Remek kis többnyelvű térképet találtunk az interneten Európa nyelveiről. Együtt láthatjuk az európai nyelveket, nyelvjárásaikat, ráadásul saját nyelven és angolul is feltüntetve. Egy megjegyzésből azt megtudjuk, hogy a nyelvjárások az őshonos kisebbségi nyelvek „előnyt élveznek”. Ez, úgy tűnik, azt jelenti, hogy egy adott területen nem feltétlenül a többségi nyelv van feltüntetve, hanem ha az adott területen valamilyen nyelvjárást beszéltek (még ha ma nem is, vagy csak kevesen beszélik), vagy ha ott őshonos nyelvet beszélnek vagy beszéltek, akkor az van feltüntetve.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ez a kiindulópont azonban mindenképp veszélyeket rejt magában. Egyáltalán nem egyértelmű ugyanis, hogy mi az, hogy őshonos nyelv. A csángók például ötszáz éve kerültek Moldvába – őshonos nyelv ott a csángó, vagy sem? A cigányság évszázadok óta él Magyarország területén – őshonos-e vagy sem? De az is feltehető kérdésként, hogy a magyar őshonos-e a Kárpát-medencében, ha csak alig több, mint ezer éve került oda – nem sokkal azután, hogy az angol megjelent Angliában. (És persze alig néhány száz évvel később, hogy a szláv nyelvek nagyobb területen elterjedtek, azok pedig alig néhány száz évvel terjedtek el a latin után.) Egy-egy területen felváltva is megjelenhet két nyelv, hol az egyik szorítja ki a másikat, hol fordítva – érdekes-e néhány iylen forduló után, hogy melyik volt ott előbb? Gyakran hajlamosak vagyunk őshonosnak tekinteni egy nyelvet csak azért, mert korábban jelent meg a területen, mint a jelenlegi domináns nyelv – ugyanakkor lehet, hogy csak néhány száz évvel korábban szorította ki rövid időre a megelőző, harmadik nyelvet.

Egy térkép általában egy adott időpontban jellemző helyzetet tükrözi. Ez a helyzet lehet korábbi is, de ha különböző időpontokban fennálló helyzeteket ábrázolunk, az meglehetősen furcsa képhez vezet: olyanhoz, mely a valóságban sosem létezett. Jól mutatja ezt a Finn-öböl környékének részlete.

Nyelvek a Finn-öböl vidékén
(Forrás: muturzikin.com)

Ami a mai helyzet ismeretében a legszembetűnőbb, hogy a Szentpétervártól délre és északra elhelyezkedő területeket finn nyelvűnek mutatja. A Szentpétervár és a finn határ közé eső területek a második világháborúig valóban finn nyelvűek voltak, de amikor Finnország a területet elvesztette, az ottani lakosságot evakuálták, és a helyükre főként orosz anyanyelvűek települtek. A térképen tehát az 1945 (de még inkább az 1939) előtti helyzetet láthatjuk. Ami a Szentpétervártól délre eső területeket illeti, ott a(z inkeri-)finn lakosság már korábban jóval szűkebb területre szorult. Lettország területén viszonylag nagy területen van jelölve a lív nyelv, melyet már ekkor is csak néhány faluban beszéltek, a háború után pedig gyakorlatilag el is tűnt (a lakosság szétszóródott és/vagy ellettesedett).

Ezzel ellentétben az Észtország területén ábrázolt orosz lakosság 1945 után települt be, és oroszosította el a korábban észt területet. Őshonosnak nevezhető orosz lakosság Észtország területén gyakorlatilag nincs, kivételként esetleg a Pejpusz- (Csúd-)tó partjánál élő óhitű oroszokat említhetjük.

Hasonló anomáliát jelent, hogy a német nyelv nincs jelölve Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország területén, holott 1945 előtt ezen államok (mai) területének jelentős részén évszázadok óta élt német kisebbség. Hasonlóképpen nincs nyomuk az oroszországi volgai németeknek, akiknek 1941 előtt még autonóm köztársaságuk is volt. De nincsen jelölve az a terület sem, ahol (a mai Litvánia, Lengyelország, Belorusszia és Ukrajna területén) jelentős számban beszélték a jiddis nyelvet. A térkép Koszovót túlnyomóan albánnak mutatja, miközben az albán többség szintén csak az utóbbi fél században alakult ki.

A térkép ezen kívül néhány egyértelmű hibát is tartalmaz. A legdélebbi vepszének jelölt terület valójában (tveri) karjalai (és jóval nagyobb, mint a térképen), a legdélebbi karjalainak jelölt terület viszont vepsze. A magyar nyelvjárások elavult felosztása szerepel a térképen, az is meglehetősen torzan (így aztán a palóc terület lenyúlik az ország déli felébe. Az is következetlen, hogy Bosznia-Hercegovinán belül a terület bosnyák, szerb és horvát „nyelvjárásokra” van osztva, miközben Horvátországon és Szerbián belül nyelvi vonások vagy területi elhelyezkedés alapján megnevezett nyelvjárásokra.

A térképet tehát minden érdekessége ellenére fenntartásokkal kell kezelni.