A verbális ügyesség egyéni jellemzője az embernek, és sok tapasztalat, hatás és tanulás eredménye. Amint megszületünk, már annyi hatás ér minket nyelvi szempontból is, hogy ott, abban a pillanatban elkezdődik a nyelvelsajátítás. Sőt, egyes kutatások szerint már az anyaméhben fejlődve is annyi tapasztalást dolgozunk fel, ami már „előhuzalozza” a továbbiakat, előkészíti a tudásunk talaját: akivel „többet foglalkoznak” már az anyaméhben, mentális szempontból fejlettebben jön a világra. Vagy legalábbis valamiféle többlettudást feltételeznek ezekről az újszülöttekről, amely megkönnyíti a születés utáni tanulást.

A beszédképesség biológiai alapjai

Régóta foglalkoztatja a tudósokat, milyen biológiai, azaz genetikai és fiziológiai alapjai vannak az emberi nyelvnek. Sajnálatos dolog, ha fejlődési rendellenességgel születik egy gyermek, s ennek következtében nem tudja rendesen elsajátítani az anyanyelvét, vagy valaha egészséges felnőttnek szerzett agysérülés következtében sérült a beszédképessége. Az effajta tragikus dolgok viszont olyan anatómiai felfedezéseknek adtak lehetőséget, melyek alapján meg tudták állapítani, hogy az emberi nyelvnek vannak az agyban fizikai megvalósulásai.

Broca, Wernicke és a nyelv moduláris agyi szerveződése

Pierre Paul Broca (1824-1880), francia patológus írta le az izomsorvadást, az angolkórt mint táplálkozási zavart, a véráramon keresztül terjedő rákot, de az agyi funkciók lokalizációjáról szóló munkája révén lett igazán híres és elismert. Szerzett agyi sérüléses (afáziás) betegek boncolásos vizsgálatai alapján megállapította, hogy a jobbkezes személyeknél a beszédmotoros rendszer zavara a bal homloklebeny harmadik tekervénye hátsó részének sérülésével jár együtt (Broca-terület). A beszédmotoros rendszer sérülése azt jelenti, hogy az afáziás beteg nehézkesen, lassan, szaggatottan beszél, egyes beszédhangok kiejtése nagy nehézséget okoz, a funkciószavakat és a toldalékokat pedig folyton elhibázzák vagy el is hagyják. Beszédértésük azonban egészen jó, csak nem tudják azt mondani, amit akarnak. A 19. század második felében Karl Wernicke, szemészeti asszisztens és tábori sebészből lett elismert neuropszichológus szintén egy fontos felfedezést tett a témában: egy másik típusú afáziát írt le. Az általa megfigyelt betegek folyamatos halandzsabeszédéből agyi sérülésre következtetett. Az első halántéki agytekervény, az ún. Wernicke-terület sérülése azt eredményezi, hogy a beszélő ugyan folyamatosan tud beszélni, de a hangokat összekeveri, nem a megfelelő szavakat választja ki a mentális szótárából, az egyes szavakhoz hasonló hangzású, de nem létező hangsorokat produkál. Sajnos, a beszédértésük is erősen korlátozott. Hiába javítják ki őket az egészséges beszélők, sok esetben többszöri hallás után sem tudják helyesen mondani a szavakat. Ez a két felfedezés is bőven bebizonyította, hogy a nyelv biológiailag is reprezentált az agyban, sőt, modulárisan szervezett: egy-egy terület különböző nyelvi képességekért felel.

Ma a legmodernebb eszközökkel lehet kutatni, hol vannak az agyban ezek a modulok. Ha egy orvossorozatban megfigyeljük a műtéteket, nem hallunk mindig butaságot. Agyműtét során nem hiába kell beszélnie a páciensnek: ha egy nyelvi modul közelében vág a sebész, tudnia kell, megsérti-e a beszédképességet vagy valami más agyi területet, ami bármilyen kapcsolatban van a nyelvi képességekkel.

Mi köze van a nyelvi képességeknek az általános intelligenciához?

Nyelv és gondolkodás annyira szétválaszthatatlan, hogy erre pontos választ nem tudott eddig adni a tudomány. Az általános mentális képesség vagy általános intelligencia is eléggé kevéssé körülhatárolt: nem lehet tudni, hol végződik, és hol kezdődnek pontosan a speciális képességek.

Mi az intelligencia? A kifejezést, és amit takar, eldöntetlen viták sora övezi, egyértelmű és kizárólagosan elfogadott meghatározása máig nem született meg, ahány pszichológiai elmélet, annyiféle a definíció.

Howard Gardner (1993) többrétű intelligencia modellje sem teszi megfoghatóbbá az általános intelligenciát, de több egymástól független modult, képességet is elkülönít, ami ugyan kapcsolatban van az általános mentális képességekkel, de fejlődésünk önállónak tekinthető. Ilyen például Gardner modelljében a nyelvi intelligencia, ami alatt a szerző a beszédképességet érti, azaz a beszédhangok, a nyelvtan, a jelentés és a helyzetfüggő nyelvhasználat területén való jártasságot. (Azzal lehetne vitatkozni, hogy a nyelvi intelligencia kimerül-e abban, hogy megfelelően tudunk beszélni.)

Gardner elméletét úgy tűnik jól bizonyítják azok a tesztek, amelyekben különböző általános intelligencia-megnyilvánulásokat mutató gyermekeket és felnőtteket vizsgáltak. A Williams-szindrómás gyerekek esetében azt figyelték meg, hogy a genetikai zavar a megismerési és értelmi képességeket korlátozza, de a beszédképesség ép maradhat, általánosságban jó nyelvi készségekkel, gazdag szókinccsel, aktív kommunikációval. A komplex nyelvi szerkezetek megértése és a téri vonatkozású nyelvhasználat gyenge, de összességében a nyelvi képességek az IQ alapján várthoz képest sokkal jobbak. (Az átlagos IQ a Williams-szindrómásoknál 55 (40-90).)

Tehát a nyelvi modulok viszonylag önállóan fejlődhetnek: a nyelvi képességek akkor is elérhetik a közel átlagos fejlettséget, ha az általános gondolkodási képesség valamily módon akadályoztatva van; valamint az afázia sem jár feltétlenül az általános intelligencia sérülésével.

Anyanyelv-elsajátító apparátus

A nyelv fizikai szerveződésén túl egy sokak által elfogadott elmélet a meghatározó a témában: az ember faji sajátossága, hogy biológiai alapon rendelkezik egy veleszületett nyelvelsajátító apparátussal, ami tulajdonképpen egy kezdetleges szervezettséget mutató, de üres alap – a „kitöltetlen emberi nyelv”. Az ember nem örökli az anyanyelvét a szülőktől vagy más felmenőktől. Csupán ezt az üres területet kapja, persze ez csak akkor működik zökkenőmentesen, ha a „nyelvelsajátító készülék” kifejlődése nem akadályozott valamilyen rendellenesség vagy sérülés által. Magzati fejlődésünk során, sőt, születésünk után aztán folyamatosan szívjuk magunkba a nyelvet, a rengeteg nyelvi és még több nem nyelvi hatást, amelyek a velünk született képességek fejlődését sorra meghatározzák. Kétségtelen: a környezet fontossága a nyelvi intelligencia fejlődésében szinte kizárólagosnak tűnik. Főleg akkor, ha a nyelv velünk született alapjait minden egyénben azonos szintűnek és fejlettségűnek tekintjük.

Az IQ és a nyelv

Az IQ tesztek, akár a „papír-ceruza” tesztekről, akár az alaposabb, egy-egy képességre koncentráló mérésekről van szó, mindenképpen az anyanyelvhasználatot is igénylik: a feladat leírását, az utasításokat ugyanis ezen a nyelven kapjuk. A nyelvhez szorosabban köthető feladatok például a szókincs-vizsgálatok, melyek során a teszteltnek meg kell magyarázni a bizonyos szavakat: pl. szék, épület, társaság… Vagy ki kell egészíteni azokat, vagy befejezni, összetételt képezni a megadott elemekből, kiválasztani a felsorolt szavak közül a kakukktojást. A nehezített feladatok, amelyekkel a vegyes tesztekben is találkozhatunk, anagrammát is alkalmazhatnak: a kakukktojást csak azután tudjuk kiválasztani a sorból, miután az összekevert betűkből összeraktuk a helyes szóalakot. Ezek azonban már nem tisztán nyelvi feladatok, hanem aktívan igénybe veszik a vizuális memóriát is. Egy diszgráfiás embernek például ez sokkal nehezebb feladat, mint egy jól író és olvasó embernek. Ha jobban belegondolunk, lehet, hogy nincs is tisztán nyelvi feladat, hiszen a vizuális memóriát a szómagyarázatok is igénybe veszik. Ráadásul az olvasást és az írást is a verbális intelligenciához sorolják, ahogy sok más dolgot, amiket tudatosan tanulunk az iskolában, nyelven kívüli képességekre is alapozva.

A verbális intelligencia fejleszthető

Becsapósnak, ellentmondásosnak tűnik a dolog mindenkinek, aki nem szakértője az intelligencia-kutatásoknak: az általános mentális képesség egy része velünk született, a többi környezeti hatás és akaratlan, illetve tudatos tanulás eredménye. Ezt az intelligencia-tesztek nem tudják, de nem is akarják különválasztani, hiszen ez nem is lehetséges. Tudatos fejlesztéssel befolyásolhatjuk intelligenciánk amúgy is tudatos tanulással elért összetevőit, így a verbális készségeinket is. Még felnőtt korban is lehet javítani azon, ha gyermekként nyelvi szempontból esetleg nem ideális környezetben nőttünk fel. Fejlesszük magunkat!

A fejlesztés hatpontos receptje

1. Olvasson sokat! A jól kiválasztott irodalom olvasása szókincsünk aktivizálását és bővítését célozza meg, de ugyanakkor egyre jobb írókká is válhatunk segítségével.

2. Értelmező szótárak és szókincstárak (thesaurus) segítségével megismerheti az ismeretlen szavak jelentéseit és értelmezéseit, vagy ellenőrizheti tudását.

3. Tanuljon új szavakat, tanulmányozza eredetüket és a szövegkörnyezetet, amiben előfordulhatnak!

4. Írjon, és írja újra, szerkessze át! Gyakran előfordulhat, hogy nem egészen arra gondolunk, amit leírunk. Lehetnek a szövegben például felesleges elemek (ismétlések), amelyek a konkrét kommunikációs cél eléréséhez nem szükségesek. A „kevesebb több” elv itt is beválik, célszerű teljesen a tárgyra koncentrálni, és nem elkalandozni.

5. Játsszon a szavakkal! Legyen az mondóka, nyelvtörő, vers, viccmesélés; vagy vizualitást is igénylő szó-puzzle, anagramma, szókereső, titkosírás feltörése; vagy akár a verbális és vizuális memóriát is igénybe vevő keresztrejtvény.

6. Dolgozzon saját stílusán! Ahogy az írott szöveget, úgy saját beszédjét is újraalkothatja, átszerkesztheti. Diktafonnal vagy magnóval felvételeket készíthet, amiket többször visszahallgatva jegyzetekkel láthat el. Kritikus, de objektív szemlélettel, és persze sok gyakorlással, folyamatosan javíthatja kifejezőkészségét.

Forrás:

Atkinson & Hilgard [et al.]: Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

Csépe Valéria – Győri Miklós – Ragó Anett (szerk.): Általános pszichológia 3. Nyelv, tudat, gondolkodás. Osiris Kiadó, Budapest, 2008.

Deary, Ian J.: Az intelligencia. Magyar Világ Kiadó, Budapest, 2003.

http://lakatos.free.fr/page20/IQ/files/page7_3.pdf

http://www.lifehack.org/articles/communication/expand-your-verbal-intelligence.html