-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Antropológiai sorozatunk utolsó részében megmondjuk a tutit – kíméletlenül lerántjuk a párducbőrös kacagányt a honfoglalókról, hogy végre előbukkanjon Árpád vezér és népe mint meztelen igazság: kik is voltak ők valójában?
Előző írásunkat azzal fejeztük be, hogy Semino et al. (17-en voltak) megjelentették tanulmányukat, amelyben Európa őstörténetét genetikai alapon értelmezték. Következtetéseiket mai populációk vizsgálatából merítették. És ami ebből ránk vonatkozik: az Eu19-es haplotípus a vizsgált 55 lengyel, 45 magyar és 50 ukrán embernél 56,4, 60, illetve 54%-os előfordulást mutatott. Az Eu19-es haplotípus gyakorlatilag hiányzik Nyugat-Európából. A szerzők szerint elterjedése az utolsó eljegesedés után az ukrajnai refugiumból indult meg. Vagyis az ukránok és a lengyelek a legközelebbi rokonaink, kb. 13-20 ezer éve együtt dekkoltunk a jeges zimankóban, a jobb időkre várva. A lengyel rokonságot már tudtuk („Polak, Węgier, dwa bratanki…”), az ukránt pedig majd megszokjuk. (A tanulmány részletes ismertetését lásd a Töriblogon.)
Seminóék cikke nem tartalmaz a 895-ös magyar honfoglalásra vonatkoztatható adatokat és állításokat. Az események sorozatában azonban nagyon fontos kapcsolódási pont.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Jertek keblünkre, ukrán–lengyel testvéreink!
2003-ban Czeizel Endre reagált Ornella Semino és társai tanulmányára A magyarság genetikája új, bővített kiadásában. Felvetette azt a lehetőséget, hogy a magyar–lengyel–ukrán genetikai rokonság nem ősi eredetű, mivel a mai magyarok lényegében már nem a honfoglalók leszármazottai. Ezt az állítását mi is bizonyítva látjuk, mert a német–magyar kutatócsoport által elemzett magyar népességminták közül a budapesti kevert minta állt legközelebb a szláv mintához (lásd előző írásunkat).
A Czeizel Endre által írottak igen fölháborították Szabó István Mihály sejtbiológust, aki összeesküvést vizionált, és „a magyarsággal szemben ellenséges nacionalisták” ármánykodását látta Czeizel és mások – pl. Róna-Tas András – tudományos megnyilvánulásaiban. Véleménye szerint „a magyar őstörténet-kutatás legújabb eredményei … mind politikai, mind nemzetstratégiai szempontból egyaránt nagyon komoly figyelmet érdemlő és le nem becsülendő szerepet játszanak.” A nemzetközi kutatócsoport védelmében pedig azt írta, hogy „…a Semino révén szervezett és irányított kiváló tudóscsoport … a népünk ellen évszázadokon át felhozott igaztalan vádakkal szemben … nem pusztán csak a magyar őstörténet-kutatás kopernikuszi fordulatát jeleníti meg, hanem a magyar nemzet, az őseurópai eredetű magyar nép teljes történeti rehabilitációját is jelenti!”
Az idézett részletek Szabó István Mihály: A magyar nép eredete című, 2004-ben megjelent könyvéből valók. A nem túl eredeti címnél izgalmasabban hangzik a könyv alcíme: Az uráli népek eurázsiai-amerikai őstörténete. És valóban, kapunk vastagon mindent: egy maja (?) freskórészleten Árpád-sávos lobogót, mely ugor (!) eredetű, és még hasonló finomságokat. Az összehordott ostobaságok mellett a kötetben rengeteg a helyesírási hiba és a szakirodalmi tájékozatlanságból eredő elírás. Az enyhén értelmi fogyatékos mondatok sem ritkák a szövegben (az általunk idézett részletekben is előfordulnak). Ezek nemcsak a szerző, de a szerkesztő Erdélyi István számára is roppant kínosak. Szóval, a könyv komplett kultúrbotrány. Ezt még csak fokozza, hogy a szerző előszavában hangsúlyozta: „a múlt megismerésének útja csakis konkrét adatok … értékelésén át vezethet”. Na, konkrét adat, főleg az nincs a könyvben.
Magyar akadémikus ilyen dilettáns művet még nem alkotott. Nagy botrány lett belőle. Nyomon követhető a História (2003/5-6., 10., 2004/8.) és a Magyar Tudomány (2005/9., 12. − A főszerkesztő megjegyzése, Szabó István Mihály válasza Simon Zsoltnak, Bálint Csanád és Honti László lektori jelentése, Simon Zsolt viszontválasza) lapjain és internetes oldalain.
Mellesleg Szabó István Mihály nem tagadja a finnugor nyelvrokonságot, csak félreérti. Az ilyen barátoktól ments meg, Uram, minket.
(Forrás: Csontváry Kosztka Mihály Tivadar: Vihar a nagy Hortobágyon)
Ebből a gödörből a magyar tudomány csak úgy tudott kimászni, hogy nem kevés anyagi ráfordítással megkezdődött a honfoglaló magyarok genetikai vizsgálata. A műhely ekkor már készen állt: az MTA Régészeti Intézetében 2003 őszén adták át az archaikus csontmaradványokból DNS izolálására és tipizálására képes laboratóriumot. Az archeogenetikai kutatások az MTA Régészeti Intézete és Szegedi Biológiai Kutatóközpontja Genetikai Intézetének együttműködésében kezdődtek el.
(Forrás: Juhász Klára fotója)
Végre az ősi gének nyomában
Az eredmények első összefoglalása 2007-ben jelent meg az American Journal of Physical Anthropology című folyóiratban. Habár Seminóékkal szemben a magyar szerzők csak 11-en voltak (Tömöry et al.), azért került közéjük régész is, ami határozottan jót tett a publikációnak. Az természetes, hogy a cikk elejére kellett egy történeti összefoglaló, amely leírja, kik azok a magyarok, bemutatja, hogy mi is az a honfoglalás és milyen nyelvi-történeti problémák burjánzanak a magyar etnogenezis körül. De a történészeknek és régészeknek ennél többet is ad a cikk: az 1. táblázat felsorolja azokat a temetőket (sírszámokkal), ahonnan a vizsgált csontanyag származik, megadja a sírok datálását és az elhunytak nemét is. A 2. ábra pedig térképen ábrázolja a temetők elhelyezkedését. Vagyis történetileg és földrajzilag értékelhetővé, elemezhetővé teszi a vizsgált populációt. És éppen ez az, ami időnként hiányzik a nemzetközi antropológiai folyóiratokban közölt cikkekből. Például Semino és társainak tanulmánya sem tartalmazza azokat az adatokat, amelyekből képet kaphatnánk a vizsgált populációk reprezentativitásáról. Mert mi van akkor, ha a magyar minta nem reprezentatív, kiválogatása csak úgy találomra történt? Akkor bizony a rá épülő őstörténeti elméletek sem lesznek tartósak.
Az amerikai folyóiratban közölt publikáció még csak a kutatások első állomásáról számolt be. Ekkor a mtDNS haplocsoportjainak keresését célozta a vizsgálat. 15 haplocsoportba tartozó 25 haplotípust sikerült meghatározni. A részletes eredményeket a 4. táblázat tartalmazza. Az ázsiai haplocsoportokat (B, M) 1-1 minta képviselte, arányuk együttesen 7,8%. A többi minta mind valamelyik európai haplocsoportba tartozott. Közülük a leggyakoribb a H csoport volt, aránya 26,9%. Ez kisebb, mint Európa más népeinél. A H haplocsoport Európában ma 46%-os arányban található meg.
A honfoglaláskori csontmaradványok közül 12 a vezető réteg tipikus sírjaiból származott, 15 pedig az úgynevezett köznépi temetőkből. Természetesen mutatkoztak különbségek, de nem olyan rettentő nagyok. Mindkét mintában voltak ázsiai haplocsoportok is. Talán a klasszikus honfoglalók és a köznép különbségét leginkább az U haplocsoport előfordulásában lehetett tetten érni. A vezető rétegben 27,3%-ot mutatott, míg a köznépnél csak 6,7%-ot. Az U haplocsoport Délkelet- és Észak-Európára jellemző. Előfordul finnugor népeknél is, de nem csak náluk.
A honfoglaláskori csontanyagból kinyert mtDNS mintákat két mai magyar csoport mintáival vetették össze. Kiderült, hogy napjaink magyar népessége lényegében csak európai haplotípusokkal rendelkezik. A 177 mintából csak kettő tartozott az ázsiai C haplocsoportba.
Az angol nyelvű közlemény után 2008-ban a Magyar Tudomány című folyóiratban folytatódott az eredmények ismertetése. Ekkor már további csontmaradványok genetikai elemzéséről is beszámoltak, valamint az Y kromoszómára kiterjedő vizsgálatokat is végeztek. Ennek a 9 szerzős tanulmánynak a megállapításai szó, mondat és fejezet szerint megtalálhatók Raskó István Honfoglaló gének című tudománynépszerűsítő könyvében is. Mindegy, hogy melyiket olvassuk, ugyanaz.
A magyar akadémiai intézetek kutatói 68 honfoglaló csontmintát elemeztek. Ebből 14% ázsiai ( A, C, D, M, N1a haplocsoport), a többi európai. Közülük a leggyakoribb, miként Európában mindenütt, a H haplocsoport (32%). A második leggyakoribb az U haplocsoport (22%), benne az U4 És U5, amely Északkelet-Európában és Nyugat-Szibériában gyakori (13%). Az összehasonlított mai mintákban a H és az U haplocsoport aránya is nagyobb, mint a honfoglalóknál. A honfoglalók klasszikus és köznépi csoportja eredetét tekintve különbözött: a vezető rétegben 23% volt az ázsiai (A, B, C, D, N1a) haplocsoportok aránya, a köznépnél pedig csak 5 % (M haplocsoport).
Hont foglaló férfiak
A Raskó István vezette kutatócsoport az Y kromoszóma vizsgálatával az apai ági rokonságnak is utánajárt. A vizsgált 7 csontleletből 2-ben kimutatták a Tat C allélt, amely az N3 haplocsoport jellemzője.
Namármost, a paleogenetikusok szerint a Tat C allél az uráli nyelveket beszélő populációk Y kromoszómájának jellemzője. Kivéve a mai magyarokat. Merthogy a vizsgált 229 magyar férfiből csak 1-ben volt jelen. Vagyis lehet, hogy a honfoglalók finnugorul (is) beszéltek, de hogy ilyen génekkel még mi is, az egyike a legnagyobbfajta csodáknak.
Honnan vegyünk mintát?
A mai magyar népesség Y kromoszomális vizsgálata más eredményt hozott, mint ami Ornella Semino és csoportjának közleményében olvasható. Az ukrajnai refugiumban kialakult genetikai jellemzők a magyar mérés szerint csak feleannyira vannak nálunk jelen, mint azt Seminóék megállapították. Ugyanakkor ezt a genetikai nyomot a magyar kutatók szerint nem szükségszerű a jégkorszakban kialakult ukrajnai menedékből származtatni. Jelenlétét a mai magyarságban okozhatta egy észak-pontusi bevándorlás az i. e. 1. évezredben, valamint egy szláv betelepülés az i. sz. 5-7. században.
A két vizsgálat eltérését a minták eltérése is okozhatja: Semino és társai Egerben és Mátraderecskén túl sok palóc, vagyis szláv ősökkel rendelkező magyar embertől gyűjtöttek mintát.
(Forrás: Raskó István: Honfoglaló gének. Bp. 2010. 109.)
Mit mondanak a minták?
A mintagyűjtés problémái kapcsán érdemes kitérnünk arra, hogy nem a rossz mintavétel az egyetlen hibaforrás a genetikai őskutatásban. Az egyéb problémákat, a módszer őstörténeti felhasználhatóságának korlátait szépen összegyűjtötte Mende Balázs Gusztáv. Írásának lényege, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló adat kevés a nagy ívű elméletek gyártásához. De ha szorgalmas munkával és sok pénzzel újabb és újabb vizsgálatokat végzünk, az eredmények akkor is túl tág kronológiai mezőben fognak elhelyezkedni (miként most is), ezért konkrét népességtörténeti események rekonstruálására nem lesznek alkalmasak. Jelenleg azt sem tudjuk megmondani, hogy a mai magyarság ázsiai eredetű komponense 10. századi-e vagy netán későbbi. „Több egymás utáni időmetszet adatai kellenek ahhoz, hogy a változásokat folyamatukban értelmezhessük.” Stb. stb. Szóval, csak óvatosan!
Az is tipikus fordulat, hogy a rejtély megoldását célzó új típusú kutatási módszerek csak növelik a homályt. Szeretnénk többet tudni, ehelyett megtudjuk, hogy amit eddig tudtunk, az sem igaz. A hartai honfoglaláskori temető sírszáma, leletanyaga alapján a vezető réteg ún. nagycsaládi temetői közé tartozik. A genetikai vizsgálatok szerint azonban nem, mivel a 21 sírban a haplocsoportok tanúsága szerint legalább 11 egymással rokonságban nem álló család tagjai voltak eltemetve. Vajon mit mutatna más „nagycsaládi temetők” genetikai vizsgálata? Azok sem „nagycsaládiak”?
(Forrás: Viski Károly Múzeum honlapja)
Rokonaink-e a magyarok?
A magyarság eredetére vonatkozó genetikai vizsgálatokat végzett Bíró András Zsolt és három társa. Egész pontosan arra voltak kíváncsiak, hogy apai ágon kimutatható-e valami kapcsolat a Kárpát-medencei magyarság és a kazahsztáni madjar etnikai csoport között. Tanulmányuk az American Journal of Physical Anthropology című folyóiratban jelent meg.
A kazahsztáni madjarok magyarságáról megoszlanak a vélemények. Négy évvel ezelőtt két írásunkban is foglalkoztunk a kérdéssel. Nem zártuk ki annak történeti lehetőségét, hogy a tatárjárás által szétszórt keleti magyarok leszármazottai lennének. Ennek azonban eddig hiányoznak a történeti bizonyítékai. Ugyanakkor úgy véltük, hogy ha ők magyaroknak hiszik magukat, akkor ezt méltányolnunk kell. A téma körüli politikai habverést azonban elutasítottuk. Nos, azóta a hab tovább dagad a Kárpát-medencében és már minden határon túlcsordult. A tudományban annyi történt, hogy nyelvészek és régészek próbálták cáfolni a madjarok magyarságát (a téma körüljárását lásd a Csőrösi Koma blogon: 1. Madjar vagyok, turista, 2. Madjar vagyok turista /2. rész/, 3. Kivirít még a madjar nép fája I., Kivirít még a madjar nép fája II.). A genetikai rokonságra azonban utalnak jelek.
Bíró András Zsolt és a Budapesti Orvosszakértői Intézet munkatársai által jegyzett tanulmány a történeti bevezető és a madjarok bemutatása után ismerteti a vizsgálat menetét. A madjarok kicsiny csoportja 45 apai ágú leszármazási vonalat tart nyilván, így 45-nél több férfi vizsgálatára nem is volt szükség. A haplocsoportok közül messze a G (G1/-P20) volt a leggyakoribb (86,7%), utána a J (J2*/-M172) következik (6,7%). A genetikai közelséget/távolságot a szerzők a madjar és 37 másik nép között mérték. Legközelebb a magyar áll hozzá (0,21469). Igen közeliek még az oszét (0,23307), ukrán (0,24876), bulgár (0,25328) és török (0,28240) értékek. Nagyon távoli érték adódott a kazah mintával történt összehasonlításban (0,67966), ami meglepő, hiszen a madjarok Kazahsztánban élnek.
A genetikai elemzés után felállított történeti modellt a szerzők arra alapozták, hogy a G haplocsoport Belső-Ázsiából ered. Egy műholdfelvételre – mely sajnos térképnek homályos – felrajzolták az ősmagyarok általuk elképzelt vándorlási útvonalát. A kiinduló pont az Altaj-hegység vidéke, a következő állomás az Aral-tótól északra fekvő terület, utána pedig a magyar őshaza (Magna Hungaria) következik, és onnan minden úgy megy tovább, ahogy más térképeken is látjuk. Vagyis a honfoglalás közvetlen előzményeiről napjainkban is elfogadott történeti-régészeti koncepciót ez a genetikai vizsgálat sem írta felül. Az eredmények ezt nem tették lehetővé. Ugyanakkor Bíró András Zsolt mindenhol elhinti azt a meggyőződését, hogy nem vagyunk finnugorok, és szíve teljes melegével madjar rokonai felé fordul. Az előbbit nem helyeseljük, de látjuk mögötte, hogy Bíró András Zsoltnak problémái vannak a nyelvrokonsággal. Az utóbbit azonban megértjük. Így voltak ezzel a nyelvészek is: amikor a 19. század 2. felében meggyőződtek a finnugor nyelvek rokonságáról, minden szeretetüket megtalált testvéreik nyakába öntötték.
Az új genetikai vizsgálatok érdekes irányokba vihetik a finnugor őstörténet kutatását is. Erre vonatkozóan figyelemre méltók a madjarok vizsgálatában részt vett kutatók publikációi (lásd a Budapesti Orvosszakértői Intézet honlapján). Pamzsav Horolma és Németh Endre januárban elhangzott előadása megfelelő történeti szituációba helyezi a genetikai folyamatokat. Nyelvészeknek azonban nem biztos, hogy tetszene, mivel a Pusztay János-féle őshaza-koncepciót támogatja. Na meg nem is a megfelelő helyen adták elő…
Szóval, érdemes lenne a finnugor őstörténet genetikai vonatkozásaival is foglalkozni. Ez azonban nem most lesz, mert a paleogenetikából egyelőre elegem van.
Felhasznált irodalom
A. Z. Bíró, A. Zalán, A. Völgyi, and H. Pamjav: A Y-Chromosomal Comparison of the Madjars (Kazakhstan) and the Magyars (Hungary). American Journal of Physical Anthropology 139: 305–310. (2009)
Czeizel Endre: A magyarság genetikája. Budapest, 2003.2
Raskó István: Honfoglaló gének. Budapest, 2010.
Semino et al.: The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans: A Y Chromosome Perspective. Science, vol. 290. (2000. november 10.)
Szabó István Mihály: A magyar nép eredete. Budapest, 2004.
Gyöngyvér Tömöry, Bernadett Csányi, Erika Bogácsi-Szabó, Tibor Kalmár, Ágnes Czibula, Aranka Csősz, Katalin Priskin, Balázs Mende, Péter Langó, C. Stephen Downes, and István Raskó: Comparison of maternal lineage and biogeographic analyses of ancient and modern Hungarian populations. American Journal of Physical Anthropology 134: 354–368. (2007)