„Tulajdonképpen nincs ilyen, hogy „nemzetközi jog”, legalábbis abban az értelemben, hogy egyértelműen kijelenthessük például egy jogszabályról, hogy az a nemzetközi jogba ütközik. A nemzetközi jog különböző szinteken elfogadott és eltérő természetű kötelezettségeket tartalmazó szabályokat tartalmaz.” – magyarázza kérésünkre Pap András László, a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. „Ehelyett vannak különböző nemzetközi egyezmények, amelyeknek az értelmezését egy-egy fórum hivatott megmondani. A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága például egyetlen dokumentummal, az Emberi Jogok Európai Egyezményével foglalkozik, és amikor elmarasztal egy államot, akkor „mindössze” az Egyezményben vállalt állami kötelezettség megsértését állapíthatja meg. Nagyon kevés nemzetközi fórum rendelkezik azzal a jogosítvánnyal, mint a strasbourgi bíróság, amely emellett még a panaszos számára kártérítés megfizetését is elrendelheti.”

Mindent először az államnyelven. Aztán, nem nagyobb betűmérettel, esetleg egyéb nyelveken is

Szópóker

A nyelvtörvény esetében is megvannak az alapul vehető dokumentumok: a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, a kisebbségi keretegyezmény vagy az általános emberi jogokra vonatkozó dokumentumok – igaz ugyan, hogy ezek alig foglalkoznak a nyelvhasználat kérdéseivel. A legnagyobb problémát azonban az jelenti, hogy ezek a nemzetközi egyezmények mindig nagyon minimum-szabályokat és kevéssé specifikus dolgokat fogalmaznak meg – olyanokat, amikben még éppen meg tudnak állapodni nagyon eltérő jogi és politikai állásponton lévő tagállamok. Nem csoda hát, ha a végeredmény általános és sok esetben jogilag nehezen értelmezhető.

„A nyelvtörvény vizsgálatakor éppen ezért Majtényi Balázs kollégámmal mi kimondottan a közösségi joggal foglalkoztunk – azért, hogy megállapítsuk, az EU különböző tagállamainak joggyakorlata alapján diszkriminációnak minősíthető-e a szlovák nyelvtörvény” – mondja az ennek kapcsán szakmai véleményt is megjelentető Pap András László.

„Aki azt állítja, hogy a kritika oldaláról bárkinek is könnyű dolga volt „megfogni” ezt a törvényt, az nem mond igazat. Nem egyszerű fogást találni ezen a törvényen, de legalábbis nehéz vele szemben nemzetközi szinten hatékonyan fellépni, ugyanis egy nagyon ügyesen, nagyon jól megírt jogszabály.” Ennek, véli a szakértő, egyrészt az az oka, hogy a nemzetközi jogi dokumentumok eleve meglehetősen tág fogalmakkal, gumikategóriának is nevezhető fogalmakkal dolgoznak. Ezek a képlékeny kategóriák csak akkor kapnak konkrét értelmet, ha van valamilyen fórum, ami értelmezi őket, és jogilag kötelezővé is teszi – illetve ha a politika szorítja rá a tagállamokat arra, hogy egy adott értelmezést kövessenek.

Pap András László elmondja, ők emiatt a közösségi jog felől közelítették meg a szlovák nyelvtörvényt, mert ezen a területen több „segítséget” nyújtanak a nemzetközi dokumentumok. „Ha a nyelvi jogok felől próbáljuk a kérdést megközelíteni, akkor már beleütközünk abba az akadályba, hogy bizonytalan, mi alapján vizsgálhatjuk a szlovák nyelvtörvényt, hiszen nagyon kevés konkrét szabályozás vonatkozik ezekre a területekre.”

Lépéshátrány

A jog szempontjából, teszi hozzá, nagyon fontos különbséget tenni a kollektív (ez esetben a kisebbségi) jog és az egyéni joggyakorlás között. A kisebbségi jogok szabályozásának van már hagyománya, hiszen már a második világháború után elindultak a törekvések a kulturális autonómiára, de itt is fontos megkülönböztetni az individuális jogot a kollektívtől. Az individuális jog ebben az esetben azt jelenti, hogy állampolgárként megillet-e bennünket az anyanyelvhasználat joga a különböző állami szerveknél. Természetesen minél inkább életbevágó helyzetről van szó, annál inkább jogunk van az anyanyelvünket használni – egy büntetőeljárásban például mindenkinek joga van ehhez. Ez azonban általában inkább külföldi állampolgárok ügyeinél merül fel. A közigazgatásban már kényesebb a kérdés – elvileg itt is ugyanúgy lehetőségünk lenne kérni, hogy az anyanyelvünkön intézhessük az ügyeinket, de nem biztos például, hogy a földhivatalban könnyedén biztosítanak kínai tolmácsot egy ilyen esetben...

Ha konkrétan a szlovákiai magyarok helyzetét vizsgáljuk, talán nem is az az elsődleges probléma, hogy adott esetben nem tudják megértetni magukat szlovákul, hiszen a Felvidéken (legalábbis a törvény által leginkább érintett településeken) jól beszélik az államnyelvet a magyarok. Sokkal inkább arról van szó, hogy adott helyzetekben, amikor az anyanyelve használatának a terhére kell a szlovákot használniuk, akkor hátrányba kerülhetnek – hívja fel a figyelmet a jogász.

„Ha szétnézünk az EU-ban” – teszi hozzá – „azt tapasztaljuk, hogy a kisebbségi jogok tekintetében rendkívül megosztottak a tagállamok. Általában persze a közösségnek azok a tagjai propagálják ezeket a jogokat, mint például Magyarország, amelyeknek nagyszámú kisebbsége él a határokon kívül, ugyanakkor nagyon kevés kisebbsége van a saját határain belül. Ez a legtöbb hasonló helyzetű ország esetében is így van. Annak ellenére, hogy van egy elfogadott keretegyezmény (amit azért, tegyük hozzá, néhány tagállam csak vonakodva, esetleg feltételekkel fogadott el), mégsem mondhatjuk, hogy lenne egy koherens, egységes nemzetközi standard – különösen nem a kollektív nyelvhasználat kapcsán.”

Sakk-matt?

Pap András László szerint, ha egészen a második világháború utáni állapotig visszamegyünk, láthatjuk, hogy bár eredetileg volt egyfajta törekvés arra, hogy a nemzeti kisebbségek politikai önrendelkezési jogot kapjanak a különböző országokban, később ez teljesen kudarcba fulladt: tulajdonképpen láthatóvá vált, hogy a dolog nem működik. Ennek egyfajta kompenzálásaképp értelmezhetők a különböző kisebbségi jogok, amelyek részei egyfajta nemzetközi elvárás-rendszernek. Nagyjából ez az a pont, ameddig még konszenzus van a nemzetközi közösségeken belül, innentől kezdve viszont nagyok az eltérések az álláspontok között.

Nagyon nehéz tehát ilyen tágan értelmezhető háttérrel elemezni a szlovák nyelvtörvényt. A gyakorlat szintjén minden azon fog múlni, hogy a végrehajtó jogszabályok milyen értelmezési tartományt jelölnek majd ki a törvénynek – teszi egyértelművé a jogász. Ezek során fognak majd letisztázódni azok a kérdések is, amikről Maďarič szlovák kulturális miniszter is nyilatkozott – hogy például mi minősül hivatali kommunikációnak a rendőrök vagy épp a tűzoltók esetében. „Mi az elemzéskor úgy értelmeztük, hogy hivatali érintkezésnek minősül minden, amit egy rendőr munkaidőben, egyenruhában folytat. Ennek alapján pedig minden ilyen helyzetben köteles lenne szlovákul beszélni a szlovákiai rendőr...”

Ugyanez a probléma merül fel a sokat vitatott orvos-beteg kapcsolattartásban is. Azzal a különbséggel viszont, hogy adott esetben nem csupán arról a jogról van szó, hogy egy beteg használhassa az anyanyelvét. Hanem arról is, hogy a páciensnek, aki magyarul jobban beszél, mint szlovákul, az egészséghez való joga is sérül, ha nem beszélhet a számára leggyorsabb, legkönnyebb módon – mondja Pap András László. Ezek a kérdések, főleg hivatalos fordítás hiányában, egész egyszerűen nem eldönthetőek a törvényből, teszi hozzá.

„Bár annak is vannak hagyományai, hogy mindent leírjunk egy törvényben, el kell mondani, hogy a törvény alapvetően nem alkalmas arra, hogy minden szintjét szabályozza egy adott területnek, kérdéskörnek. Erre valók a hozzá kapcsolódó különböző alacsonyabb szintű jogszabályok: a miniszteri rendeletek, legfőbbügyészi utasítások... Ezzel nem is lenne gond. Az alkotmányos problémát az veti fel, ha annyira tágan van megfogalmazva egy jogszabály, hogy minden belefér.”

Malmozás

Ugyanakkor van néhány olyan jellemzője a szlovák nyelvtörvénynek, ami alapján mégis felvet aggályokat. „Alkotmányos szempontból például problematikus lehet amiatt, hogy a jogszabály túlságosan tág megfogalmazása sértheti a jogbiztonságot. Minél konkrétabban érinti ugyanis egy törvény az emberek életét, biztonságát, alapvető jogait, annál precízebben kell megfogalmazni” – magyarázza Pap András László.

Szintén nem mellékes, hogy az elemzés során a magyar jogászok arra jutottak: a törvény már önmagában is kimerítheti a diszkrimináció fogalmát. „Ennek két formája létezik: a közvetett és a közvetlen diszkrimináció. Itt közvetett diszkriminációról lehet szó. Ez annyit jelent, hogy egy látszólag semleges intézkedés az alkalmazása során úgy tesz különbséget (összehasonlítható helyzetben lévő) személyek vagy csoportok között valamilyen védett tulajdonságuk alapján, hogy azzal hátrányt okoz. Ilyen védett tulajdonság például a nemi, faji, nemzetiségi hovatartozás, vagy épp a szexuális orientáció.” A jogászok véleménye szerint nyilvánvaló, hogy hátrányos a jogszabály a nemzetiségi magyar nyelvet használók számára – és ez a hátrány nem indokolható kellőképpen nyomós alkotmányos indokokkal. Egy jogszabály alkotmányossága ugyanis azon múlik, hogy az általa indukált jogkorlátozás célja legitim-e és a korlátozás mértéke arányos-e.

„Ebben az esetben például, ha az alkotmányos cél a szlovák nyelv védelme, eleve felmerül, hogy egyáltalán veszélyben van-e a szlovák nyelv. Nagyon gyakori egyébként az a helyzet, amikor az egyik alkotmányos jog a másikkal szemben áll – gondoljunk csak arra, hogy a gyülekezés joga sértheti a közlekedéshez vagy a pihenéshez való jogot...

Látni kell tehát, hogy azok az „előnyök”, amivel ez a törvény jár, milyen hátrányokat okoznak. Az alkotmánybíróságok és a strasbourgi bíróság mindennapos munkáját éppen az ilyen ügyek teszik ki. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy amikor a törvény alkotmányos céljáról értekezik,  a jogalkotó nem a – gazdasági és társadalmi helyzetét tekintve egyébként hátrányos helyzetben lévő – szlovákiai magyarság integrációját nevezi meg a törvény vezéreszméjének. Tekintve, hogy a jogszabály általánosságban ellenséges, megalázó környezetet eredményez, felmerülhet az is hogy ez az európai jogban a diszkrimináció speciális formáját, a zaklatás fogalmát is kimerítheti. ”

Ha a hatályba lépett törvény sérti a közösségi jog különböző elvárásait, akkor lehet majd az Európai Bírósághoz fordulni, esetleg „luxemburgi ügy” lehet belőle – bár, mondja a jogász, talán inkább a nemzetközi szervezetek politikai nyomásgyakorlására lehet még számítani. A nemzetközi jog ugyanis „csupán” az államok önvállalását jelenti. Ha e téren megrovásban részesül egy állam, akkor nem köteles feltétlenül engedelmeskedni, még a kirótt kártérítést sem biztos, hogy kötelező megfizetnie. A nemzetállami szuverenitás miatt senki nem tilthatja meg tehát Szlovákiának egy ilyen törvény elfogadását. Ennek ellenére ilyen esetekben a megrótt államok általában engednek a nemzetközi nyomásnak, a nemzetközi megbecsülés és a többi állammal való jó viszony érdekében.

A stratégia tehát? A kivárás. Ez persze nem nagy vigasz a szlovákiai magyaroknak, főleg nem úgy, hogy a törvényhozás mögötti szándékban sehogy sem találni jóindulatot. A szakember, bár finoman, azért egyértelműen fogalmaz. „Nehéz ennek a jogszabálynak az őszinteségét és a jóhiszeműségét feltételeznünk itt, 2009-ben.”