A kísérletről az Optics Express folyóiratban jelent meg beszámoló. Xiaoli Sun, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Goddard űrrepülési központjának a munkatársa, a tanulmány vezető szerzője kollégáival a festmény képét egy 152 x 200 pixeles (képpontos) hálóra bontotta. Minden egyes pixelt lézerimpulzus segítségével továbbítottak, az adatátvitel sebessége másodpercenként 300 bit volt. A digitalizált felvétel 386242 kilométert vándorolt az űrben. A képtovábbításnál rendkívül pontos volt az időzítés, hiszen igen rövid időablak volt csak alkalmas a kísérletre – olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az adatátvitelt a Goddard legmodernebb kommunikációs eszköze, az úgynevezett újgenerációs lézeres műholdkövető rendszer (Next Generation Satellite Laser Ranging/ NGSLR) segítségével lőtték fel, a holdkutató űrszondára pedig azért esett a választás, mert az LRO lézeres magasságmérő műszerrel (LOLA) rendelkezik.

A LOLA a beérkező lézerimpulzusokból rekonstruálta Leonardo da Vinci festményét abban a sorrendben, ahogy a pixelek megérkeztek a Földről. Eközben a lézeres magasságmérő tovább végezte elsődleges feladatát, térképezve a Hold felszínét. Ugyancsak folytatta rendes munkáját az NGSLR, nyomon követve az űrszondát.

Már a Holdon is csak mosolyog
(Forrás: Wikimedia Commons)

A kísérlet sikerét igazolta a Földre visszaküldött kép, amelyet az űrszonda rádiós telemetriás iránymérő rendszere segítségével továbbított. „Ez volt az első eset, amikor lézeres kommunikáció valósult meg égitestek között” – hangsúlyozta David Smith, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) tudósa, a LOLA-projekt vezető kutatója, aki szerint a közeljövőben ez a fajta egyszerű lézeres adatátvitel kiegészíti az űrszondákkal való rádiókommunikációt. „A távolabbi jövőben a lézer lehetővé teszi a gyorsabb adatátvitelt, mint amit a jelenlegi rádióösszeköttetés lehetővé tesz” – vélekedett Smith.