Mint a Nyest is hírt adott róla, nagyon fontos munkálat indult meg JelEsély néven idén az MTA Nyelvtudományi intézetében. Egy névtelen olvasónknak azonban nem tetszik a program neve:

Olvastam a JelEsély programról. A beszélő nevek egyikének találom a projekt elnevezését, de nem a legszerencsésebbek. Ugyanis nekem jobban tetszene, ha Esély-Jel-nek nevezték el volna.

Az olvasó ízlésével természetesen nem tudok vitatkozni. Nekem egyik változat sem tetszik különösebben, de ennek sincs jelentősége. Az egyetlen érdekes kérdés, hogy vajon megfelel-e az általános névadási szokásoknak, és hogy a két verzió milyen tartalomra utal, és hogyan.

Mindkét változatot a jel és az esély szavak felhasználásával alkották meg, tehát feltételezem, fontos, hogy ezek szerepeljenek az elnevezésben. A jel a siketek jelnyelvében használt jelekre utal, az esély pedig arra, hogy a célkitűzés a siket közösséghez tartozók esélyeinek javítása a jelnyelv leírása, szabványosítása, megújítása, terjesztése révén. Ha ennek a két szónak a felhasználása követelmény, akkor kétféle megoldást tartanék elképzelhetőnek: az egyik, hogy egy nagyobb szerkezetbe, esetleg mondatba foglaljuk őket, és azt használjuk névként. Munkálatok, mozgalmak esetében ez egyáltalán nem lenne példátlan. Ilyenekre gondolok, mint Esélyt a jelnek/jeleknek, A jel az esély, Esély a jellel stb. Én biztosan ezt a módszert választottam volna, mert kifejezőbb, természetesebb eredményhez vezethet, mint az idézett változatok.

Esélyt a jelnek!
(Forrás: iStockphoto)

A munkálat kezdeményezői és olvasónk is egy másik eljárást követ: a két felhasználandó szó összeépítését. Egy-egy új összetett szót alkotnak a két szóból. Ez sem lenne példátlan módja a névadásnak, de ahhoz, hogy sikeres legyen, bizonyos feltételeknek teljesülniük kellene. Például nem találom sikeresnek azt a fajta egybeépítést, amikor egy-két hang átfedés van az összerakott szavak között, és ezt az alkotói humorforrásnak képzelik (ilyen lenne, ha valaki lámparadicsom-nak hívna egy lakásvilágítási szaküzletet). Sajnos rengeteg ilyet látunk. Soha senki el se mosolyodott az ilyen névadáson, de még leleményesnek se tarthatjuk. Az egybeépítésen alapuló névadás akkor sikeres, ha már létező összetett szavakra emlékeztet. Az ugyanis figyelemfelkeltő jellegű, és jól megjegyezhetővé teszi a nevet, ha a beszélők felismerik a hasonlóságot, és ugyanakkor az összetétel újszerűségét, egyediségét is.

Vannak olyan esetek, amikor az ilyen szóalkotás még szellemes is. Ez akkor fordul elő, ha a korábbról ismert összetett szavakhoz való hasonlóság megtévesztő, majdnem teljes, félrevezető – a viccnek mindig a félrevezetés a titka, illetve az, hogy az ember gyorsan felismeri, hogy félre lett vezetve. Gondolom, hogy a JelEsélyhez hasonló munkálatoknál az ilyesfajta szellemeskedés nem cél, de két másik példát megemlítek, amelyekre ráillik, amit erről mondok: a Telehold nevű szatellites műsorújság nevét (a tele- a televízióra utal, a -hold a műholdra, az egész alkotás pedig a megtévesztésig hasonlít a telihold szóra), valamint a Totalcar magazin címét (a ’teljes’ jelentésű angol total és a szintén angol car ’autó’ szavakból alkotott cím a megtévesztésig hasonlít a szintén autókhoz kapcsolódó totálkár szóra).

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A másik lehetőség, ami ebben az esetben kívánatosabb lenne, hogy a megalkotott összetett szó a szerkezetében emlékeztessen már létező összetett szavakra, beleértve az alkotóelemek funkcióját is. Így nem hat az elnevezés szellemeskedésnek, mégis „fülbemászó” tud lenni, mert a beszélők felismerik, hogy milyen mintára készült az új összetétel, az értelmezésében is segít ez nekik, de egyúttal az újdonságát, újszerűségét is felismerik, és a két hatás együttese, a kettő közötti feszültség mégiscsak okoz egyfajta élvezetet. De sajnos éppen a jel és az esély felhasználásával ilyet nehéz lenne alkotni.