghaladó kölcsönzés és 29,5 millió helyben történő dokumentumhasználat. Ezek Magyarország 2010-es, főbb könyvtárhasználati statisztikai adatai az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) működő Könyvtári Intézet nyilvántartása szerint. Figyelemreméltó számok ezek, melyek – valljuk meg –, valószínűleg fel sem merülnek bennünk, amikor belépünk egy könyvtár valós vagy virtuális ajtaján. S vajon hányan töprengtünk már el azon, hogy miként is gyarapszik, épül és marad fenn az utókor számára a nyomtatott, hangzó, mozgó, vagy digitalizált formában testet öltő, vagy éppen fába, kőbe, rézbe metszett nemzeti szellemi vagyonunk? A rendszer egyik sarokköve a kötelespéldány-szolgáltatás.

Ez még egyszerű volt…
(Forrás: Wikimedia Commons / Peter Halasz (Pengo) / GNU-FDL 1.2)

De mit is takar pontosan a kötelespéldány fogalma? A kötelespéldány a sokszorosított nyomdai termékek – a digitális kultúra elterjedésével pedig már minden digitalizált szellemi termék –, országonként és dokumentumtípusonként eltérő számú példányait jelenti, melyeket a vonatkozó törvényekben megjelölt hatóságoknak és intézményeknek kell hivatalos és tudományos célokra eljuttatni. Az ingyenes kötelespéldány-szolgáltatás célja szinte minden fejlett országban a dokumentumok  gyűjtése és megőrzése a nemzeti könyvtárakban.

Hazánkban is ez a rendszer teszi lehetővé, hogy elérhetővé váljon és fennmaradjon a magyarországi kiadványok lehető legteljesebb gyűjteménye. A tömegtájékoztatási eszközök, valamint a sokszorosítási technológiák rohamos iramú fejlődése következtében keletkező, és jóindulattal is csak a tömegkultúrába sorolható termékek befogadása, feldolgozása és megőrzése az utóbbi évtizedek szinte állandó és viharokat kavaró vitatémája. Kétségtelen azonban, hogy a kötelespéldányok beszolgáltatásán alapul a nemzeti bibliográfiai nyilvántartás és a statisztikai számbavétel, illetve a dokumentumok szervezett hozzáférhetővé tétele az országos könyvtári rendszerben.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Magyarországon a jelenleg hatályban lévő 60/1998. (III. 27.) kormányrendelet szerint az 50 feletti példányszámban megjelenő kiadványokból hat kötelespéldányt kell biztosítani az Országos Széchenyi Könyvtár számára, de ez a szám a gyakorlatban nem vonatkozik valamennyi dokumentumtípusra. Körülbelül 80-ra tehető azon kiadványtípusok száma, amelyekből csak három példányt kell beszolgáltatni. Ilyenek például a földgömbök, a kártyanaptárak, a dísztáviratok, a hangoskönyvek, a diafilmek, a játékkártyák, a CD-ROM-ok vagy éppen a Braille-írással készült sajtótermékek. Még szűkebb körű, csupán egyetlen példány beszolgáltatása szükséges például a műsoros videodokumentumok, a filmek, a színházi és filmszínházi szöveges plakátok esetében. Az OSZK-ba eljuttatott kötelespéldányokkal kapcsolatos valamennyi feladatot külön szervezeti egység, a Kötelespéldány szolgálat szervezi és irányítja.

A kötelespéldány története

A nyomdai termékek beszolgáltatására vonatkozó kötelezettségre már a 16. századi Európában, elsőként Franciaországban (I. Ferenc) és Spanyolországban (II. Fülöp), találhatunk példát. Igaz akkor még nem csupán az uralkodói könyvtárak állománygyarapítása vagy a megőrzési funkció állt a rendelkezések hátterében, hanem az ellenőrzési szándék, azaz a cenzúra is. 1699-ben III. Frigyes porosz király is bevezette a kötelespéldány-szolgáltatást a francia példa mintájára.

Magyarországon a Helytartótanács 1780-ban először az Egyetemi Könyvtárnak adott kötelespéldányjogot, majd, mikor 1802. november 26-án I. Ferenc király aláírta a Széchényi Országos Magyar Könyvtár alapító okmányát, a kötelespéldány-jogkör is átszállt az új nemzeti könyvtárra. A szabály alól mind a nyomdák, mind a szerzők igyekeztek kivonni magukat. Így néhány éven belül Széchényi Ferenc közbenjárására József nádor, illetve a királyi helytartótanács körrendeletben erősítette meg a kötelespéldány-szolgáltatást, amely ezentúl már egyértelműen a nyomdákat terhelte, és mindennemű nyomtatványra kiterjedt.

Az 1800-as évek második felében is újabb és újabb rendeletekkel találkozhatunk, ami jelzi, hogy a rendszer akkor sem működött zökkenőmentesen. 1897-ben már pénzbírsággal szankcionálták a beszolgáltatás elmulasztását. Egy 1935-ös újabb, ezennel vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet (9300/1935. III.) értelmében az Országos Széchényi Könyvtár jogot kapott arra is, hogy szükség esetén betekintsen a nyomdakönyvekbe.

1952-ben ismét rendezték és szigorították a beszolgáltatási feltételeket, mely szerint a legalább 25 példányban előállított sajtótermékekből 12, a vegyes kisnyomtatványokból 4 kötelespéldányt kellett beszolgáltatni az OSZK-nak. A könyvtár ezekből két példányt tartott vissza a saját céljaira. Ezzel megkezdődött az OSZK-ban a kötelespéldányok kétpéldányos őrzése, s így lehetővé vált, hogy a könyvtár valamennyi (beszolgáltatott) hazai dokumentumból egy példányt a használat elől elzárva archiváljon. 1956 augusztusában a kötelespéldányok számát már 16-ra emelték.

Ez a gyakorlat egészen 1998-ig volt érvényben. Ám ekkor a nyomdák és kiadók terheit enyhítve a kötelespéldányok számát drasztikusan lecsökkentették 6 példányra, megtartva az OSZK kétpéldányos részesedését. A fennmaradó négy példányból egyet mindenkor a második nemzeti könyvtárként működő Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) kap. A kiadvány témájától függően, előzetes megegyezés alapján, egy példányon osztozik a Pécsi, illetve a Szegedi Tudományegyetem Könyvtára. A fennmaradó két példányból a budapesti szak- és felsőoktatási könyvtárak gyűjtőkörük szerint válogathatnak. Mindezeken felül a nyomdák a helyi vonatkozású sajtótermékekből a székhelyük szerint illetékes megyei könyvtárnak is kötelesek egy példányt térítésmentesen beküldeni.

A vonatkozó rendeletek és törvények betartatása mindig is nehézkes volt, s bár hazánkban is pénzbírsággal büntetik a kötelezettség elmulasztását, a nyomdai tevékenységek pontos nyomon követése messze meghaladja a könyvtári szakma lehetőségeit.

De mihez kezdünk most?
(Forrás: Wikimedia Commons / John Blyberg / CC BY 2.0)

Az e-kötelespéldány

Az 1990-es évek információtechnológiai robbanása és a webes kultúra elterjedése újabb kihívás elé állította a közművelődési rendszert. A világban sorra születnek az új kötelespéldány-szabályozások, amelyek próbálják rendezni a weben felhalmozódó értékek számbavételének és megőrzésének kérdéskörét. Magyarországon az e-kötelespéldányokat az Országos Széchényi Könyvtár Digitális Könyvtárába (OSZK DK) kell eljuttatni, amely beszolgáltató rendszerén keresztül gyorsan és költséghatékonyan tudja fogadni és elérhetővé tenni a megjelent elektronikus dokumentumokat. Az OSZK gyűjtőköri szabályzata pontosan rendelkezik arról, hogy milyen elektronikus dokumentumtípusokat gyűjt a könyvtár szisztematikusan (pl. az interneten terjesztett statikus és dinamikus anyagok, az elektronikus hungarika dokumentumok, az OSZK által digitalizált anyagok, stb.), s melyek azok, amelyeket más szakintézmények gyűjtenek és archiválnak (kormányzati dokumentumok, jogszabályok, szabványok, szabadalmak, a rádió vagy televízió által sugárzott műsorok, illetve a mozgófilmek).

Azokban az uniós országokban, ahol már megkísérelték az elektronikus dokumentumok törvényi rendelkezések alá vonását, a webaratás-technológia (web-harvesting) segítségével is gyűjtik kötelező jelleggel az online dokumentumtípusokat. Ennek lényege, hogy egy keresőrobot előre megadható szempontok szerint átböngészi az internetet, és kiválasztja a releváns forrásokat. Ezen tartalmak nyilvántartásba vételének két lehetséges módja, hogy magát a dokumentumot tárolják, vagy egy linket kapcsolnak a nyilvántartásban a találathoz. A webaratás-technológiát már hazánkban is alkalmazzák a könyvtárak. Azok a webes tartalmak, melyek szintén nem tartoznak hivatalosan az OSZK gyűjtőkörébe (pl. híroldalak, honlapok, levelezőlisták, e-postai üzenetek, elektronikus faliújságok, blogok, internetes naplók, társalgási szobák anyagai, portálok) a könyvtár web-arató tevékenységének köszönhetően kerülhetnek csak be az állományba.

Az elektronikus tartalmak gyűjtése és archiválása azonban olyan jogi, főként szerzői jogi, illetve technikai kereteket feszeget, amelyek hosszú időre további feladatokkal látja el mind a nemzetközi, mind a hazai szakmai közösségeket.