A diákok sokszor gondolják azt, hogy az olvasás kicsit idejétmúlt és haszontalan tevékenység – például a tanulás, az iskolai előmenetel szempontjából. Csak a széplelkek olvasnak, akik nem teljesen ezen a világon élnek. Mind többször merül fel komolyan az a kérdés, hogy minek kell elolvasni hosszú regényeket, ha egyszer el lehet őket olvasni tömörítve, rövidítve is – például a „100 híres regény” típusú kiadványokból vagy az internetes összefoglalókból. Sok mindent meg lehet nézni filmen is – az mégis csak rövidebb idő, mint egy könyv „kiolvasása”...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Olyan korban élünk, amiben mind többen és többen érdeklődnek a tudományok és az alkalmazott tudományok iránt. A tudomány fantasztikus felfedezéseket, eredményeket tud felmutatni. Mi pedig állandóan arra törekszünk, hogy formában tartsuk agyunkat a mind bonyolultabbá váló feladathoz, hogy lépést tudjunk tartani a tudományos fejlődéssel. Emellett persze nem nagyon van idő és kapacitás az olvasásra, olyan szövegek elolvasására, amelyeknek „semmi kézzelfogható hasznuk sincs”. A nagyszerű tudomány azonban most mégis azt látszik bizonyítani, hogy a fikciós szövegek olvasása nagyon is fontos, ugyanis úgy fejleszti az agyunkat, mint semmi más „hasznos”-nak mondott tevékenység, tanulás.

Forrás: Wikimedia Commons / Randi Hausken / CC BY-SA 2.0

Egy korábbi cikkükben felidéztük már, mit gondol Neil Gaiman angol regényíró az olvasás hasznáról és jövőjéről. Az általa elmondottak összecsengenek azzal, amit a pszichológiai kutatások alátámasztanak.

Az alábbi videóban hallható előadásból kiderül, hogy az agyunk működése szempontjából is fontosak azok a tevékenységek, amelyekben örömünket leljük. (Már amennyiben örömünket leljük az olvasásában....) A fikciós szövegek olvasása igen összetett agyi feladat. Olvasás közben állandóan nyomozzuk a jelentéseket, igyekszünk valamiféle mintázatokat, szerkezeteket találni. Ezzel szemben, amikor például egy tudományos előadást hallgatunk, elsősorban tényekkel ismerkedünk meg: kategóriákat, felsorolásokat, definíciókat stb. értelmezünk. – Rengeteg információt kapunk, amelyet úgy dolgozunk fel, hogy a nyelvi képességünk segítségével dekódoljuk. Amikor azonban egy történetet hallunk, akkor az agyunknak más részei is aktiválódnak, nem csak a nyelvi elemzéssel foglalkozók. A hallott történetről sok minden eszünkbe jut, asszociálunk, és az agyunk egészen különböző területei aktiválódhatnak. Például ha hallunk egy történetet, amelyben az hangzik el, hogy valaki szalad, akkor még az agykéregnek az a része is aktívvá válik, amely a mozgásészlelésért felelős. 

Ezért van az is, hogy történetekre könnyebben tudunk visszaemlékezni, mint puszta adatokra. Mivel amikor az agyunk feldolgozza a hallott történetet, mi is átéljük, megéljük. Egy pszichológiai elmélet szerint a kogníció nem csupán nyelvi, hanem egyéb, motorikus területekkel is kapcsolatban áll. (Angolul ezt „grounded cognition”-nek nevezik; magyarul „lehorgonyzott megismerés”-nek fordítják.) Az olvasás során szerzett tapasztalatok pedig hosszabb távú változást is okozhatnak az agyunkban.

Egy kísérletben az alanyoknak napi 30 oldalt kellett elolvasunk egy regényből, majd utána megvizsgálták az agyunkat fMRI-vel. Az eredmények azt mutatták, hogy a halántéklebenyükben megnövekedett az aktivitási szint, ami azt mutatja, hogy a nyelv feldolgozásáért felelős területek aktívabbak lettek. Ezen kívül még a homlok- és a fali lebeny között található idegrostköteg is megnövekedett aktivitást mutatott – ez bizonyítja, hogy nem csak a nyelvi területek aktiválódtak. Tehát ha egy napon át olvasunk egy regényt, nem csak a nyelv feldolgozásáért felelős területek aktiválódnak, hanem a motorikus területek is – és ezek még öt napig aktívak is maradnak. 

Újabb vizsgálatok azt is bizonyítják, hogy az fiktív szövegek olvasása az empátia fejlesztése szempontjából is kiemelkedően fontos. A kísérleti alanyokkal különböző szövegeket olvastattak: szépirodalmat, nem szépirodalmi, de fiktív szöveget, nem fiktív szöveget; illetve a kontroll csoport tagjai nem olvastak semmit a vizsgálat ideje alatt. Az olvasási időszak letelte után a résztvevők empátiáját tesztelték, és azt találták, hogy azok, akik szépirodalmat olvastak, messze jobban teljesítettek abban, hogy mások érzelmeit azonosítsák, mint azok, akik nem irodalmi fikciót, nem fiktív szöveget olvastak, vagy nem olvastak egyáltalán semmit.