Szeptember utolsó vasárnapja a siketek világnapja. 1958-tól létezik az ünnep, amellyel a siketek szövetségének 1951 szeptemberében megrendezett első kongresszusára emlékezünk. A világnap később egész hetes ünnepségsorozattá nőtte ki magát világszerte. Észtországban a 2014-es évre még nem készült el az ünnepi videó, de alább megtekinthetjük a 2013-as üdvözletet. A jelnyelvi beszélők a jelnyelv szépségét, a siketek kultúrájának gazdagságát és történetét emelik ki, a videó halló résztvevői pedig kifejezik a hálájukat, hogy a siketek befogadták őket, és ezáltal ők is részesei lehetnek ennek az érdekes, sokszínű közösségnek.

Virágzó észt jelnyelv?

A nyest is több ízben beszámolt már a finn jelnyelv egykori aranykoráról és mai helyzetéről. Észtországban a jelnyelv státusza sokkal inkább a magyarországi viszonyokra hasonlított, például 2007-ig nem ismerték el önálló nyelvként. Bár a jelnyelv oktatása továbbra is a gyógypedagógiai képzés része, megítélésének javulását mutatja, hogy a Tartui Egyetem lektorátusán a jelnyelvi kurzusokon zsúfolásig vannak a termek, és a médiában is sokat foglalkoznak az észt jelnyelvvel. Problémát jelent viszont az, hogy egyelőre még mindig nagy hiány van a jelnyelvi tolmácsokból, és alacsony a jelnyelven is oktatni tudó tanárok száma. Az Észt Siketek Szövetsége ezért igyekszik minden fórumon népszerűsíteni a jelnyelvet.

Nem lehet állítani, hogy az ember lépten-nyomon jelelőkbe botlana Észtországban, ugyanakkor a dél-észtországi Tartuban már graffitit is lehet találni, amely az észt jelnyelvi ujjábécét alkalmazza, és a Mina ja Lydia (Én is Lydia) csoport alkotása.

Ujjábécés graffiti Tartuban
(Forrás: Suurjalutuskäik című blog (suurjalutuskaik.blogspot.com))

Ha szeretnénk kisilabizálni, mi áll a képen, érdemes tanulmányozni az észt ujjábécét. Az észt ujjábécére nagy hatással volt az orosz; az ötvenes években elsősorban erre támaszkodva alakították ki az észt rendszert. A cirill ábécét ismerők felfedezhetik ezt a hatást többek között a t vagy a p jelén.

Az észt ujjábécé
(Forrás: Eesti Kurtide Liit)

Ha az észt ujjábécét összehasonlítjuk a Magyarországon használt ujjábécével, vagyis a daktillal, láthatjuk, hogy sok jel megformálása különbözik. Vannak azonban olyan jelek, amelyek megegyeznek a különböző jelnyelvi ujjábécékben. Ilyen pl. az i, az l és az y, ami lehetővé teszi, hogy az I love you jele mindenhol érthető legyen.

A szerelem jele
(Forrás: Wikimedia Commons / ShawnMcGraw)

Fontos szerepe van a jelnyelv népszerűsítésében a nyelvtanulást elősegítő oldalaknak is. Az Észt Nyelvi Intézet oldalán elérhető jeltár a nyelvtanulóknak hasznos kiegészítő, ugyanakkor egy másik, soknyelvű szótár a laikusoknak is élvezetes lehet. Ha ezen az oldalon kiválasztjuk a nyelvek közül az angolt, és beírjuk a cat szót a keresőbe, megnézhetjük például, mi a macska jele a különböző jelnyelvekben. (Az amerikai jelnyelvi vagy a finn forma nem meglepő, az viszont sokkal inkább, hogy a macskaimádó észtek a cicusok melyik tulajdonságát emelték ki a jelben.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Megasztár tornatanár

Bár a helyzet még messze van az ideálistól, az észt médiában mégis törekednek a jelnyelv használatára és népszerűsítésére. Az észt televíziónak (ETV) vannak jelnyelvi adásai, elsősorban a híreket lehet ezen a kisebbségi nyelven megtekinteni. 1998-tól indult be az a kezdeményezés a közszolgálati tévében, hogy a tévéhíradóban a képernyő egyik sarkában a hangzó nyelvi szöveggel párhuzamosan közölték a jelnyelvi fordítást is. Azonban egy idő után ez már korszerűtlennek tűnt. A cél az volt, hogy a hallássérült emberek el tudják készíteni a saját hírműsorukat. Európai uniós támogatásból megszervezték, hogy siketek újságíró- és médiaszakember-képzést kaphassanak. Így az észt siketek 2009 óta önálló jelnyelvi hírműsorral rendelkeznek.

A másik fontos terület a zene. Észtország még nem rendelkezik akkora siketsztárral, mint a finnek rappere, Signmark, de egyre több észt dal érhető el jelelt változatban. Természetesen mindenekelőtt a himnusz, ugyanakkor népszerű popszámok, mint például Koit Toome Nädalalõpp (Hétvége) című dala is felkerült a Youtube-ra. Az az érdekes, hogy az előadó nem profi siket előadóművész, hanem a tallinni siketek iskolájának testnevelő tanára. Azért is nagy teljesítmény, hogy Vytautas Daugintis-Ristjan a dalt észt jelnyelvre fordítja, mert – mint már a neve is elárulja – egy litván férfiről van szó, aki felnőtt korában költözött Észtországba, és tanulta meg a helyi jelnyelvet.

A mocsárból a fővárosba

A siketek oktatása Észtországban nagy múltra tekint vissza. Már a 17–18. századból vannak feljegyzések arról, hogy a mai Észtország területén foglalkoztak a hallás kutatásával és siketek oktatásával. 1645-ben a mai Tartui Egyetem elődjében, az Academia Gustavianában jelent meg egy könyv a hallásról, azonban ez a munka még nem nagyon haladta meg Arisztotelész eredményeit. A másik feljegyzés a 18. századból származik, egy retorika- és poétikatanár lelkesedve mesélte pärnui iskolalátogatásán, hogy már régóta tanít siketeket.

A siketek első észtországi iskoláját Ernst Sokolovski alapította 1866-ban Vändrában. Az eredetileg lelkész végzettségű Sokolovski nemcsak híveinek lelki üdvével törődött, hanem igyekezett életkörülményeiket is jobbá tenni. Kezdeményezte például a mocsarak kiszárítását, hogy az emberek termőföldekhez jussanak, és sikeresen „lobbizott” a siketek iskolájáért is, amely 1924-ig működött a nyugat-észtországi településen. Időközben Észtország-szerte több kisebb iskola is létrejött siketek oktatására, de ezek előbb-utóbb tanulóhiány miatt be kellett, hogy zárjanak. 1924-ben felmerült az ötlet, hogy több kisebb iskola helyett egy nagy állami intézményt kellene létrehozni. Kapóra jött, hogy Porkuni településen üresen állt a korábbi uradalmi kastély. Így a tanulókat 1924-ben Porkuniba költöztették. Az intézmény 2001-ig működött a siketek iskolájaként, azóta értelmi fogyatékos gyerekek bentlakásos iskolájává alakították át.

A Porkuni-kastély főépülete
(Forrás: Wikimedia Commons / Ivar Leidus / CC-BY-SA-3.0-ee)

Jelenleg két iskola működik Észtországban, ahol siketeket oktatnak. Az egyik a Tallinni Helen Iskola (Tallinna Heleni Kool), amely Helen Kellerről kapta a nevét, valamint a Tartui Hiie Iskola (Tartu Hiie Kool), ahol inkább az orális módszer dívik, vagyis nem nagyon használják a jelnyelvet, csak időnként egy-egy jelet, illetve az ujjábécét.

Források

A siketek észtországi oktatásának története

Az észt siketek szövetsége