A betegtájékoztatókkal kapcsolatban megszületett egy szakkifejezés, amely egy fontos követelményt fogalmaz meg: az olvashatóság. Ez nem csak arra vonatkozik, hogy megfelelő-e a betűméret, átlátható-e a szövegtagolás, vagy segítenek-e más vizuális eszközök (pl. kiemelés, dőlt betűs részek, aláhúzás) a szövegben tájékozódni, hanem elvileg ennél sokkal többet kellene jelentenie.

Forrás: Mateusz Atruszko/sxc.hu

Bármennyire is modern világban élünk, talán nem túlzás azt kijelenteni, hogy még ma is az írott szöveg a legbiztosabb információs forrásunk. Léteznek ugyan betegtájékoztató-automaták, amiket felhívva újra és újra végighallgathatjuk gyógyszerünkről a tájékoztatást, de sejthető, hogy erre inkább csak a vakok és súlyos látássérültek kénytelenek támaszkodni. Akiknek megvan a látásuk az olvasáshoz, biztosabbnak érzik a papírt, és hatékonyabbnak érzik az olvasást a szóbeli elmondás vagy felolvasás meghallgatásánál. Már csak azért is, mert könnyebb vissza-visszatérni egy adott szövegrészlethez a papíron, mint egy hallgatható szövegben.

Az olvasóközönség

A betegtájékoztatók olvashatóságát még a gyógyszer forgalomba hozatala előtt tesztelni szokták, és ezt egy EüM rendelet is előírja (3/2005. VIII. 2.). Az olvashatóságot ellenőrző csoportot olyan betegekből válogatják össze, akik részesültek már vagy jelenleg is részesülnek hasonló gyógyszeres kezelésben ugyanazon betegség esetén. Tulajdonképpen ebben benne rejlik az a feltételezés, hogy ugyanabban a betegségben szenvedők többet tudnak a betegségükről azoknál, akik nem küzdenek vele. És ebből következően a betegtájékoztató tartalmazhat magyarázat nélküli orvosi szakszavakat, és más, a betegséghez és kezeléséhez kapcsolódó, de nem mindenki által ismert kifejezést – amit a betegségben szenvedő viszont meg tud fejteni.

Ebben van is valami, ezt azonban nem lehet általánosan érvényesnek tekinteni minden egyes betegre. És azért sem lehet tisztán alapozni erre, mert más is olvashatja a betegtájékoztatót. A valódi „olvasóközönség” tulajdonképpen társadalmunk minden tagja nemre, korra, társadalmi státuszra, iskolázottságra, műveltségi szintre tekintet nélkül, így a betegtájékoztatók készítőinek a témában való legkevesebb jártasságot kell feltételeznie az emberről, aki majd a kezébe veszi és használja a papírt. (Kivételnek tekintendők a kiskorúak, az értelmi fogyatékkal élők, a nyelvi diszfunkciókban szenvedők és olyan betegek, akik nem képesek már elolvasni és feldolgozni a szöveget.) Ennek az egyszerű mondatszerkesztésben, az ésszerűen leegyszerűsített nyelvhasználatban, de mindenekelőtt a jól megválasztott szóhasználatban kell tükröződnie.

Persze, ha valami nem érthető, a legtöbb betegtájékoztatóban (is) felhívják a figyelmünket arra, hogy kérdéseinkkel forduljunk orvosunkhoz vagy gyógyszerészünkhöz – erre viszont nincs mindig lehetőség.

A szükséges rossz

Az indokolatlan idegenszó-használat és szakszóhasználat nehézkessé és kevéssé érthetővé teszi a szöveget. Ennek ellenére a betegtájékoztatót nem lehet teljesen köznyelvivé tenni. Bizonyos idegen szavakat nem lehet kicserélni, mert vagy nincs köznyelvi megfelelőjük, vagy a köznyelvi megfelelő nem egészen pontos, így nem alkalmas az adott betegség, tünet kimerítő azonosítására. A gyógyszerösszetevők esete is ide tartozik: az adott anyag azon nevét kell használni, ami azt pontosan azonosítja. Ha több tudományosan elfogadott név létezik, akkor lehet a rövidebbet és egyszerűbbet választani.

A gyógyszer összetevőinek felsorolásában nem feltétlenül a szabályos IUPAC (International Union of Pure and Applied Chemistry) kémiai neveket használják, hanem a gyógyszerészetben elfogadott egyértelmű neveket. Ez némely esetben nem zárja ki más jellegű kémiai nevek használatát, ha azt a gyógyszerészet is ugyanúgy használja. Ilyen például a kukorica-keményítő, amit a köznyelvből vett át a tudomány, és legtöbbször így is használja. A kukorica-keményítőnek ugyanis olyan bonyolult és összetett a molekulája, hogy szabályos nevét túlságosan körülményes lenne használni; így is tudja minden kémikus, hogy miről van szó. Vagy ide sorolható a szacharóz is, ami egy kémiai név, de nem a szabályos IUPAC név. A szacharóz IUPAC neve α-D-glüköpiranozil-β-D-fruktofuranozid, de ha csak szacharózt írnak, akkor is ugyanúgy tudják a hozzáértők, hogy mit fed a név.

A gyógyszerhatóanyagok nevei nem kémiai nevek, bár illeszkednek bizonyos elnevezési rendszerbe, pl. az úgynevezett dihidropiridin típusú hatóanyagok –dipin végűek: amlodipin, nifedipin, izradipin, stb. Fantázianevek, amik tartalmaznak kémiai nevekből származó rövidítéseket. A nifedipin gyógyszerhatóanyag szabályos IUPAC neve a következő: 2,3,5,6-dimetil-(2-nitrofenil)-1,4-dihidropiridin-3,5-dicarboxilát.

(A szabályos kémiai IUPAC név egy olyan részletes név, ami a vegyület teljes kémiai szerkezetét is tükrözi. A gyógyszerészeti név viszont csak töredékesen vagy egyáltalán nem adja vissza az elnevezésben sem az összetevőket, sem a szerkezetet.)

Forrás: Mateusz Kapciak/sxc.hu

Amivel szemben már lehet lázadni

Bár egyre jobbak és érthetőbbek a betegtájékoztatók szövegei, még mindig bőven találunk bennük magyarázatra szoruló orvosi szakszavakat, amiket hétköznapi, a beteg vagy segítője számára könnyebben érthető szavakkal kellene helyettesíteni. Amennyiben ragaszkodni kell az orvosi kifejezések pontosságához, elfogadható a szakkifejezést követő zárójeles magyarázat is.

Például az előrehaladott stádiumban lévő perifériás keringési zavarok kifejezés mögött ott van zárójelben az érszűkület; bőrkiütések, hólyagok az ajkakon, szemhéjakon vagy a szájnyálkahártyán után az afták; vagy ha a tájékoztató fokozott elővigyázatosságra int Hymenoptera-méreg (méh vagy darázsméreg) kezelés esetén, mely mögött szintén ott a magyarázat. Ugyanebben a tájékoztatóban azonban nem magyarázzák meg, mi az a pancreatitis (’hasnyálmirigy-gyulladás’). Meg lehet ugyan nézni az idegen szavak szótárában, de, ugye, az lenne a célszerű, ha a betegtájékoztatóban is benne lenne, és nem kellene elővenni semmilyen szótárat. Jól vizsgázott viszont például a Lopedium kapszula tájékoztatója. A betegségek megnevezése, amiknek esetén nem szabad bevenni az említett kapszulát, szintén zárójeles magyarázattal egészül ki: „colitis ulcerosa (fekélyes vastagbél gyulladás)” vagy „toxikus megacolon (a bél kitágulása, mint a krónikus gyulladásos bélbetegség komplikációja)”.

A szakkifejezés és a magyarázat fordított sorrendben is előfordul: a szakkifejezés zárójelben követi a könnyebben érthető szót: pl. az Atenobene filmtabletta leírásában „atenololllal vagy ebbe a csoportba tartozó hatóanyagokkal, illetve a készítmény egyéb összetevőivel szembeni túlérzékenység (allergia) esetén”.

Magyarázatra szorulnak

A gyakran előforduló mumusok között van három kifejezés, aminek a helyettesítéséről sokat lehetne vitázni: az akut ’hirtelen fellépő, heveny (betegség)’, a krónikus ’tartós, huzamos; idült’ és a klinikai (gyógyulás) szavak szélesebb körben ismertek, ám mégsem feltételezhető, hogy mindenki teljesen tisztában van a jelentésükkel.

Az viszont nagy kérdés, hogy az olvashatósági tesztek után hogyan maradhatott a szövegben egy olyan idegen szó, amit megjósolhatóan kevesen ismernek: bikonvex. Ez a szó az Algoflex Forte tabletta leírásában olvasható. Bár talán kevéssé tűnik fontosnak egy tabletta küllemének leírása, de gondoljunk bele, mihez fordulhatunk, ha több hasonló kinézetű gyógyszert kell beazonosítanunk. A bikonvex a fizika és a fényképezés szaknyelvében fordul elő, jelentése ’mindkét oldalán domború (gyűjtőlencse)’. Ennél szimpatikusabb, ugye, ha helyette egy másik tájékoztatóban ezt olvashatjuk: „mindkét oldalán enyhén domború”. Pár karakterrel több, de legalább érthető. Teljes joggal felcserélhető az idegen szó a köznyelvi körülírással. Az említett tájékoztatóban szerepel az ellipszis alakú kifejezés is, ami ugyan szintén szélesebb körben ismert, de ugyanúgy kritizálható, mint a bikonvex; ez helyettesíthető lenne például a hosszúkás és egyben kerekded variációval. A csomagolás leírásánál több tájékoztatóban is szerepel a faltkarton szó, amit viszont úgyszintén legfeljebb csak a csomagolásipari és papíripari szakmában jártasak ismernek.

És végül, visszatérve az orvosi szakszavakhoz, gondolkozzunk el azon, hogyan is jön egy magyar nyelvű tájékoztatóba a sztrók (Cataflam drazsé). Annyi pozitívum van a dologban, hogy legalább nem az eredeti angol írásmóddal szerepel, hanem magyarosítva. Bár a nyelvi divat segített elterjeszteni ezt a szót, a szélütés még mindig érthetőbb mindenki számára.

Bár tudtunk mit kritizálni a most használatban lévő betegtájékoztatókon, némi fejlődést azért tapasztalhatunk mind a fogalmazás egyszerűsítésében, mind az idegen és szakszavak minimalizálásában, illetve megmagyarázásban. Remélhetőleg előbb-utóbb azokat a felesleges idegen szavakat is lecserélik, amikre eddig nem figyeltek fel a betegtájékoztatók szerkesztői.

Forrás:

Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0500030.EUM

http://en.wikipedia.org/wiki/Nifedipine

Az idézett betegtájékoztatók: Lotensin HCT filmtabletta, Lopedium kapszula, Normodipine tabletta, Algoflex filmtabletta, Algoflex Forte filmtabletta, Atenobene filmtabletta, Cataflam drazsé; ezeken kívül még több mint 50 véletlenszerűen kiválasztott betegtájékoztatót néztünk át.