Hazánk meglehetősen lesújtó statisztikákkal rendelkezik nyelvtudás terén: nem csak szomszédaink nyelvét nem beszéljük, de az Eurostat 2007-es felmérése szerint a lakosság háromnegyede egyetlen idegen nyelvet sem beszél. Csak összehasonlításképpen: az unióban utánunk következő legrosszabb eredményt Spanyolország tudhatja magáénak – 47 százalékkal.

Nyelvtanítás a szombathelyi Szűrcsapó Óvodában
(Forrás: Czika László / MTI)

Magyarországon – amely etnikai-földrajzi helyzete folytán amúgy is viszonylagos nyelvi elszigeteltségben él –, a nyelvoktatás nem csupán az általános művelődés vagy a kulturális sokszínűség szempontjából lenne kulcsfontosságú, hanem alapvető gazdasági érdekeket is szolgálna. Bár a rendszerváltás óta a megváltozott politikai-gazdasági orientációt követve (és a kommunista rezsim támogat-tűr-tilt háromságából kiszabadulva) az angol és a német nyelv oktatása villámgyorsan kiszorította az évtizedeken át kötelező oroszt, még a kiábrándítóan gyenge statisztikai adatok is többségében rendkívül alacsony szintű nyelvtudást takarnak. Mindennapi tapasztalat az idegen nyelvű kommunikációt (is) követelő vállalati környezetben, hogy hétköznapi tárgyalási helyzetekben még a nyelvvizsgával bíró munkatársak is gyakorlatilag kommunikációképtelenek.

Egyszínű sokszínűség

Noha a hazai oktatáspolitika lelkesen tette magáévá az Unió nyelvi sokszínűséget támogató célkitűzéseit, gyakorlatilag mégis megálltunk a német és elsősorban az angol nyelv oktatásánál. Míg például egyes skandináv országok lakosságának közel egynegyede három vagy még annál is több nyelven képes megértetni magát, az átlagos magyar (már ha a lakosság bármilyen idegen nyelvet beszélő negyedét átlagnak lehet nevezni) jellemzően még mindig csak az angol vagy a német alapszintű elsajátításával birkózik.

Bár hazánkat mindössze nyugatról határolja a német nyelvű Ausztria, többi szomszédunk szláv és román nyelveit szinte kizárólag az adott nemzetek Magyarországon élő kisebbségei tanulják. A spanyol, olasz vagy francia nyelv tanulói még biztosítanak némi üde színfoltot az angol és német kurzusok látogatóinak tengerében, de aki esetleg többségi magyar létére lengyelül tanul, bizonyosan számíthat a csodabogaraknak kijáró elkerekedett tekintetekre.

A helyzetben az a legkülönösebb, hogy a szomszédos országok nyelveit beszélő munkavállalókra igen komoly igény mutatkozik. A magasan kvalifikált beosztásoktól az egyszerű telefonos ügyfélszolgálati munkakörökig állásajánlatok bősége várná a szlovákul, horvátul, románul vagy ukránul beszélő munkavállalókat az amúgy – finoman szólva – beszűkült álláspiacon.

Sokkal kevésbé oktatott nyelvek

Valamilyen rejtélyes oknál fogva a munkaerő-piaci előnyök nem jelentenek elegendő ösztönzést a szomszédos országok nyelveinek elsajátítására – de vajon milyen támogatást, segítséget nyújt ehhez a magyar állam?

A többnyelvűség, a nyelvi és kulturális sokszínűség a nyelvoktatás támogatásával együtt az Európai Unió kiemelt céljai között szerepel. Magyarország mint uniós tagállam több pályázati programon keresztül is kapcsolódik az ezen célok megvalósítására törekvő együttműködéshez.

A Leonardo da Vinci program például továbbképzéseket, külföldi szakmai gyakorlatokat, oktatási projekteket támogat, míg a Socrates program Lingua nyelvoktatási alprogramja a nyelvi változatosság megteremtését, az idegennyelv-tanulás ösztönzését és a nyelvi képzés színvonalának emelését célozza.

Kifejezetten a szomszédos országok nyelveinek oktatását célzó program, pályázat nem létezik: ezeket a nyelveket – akárcsak az angol és a német kivételével mindet – vagy a „kevésbé gyakran oktatott nyelvek” vagy a „regionális és kisebbségi nyelvek” kategóriájába sorolja a magyar oktatáspolitika.

Eltűnő források – szomorú statisztikák

A valamely szomszédos ország nyelvét – minden megszokás és nehézség dacára is – oktatni kívánó intézmények nálunk tehát leginkább az oktatási minisztérium alatt működő Tempus közalapítványon keresztül, a Világ-Nyelv program pályázatai által juthattak némi forráshoz. Tavalyig. A program ugyanis nemzeti finanszírozású volt (vagyis a magyar államnak az unió támogatása nélkül kellene finanszíroznia), és feltehetőleg ez is közrejátszott abban, hogy az idei évre már ki sem írták a pályázatot. Igaz, előtte sem kifejezetten kapkodtak érte: a Tempus munkatársának felvilágosítása szerint évente ha egy-két ilyen témájú pályázat érkezett be.

A közoktatásban tehát a szomszédos országok nyelveinek oktatása szinte teljes mértékben a kisebbségi intézményekre szorítkozik. És ugyan a kisebbségek által működtetett – részben saját, részben állami finanszírozású – intézmények egyáltalán nem zárkóz(ná)nak el a többségi társadalomhoz tartozó tanulók elől, irányukból ilyen érdeklődés sajnálatos módon nem igazán mutatkozik.

Felmérés

Az Európai Tanács 2002 márciusában tartott barcelonai ülésén egy európai nyelvi komptenciamutató kidolgozásáról döntött. Az Európai Bizottság kidolgozta a felmérés keretrendszerét, így idén sor kerülhet az unió első európai nyelvi kompetencia-felmérésére. A felmérés vizsgálni fogja a fiatalok nyelvtudását, a nyelvoktatás javításában „elért eredményeket”, valamint az idegen nyelvi kompetenciára kiható tényezőket.

Magyarország esetében a 2007-es Eurostat felméréshez hasonlóan elkeserítő eredmények szinte borítékolhatóak. A felmérés azonban kötelező érvénnyel csak az első és második leggyakrabban oktatott uniós hivatalos nyelvekre vonatkozik – hogy mely más nyelvekre terjed még ki, azt az egyes tagállamok maguk határozhatják meg. Hogy Magyarország kiterjeszti-e a vizsgálatot bármely szomszédos ország nyelvére, arra az Oktatási Minisztériumtól egyelőre semmiféle választ nem kaptunk. Ám az eddigi adatok ismeretében nehéz lenne igenlő választ elképzelni.