„Sok volt a verekedés, és több embert is lelőttek – idézte a BBC News Magazine az egyik érintett anyát, Sonya Barbeet. – Több volt, mint amit el lehet viselni. Nem jó környék ez egy gyereknek. Bár teljes munkaidőben dolgozom, és nehéz, amit most csinálok, úgy érzem, helyesen döntöttem.” Valóban nem könnyítette meg az életét. Egy kormányhivatalban dolgozó egyedül álló anyaként vállalta, hogy maga tanítsa 11 éves fiát, Copelandet.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Nem az erőszak, és nem az iskolatársak csúfolódása adta meg a végső lökést ahhoz, hogy kivegye a fiút a Washington szerinte „igazán rossz részén” lévő állami iskolából, hanem az, hogy a gyerek „kezdte nem szeretni a tanulást”. Most hetente kétszer, amikor számítógépen, online dolgozik, egy otthoni iskoláztatásra szakosodott szövetkezet segítségével maga felügyeli Copelandet, és reméli, hogy sikerül újból feléleszteni benne a tüzet. Egyébként pedig munka után és munkaszüneti napokon foglalkozik vele. Az egyetlen dolog, amit sajnál, hogy Copeland nem elég lelkes, hiányzik neki az iskolai „őrület”. Persze az is igaz – teszi hozzá –, hogy az otthontanulásnak még nagyon az elején tartanak.

Ma már nem csak a fehérek ügye

Sonya Barbee története egészen a közelmúltig igen szokatlannak számított volna az Egyesült Államokban. Az Otthontanulást Kutató Országos Intézet (National Home Education Research Institute – NHERI) szerint az amerikai gyerekek 4 százaléka, vagyis mintegy kétmillió gyerek tanul otthon, de ez csak durva becslés, mert vannak államok, ahol az otthoni tanulást nem kell bejelenteni a hatóságnak. Ez a tanulási forma hagyományosan a déli, vidéki, keresztény fehér családokra volt jellemző, amelyek ellenzik az állami iskolák szerintük túl liberális, a nemi nevelésben és a darwinizmus tanításában megnyilvánuló szemléletét.

„A gyerekeiket inkább oktatási, mintsem vallási megfontolásból otthon tanító belvárosi szülők száma már egy ideje növekszik ugyan, de egészen a közelmúltig úgy gondolták, hogy kevés fekete család van közöttük –fejtette ki Brian Ray, a NHERI igazgatója. – Az afroamerikai közösségen belül óriási volt az ellennyomás, mert az Amerikában ma otthon tanított gyerekek nagyszülei még az iskolai szegregáció ellen harcoltak. Azt vallották, hogy az állami iskolák mentik meg őket.” Megítélése szerint az afroamerikaiak hozzáállása gyorsan változik, és ma már a gyerekeik otthoni tanítását kipróbálni akaró családok könnyebb helyzetben vannak, mint például húsz évvel ezelőtt.

Forrás: Wikimedia Commons / John H. White

Joyce Burges, az otthon tanító feketék országos szervezetének egyik alapítója, aki mind az öt gyerekét otthon oktatta, azt állítja, hogy az ezt a megoldást választók száma mértani haladvány szerint gyarapodik az afroamerikai közösségben. „Az állami iskolák által elkövetett hibák arra ösztönöztek mindnyájunkat, fehéreket és feketéket egyaránt, hogy újszerű ötletekkel álljunk elő gyerekeink tanulását illetően. Ez magyarázza a szövetkezetek számának szaporodását, és azt, hogy az afroamerikaiak ma már nem tekintik csak a fehérek ügyének az otthontanulást” –fogalmazott.

Ki akarná, hogy zombi legyen a gyereke?

Az iskolai szegregáció megszűnése ellenére az amerikai iskolák fekete és fehér diákjainak teljesítménye közti különbség alig változott az 1960-as évek óta. A Schott Alapítvány egyik 2008-as tanulmánya szerint „az elmúlt 25 évben a fekete bőrű férfiak társadalmi, oktatási és gazdasági eredményei rosszabbak voltak, mint bármely más faji vagy etnikai csoporté, vagy más nemhez tartozóké”.

Egy otthontanítással foglalkozó washingtoni szövetkezet vezetője, Monica Utsey szerint „az afroamerikai anyáknak, főleg ha fiuk van, sok bajuk akad az iskolarendszerrel. Az osztálytermeket olyanra tervezik, hogy megfelelőbbek legyenek a lányoknak”. Ő mégis elsősorban kulturális megfontolásból döntött az otthoni tanulás mellett: azt akarta, hogy fiai megismerkedjenek afrikai gyökereikkel, és „ne higgyék, hogy a történelmük a rabszolgasággal kezdődött”.

Zombi
(Forrás: Wikimedia Commons / Cedric Necocrief / CC BY-SA 3.0)

Az otthon tanítók kifogásolják, hogy az állami iskolákban elsősorban tesztekre való felkészítés folyik. Egy másik általánosan elterjedt panasz, hogy a tanárok túl könnyen fogják rá a viselkedési problémákat a figyelemhiányos hiperaktivitásra, és javasolják azt, hogy nyugtatózzák a gyereket. „Mihelyt valamilyen problémájuk adódik, a tanárok mindig azt mondják a szülőknek, hogy gyógyszerezzék a gyerekeiket. Ez egyszerűen őrület. Ki akarná, hogy zombi legyen a gyereke?” – fogalmazott Sonya Barbee.

Nem mindenki alkalmas rá

Az otthontanítással foglalkozó szövetkezetek, amelyekben vegyes korösszetételű csoportokban szülők oktatják a gyerekeket, gomba módra szaporodtak az utóbbi években Amerika-szerte, hozzájárulva az otthontanulás bírálói által gyakran szóvá tett társadalmi elszigeteltség enyhítéséhez.

A módszer legodaadóbb hívei is elismerik azonban, hogy az otthontanulás nem mindenki számára jelent megoldást. Csak a legelkötelezettebb szülők alkalmasak rá: azok, akik gyerekük fejlődésének minden aspektusában részt akarnak venni, és élvezik a gyerekekkel közös időtöltést.

Nem minden szülő képes megbirkózni a tananyag támasztotta követelményekkel, különösen akkor nem, ha azt szeretné, hogy a gyereke egyetemre menjen. Sok, eleinte otthon tanuló gyerek visszatér az iskolába, amikor eléri a gimnazistakort.

Szakértők szerint az állami iskolák színvonalának is árt, és további csökkenésének vezethet, ha a gyerekük előmenetelét fontosnak tartó szülők kiveszik onnan csemetéiket, kárt okozva ezzel az afroamerikai közösség egészének.

Burges hisz abban, hogy hamarosan elérkezik az az idő, amikor az elkötelezett szülők által létrehozott, otthontanítással foglalkozó szövetkezetek valamennyi korú és etnikumú gyerek számára komoly alternatívái lesznek az állami iskolának. Az igény kétségtelenül megvan erre. „Állandóan kapom az e-maileket és telefonhívásokat, amelyekben arról érdeklődnek, hogy tudok-e valakit, aki elvállalná a gyerek otthoni tanítását. Azt szoktam válaszolni, hogy az otthoni tanítás nem így működik, az a szülők felelőssége” – húzta alá Utsey.