A Magyartanárok Egyesülete még az előző év végén véleményezte a törvénykoncepciót. A várható változások kapcsán mi Schiller Mariannt, a Magyartanárok Egyesületének választmányi tagját, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola vezető magyartanárát kérdeztük; elsősorban a – portálunkon már sokszor taglalt – nyelvtanoktatást érintő kérdésekre voltunk kíváncsiak.

Egyáltalán nem komikus
(Forrás: Wikimedia commons)

100 éves visszalépés

Mi az a PISA?

A PISA (Programme for International Student Assessment – Nemzetközi Diákfelmérési Program) vizsgálat célja annak felmérése, hogy a közoktatás kereteit hamarosan elhagyó 15 éves tanulók milyen mértékben rendelkeznek azokkal az alapvető ismeretekkel, amelyek a mindennapi életben való boldoguláshoz, a továbbtanuláshoz vagy a munkába álláshoz szükségesek. A vizsgálat során elsősorban nem az iskolai tananyag számonkérése a cél, hanem annak a felmérése, hogy a tanulók megállják-e a helyüket a mindennapi életben, képesek-e tudásukat hasznosítani, új ismereteket befogadni és azokat alkalmazni. Ennek érdekében a PISA igyekezett olyan mérőeszközöket kialakítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a tanulók teljesítményei nemzetközileg összehasonlíthatóak legyenek. Magyarországon reprezentatív minta alapján minden felmérésen több mint 200 iskola több mint 5000 tanulója vesz részt, ahol a szövegértési, matematikai, tudományos tudásukról, készségükről adtak számot.

Az elmúlt években a nyelvtantanítás terén meghatározó lépések is történtek. Ennek egyik legfontosabb lépéseként fejlesztette egy szakértői csoport az egészen új szemléletet tükröző SuliNovás tankönyveket. Ezekből a nyitottabb hozzáállást tükröző tankönyvekből 150 iskolában több, mint 40 000 gyerek – elsőstől tizenkettedikesig – tanult nagyon eredményesen. Többek között ennek is köszönhető, hogy szövegértés terén egyre jobb PISA eredmények születtek, vagyis a diákok hosszú idő után végre elérték az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) átlagot.

„Ezeket az innovációkat, például a szövegértés és szövegalkotás terén elért eredményeket most félő, mind visszavonják.” – mondja Schiller Mariann. Mert ez lesz az eredménye például a tankönyvlisták szűkítésének: az egy tantárgyhoz rendelhető engedélyezett tankönyvek számát háromban maximálná a törvény, ami nagyon erősen érinti a magyar nyelvtan tantárgyat is. „Valószínűleg az igen sokak által használt a széles körben elterjedt konzervatív szemléletű tankönyvcsalád lesz  egyeduralkodó a piacon, ami a nyelvről való gondolkodás tekintetében száz éves visszalépést jelent.”

Mi legyen a beálló melléknévi igenévvel?

Letölthető tananyagok

5. évfolyam
6. évfolyam
7. évfolyam
8. évfolyam
9. évfolyam
10. évfolyam
11--12. évfolyam

Sajnos a SuliNovás könyvek nincsenek kiadva. A tankönyvek fejlesztése egyébként EU-s pénzből ment, de – még Hiller István idején – a program leállt. Az interneten hozzáférhető az anyag, és egyre többen használják is az onnan letölthető feladatokat. Ez ugyan megindított valamiféle erjedést a nyelvtanoktatásban, egyre többen gondolják úgy, hogy a nyelv egy izgalmas és változékony rendszer, tehát nem kell feltétlenül unalmasnak és fárasztónak lennie az óráknak sem. „A SuliNovás anyagok nemcsak egyszerűen érdekes feladatokat tartalmaznak, hanem másfajta nyelvszemléletet is tükröznek. A kifejlesztett módszerek másolása nem eredményez egy új, átgondolt rendszert. Ezért nem elég, ha szórakoztató feladatokon keresztül tanítjuk a beálló melléknévi igenevet. Ezt az elavult szófaji vagy mondatelemzési rendszert szerintünk nem is érdemes így tanítani.”

A másik, nyelvtant érintő, nagy lépés a szövegértés terén történt, itt is nagyon sokat haladt előre az oktatás. 2005 óta (amióta a kétszintű érettségin az egyik feladat egy szövegértési teszt) folyamatosan fejlődött, és egy nemzetközi standard felé ment – eddig. Most félő, hogy a szövegértés fontossága is csökkenni fog. „Pedig a szövegértésre a szakmának már csak azért is szüksége lenne, mert ennek a célirányos társadalomnak ez bizonyítaná a magyar nyelv és irodalom tantárgy létjogosultságát. Tehát ez, a szövegértés és a szintén frissen, az érettségihez köthetően bevezetett érvelés tanítása lenne, ami a tantárgy társadalmi hasznosságát bizonyíthatná a mindennapokban.” – fejti ki a magyartanár. Ezt most, úgy néz ki, visszaszorítják a lexikális műveltség rovására. (Az idei érettségiben ennek már látszanak a nyomai.)

Komikum a Bánk bánban

Az irodalomoktatás területén is nagyon egyértelműen látszik az irányváltás a törvénytervezetben. A legdrámaibb pontja ennek a kerettanterv 90%-os feltöltése. Ez az arány túltesz az 1978-as Tanterv és utasítás szabályozásán is. A kerettanterv szabályozza, hogy melyek azok a szerzők és konkrét művek, amiket minden tanárnak kötelező tanítani. Schiller Mariann szerint ez azért tragikus, mert ha a tanár szabadsága ennyire kevés lesz tantárgyának tanításában, akkor nem lesz lehetősége differenciálásra, azaz a különböző képességű tanulói csoportok szükségleteihez igazodó tananyagok kiválasztására. Eddig ugyanis a tanár választhatott az adott csoport igényeinek megfelelő tankönyvet, szövegeket. „Erre a felvetésünkre szokták azt válaszolni nekünk, hogy differenciáljunk a módszerekkel, mintha a módszertan egy tananyaghoz hozzárendelt »izé« volna. Ha én egy osztályban a komikumról akarok tanítani, nincs az a módszer, hogy ezt a Bánk bánon keresztül be tudjam mutatni. Súlyos tévedés azt hinni, hogy a módszer csak egy kívülről ráhúzott ruha a témára. Aki már tanított, az pontosan tudja, hogy ez nem így működik.”

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az elmúlt években irodalomból is születtek nagyon jó tankönyvek. Például olyanok, amelyek nem kronologikusan, hanem az adott korosztályt érintő problémák mentén dolgoznak föl irodalmi szövegeket. Schiller szerint a félelem, hogy „Harry Potter kiszorítja János vitézt” teljesen alaptalan, de a szívesen olvasott könyveket nagyon is be kell vonni az oktatásba. „Azt lehet mondani, hogy a Harry Potter rossz regény, de azt nem, hogy nem olvassák a gyerekek. És ha a segítségével könnyebben megtaníthatjuk nekik, hogy mi a regény, és ez utána kamatoztatható, valós tudássá válik, akkor miért ne tennénk, csak nyerünk vele. Ha szeretik a gyerekek a Maszat-hegyet, akkor miért ne azon keresztül ismerjék meg a verses epika jellegzetességeit? Utána aztán szívesebben olvassák a János vitézt is, amit természetesen szintén el kell olvasni. Nem ismerek magyartanárt, aki a János vitéz olvasását megkérdőjelezné, de a saját élményeket kihagyni bűn.”

Szintén drámai következményekkel járhat a szakember szerint a sokszor hangoztatott átjárhatóság mint elérendő cél. Az átjárhatóság azt jelenti, hogy az egész ország minden gimnáziumában egyformán haladnak a tanulók, s így egyszerűbben válthatnak iskolát. Elvileg ez az egységesítés és a központosítás oka.  Ez az átjárhatóság vezet többek között a kronológia mint tananyagszervező elv kizárólagosságához. Ez pedig az olvasóvá nevelés ellen hat. Annak a gyereknek, akinek hatodikos korában az átjárhatóság és a kronológia nevében Csokonait meg Kölcseyt kell tanulnia, elveszik a kedvét az olvasástól, így a tantárgytól is. A magyartanárok úgy gondolják, bízni kellene bennük, és rájuk hagyni, hogy eldöntsék: melyik iskolában melyik a jó tankönyv. Ehhez széles palettát is kell nyújtani nekik. A tankönyvlista szűkítése helyett tehát sok jó taneszköz kéne, hogy legyen miből választani. „Sajnos úgy tűnik, az előttünk álló változásokat bevezetni akaróknak nem célja gondolkodó, kritikusan olvasó emberek nevelése. A leíró nyelvtan és a klasszikusok bebifláztatásával nem lehet autonóm, öntörvényű, szabadon gondolkodó embereket nevelni. Így állampolgárok helyett csak alattvalóvá nevelhetjük az új nemzedéket.” – fejezi be a szakember.