Hajdanában egy kiváló asztalosmester apuka a fiával érkezett a fogadóórára. Mikor kiderült, hogy a gyerek stabil közepes eredményre számíthat félévkor, az apa rövid hallgatás után így szólt: „Fiam, ha így folytatod, kénytelen leszek – szégyenszemre – gimnáziumba adni!”. Előfordulhatna hasonló helyzet napjainkban?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A minden néha semmi

Ha az aktuális problémákból indulunk ki, a közoktatás egészéről beszélni legalább annyira felesleges, mint a gazdaság hosszú távú céljairól. Ha megkérdeznénk közgazdászokat, munkaerő-piaci szakértőket vagy oktatáspolitikusokat, hogy véleményük szerint milyen szakmákra lesz szüksége a gazdaságnak három év múlva, nagy valószínűséggel nem tudnának konkrét választ adni. Amit azonban tudni lehet: hogy akárhány év múlva is igen nagy igény mutatkozik majd a gazdaság részéről az olvasni-írni-számolni és önállóan tanulni tudó, gondolkodásra és együttműködésre képes, kreatív munkaerőre.

Éppen ezért azokról a fiatalokról érdemes és szükséges gondolkodnunk, akik az elmúlt évtizedekben perifériára szorultak, akikkel „mindig csak a baj volt/van”. Ők pedig a szakiskolások.  Azok a gyerekek, akiket elvben mindenki szeret (magyarán: sajnál), s akikre oly nagy hangsúlyt fektet a törvénykezés is. Ők azok, akik nagy eséllyel végzik el úgy az általános iskolát, hogy alapképességeik – ahogy mondani szokás – „konvergálnak a nullához”.

Gyerekek a földeken az 1910-es években
(Forrás: Wikimedia Commons / Lewis Hine)

Horrorra akadva

Mindezekből következik a nagyon egyszerű definíció, amely szerint „a szakiskola egy olyan intézménytípus, amely továbbtanulási lehetőséget biztosít azoknak a tanulóknak, akiknek képességei konvergálnak a nullához, valamint akiket az általános iskola nem tud felkészíteni a középiskolai felvételi követelményekre”. És itt be is fejezhetnénk a szakiskoláról szóló merengést: lemondhatunk róluk... De mit ér egy cikk horror nélkül? Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a továbbiakban csak erős idegzetű kedves olvasóink maradjanak velünk, kizárólag felnőtt felügyeletével!

Mi az a tanulószerződés?

Tanulószerződés az iskolai rendszerű szakképzésben köthető a nappali tagozaton tanuló, első évfolyamos szakiskolai diákkal. A szerződést olyan szervezet kötheti, amely hivatalosan gyakorlati képzést szervezhet a tanulók számára.

A tanulószerződés tartalmazza a gyakorlati képzést szervező szervezet, a tanuló, illetve a szakmai elméleti képzést nyújtó szakképző iskola adatait. Szerepel benne a szakképesítés megnevezése és a képzési idő, a gyakorlati képzés helye, a tanuló gyakorlati képzéséért felelős személy neve, a tanulót megillető pénzbeli juttatás összege, valamint a tanulói juttatás emelésének, csökkentésének egységes feltételei és szempontrendszere.

A tanulószerződés meghatározza a gyakorlati képzést nyújtó szervezet vállalásait és a tanuló kötelezettségeit.

A tanulószerződést, annak módosítását és felmondását írásba kell foglalni. A tanulószerződés tartalmát a felek csak közös megegyezéssel vagy egyezséggel módosíthatják.

Vizsgáljuk meg a szakiskolák problémáját konkrétabban. A szakiskolába járó tanulók – képességeiktől függetlenül – csak a számukra kijelölt szakképesítésekhez juthatnak, ami sérti a szabad szakmaválasztás jogát. A kilencedik évfolyamon nem köthetnek úgynevezett tanulószerződést, tehát kötelesek az iskolai tanműhelyben végezni a gyakorlatot. Később a gazdálkodó szervezeteknél a képzőhelyeken sokszor olyan munkát végeztetnek velük, aminek semmi köze az iskolai szakmai elméleti képzéshez. („Béluskám, gyerekem, söpörj fel gyorsan, aztán hozzál egy kis kolbászt a lacikonyhástól!”) A nyári szünetben szakmai gyakorlaton folytatják áldásos tevékenységüket, míg gimnáziumba járó társaik nyaralnak. Ugye, hogy nem kaptunk kedvet ahhoz, hogy gyerekünket szakiskolába írassuk?

Forrás: Wikimedia Commons / Paul Gauguin

Új utakon

No, de nem keseredhetünk el minden apróság miatt. Végül is megszületett a három legfontosabb oktatáspolitikai rendelkezés: a Nemzeti alaptanterv (Nat), a szakképzési (Sztv.) és a köznevelési törvény (Knt.), biztosítva a szakiskolások számára a stabilitást. De azt látjuk, hogy valójában újra csak számkivetettek lettek.

Az eddigi rendszerben négy éves volt a szakiskolai képzés. Két évig közismereti, majd további két évig szakmai tárgyakat tanultak a diákok ebben az iskolatípusban.

A szakiskolai képzésben – a szakképzési és a köznevelési törvény értelmében – a továbbiakban három szakképzési évfolyam működik, amely mind a közismereti, mind a szakmai elméleti és gyakorlati oktatást is magába foglalja. Tehát az újfajta szakiskolai képzésben a szakmai képzés és a közismereti képzés párhuzamosan zajlik.

Az új Nat szerint – amely az egész közoktatásra vonatkozik – a szakiskolában az iskolai alapműveltség megerősítése folyik. Ugyanakkor a gazdaság – a szakképzés igényeihez is igazodva, elősegíti a sikeres pályaválasztást, valamint a társadalmi különbségekből adódó hátrányok leküzdését. Mindezt pedig egyedi foglalkozást igénylő, egyedi szükségletekhez igazodó tanulásszervezési módszerekkel éri el. – Idáig mennek az alapvető dokumentumok, törvények.

Ezzel meg is oldódott minden problémánk! Végre egyértelművé vált, hogy a szakiskolába járó gyerekekkel nem az a célunk, hogy mielőbb szakmához jussanak, hogy jó szakmunkások legyenek, hanem az, hogy elősegítsük számukra a pályaválasztást, illetve megerősítsük az általános iskolában meg nem szerzett alapműveltségüket. Nem kívánunk ünneprontók lenni, de hiába keressük a különböző dokumentumokban, nem lelünk rá, hogy mikor, s hogyan juthatnak szakképesítéshez ezek a gyerekek.

Mindenesetre a négyéves képzés három évre való csökkentése, illetve a tankötelezettség idejének leszállítása nem tűnik garanciának. A matematika ravasz tudomány. Tudjuk, hogy 1+1=2, de egy esküvői meghívón elfogadjuk, hogy 1+1=1. Olyan azonban nem igen fordul elő, hogy 0+0=2, vagy 0x0=1.

A józan ész határai
(Forrás: Wikimedia Commons / CanonLawJunkie)

Az SZFP azt a célt tűzte maga elé, hogy visszaállítsa a szakképzés, a szakiskola tekintélyét. A rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legsikeresebb szakképzési programja volt. Leghasznosabb elemei: az eszközbeszerzések; a külföldi tanulmányutak és nyelvi képzések; a projektalapú tanítás bevezetése; a szakiskolai közismereti oktatás és szakmai alapozás korszerűsítése. Ezt a folyamatot a mérés-értékelés projekt, majd a fejlesztési terület évente ismétlődő és lassan rutinná váló mérései is segítették. A program ideje alatt a 9-10. évfolyamok épültek ki a legszilárdabban, mivel a felmenő rendszernek köszönhetően itt már a kialakuló gyakorlat is erősítette (és biztosította) az eredményességet. Komoly siker volt a hátrányos helyzetűek reintegrációja, illetve az önfejlesztési és minőségbiztosítási program is. 

Végezetül pedig a pedagógusok is megnyugodhatnak, ugyanis nincs szükségük másra, mint ide-oda igazodó tanulásszervezési módszerekre. Csakhogy itt is adódik egy baki. Az új rendelkezések semmisnek tekintik a 2003 és 2009 között zajló Szakiskolai fejlesztési program (SzFP; erről lásd keretes anyagunkat) két szakaszát, valamint a Nemzeti fejlesztési terv I-et, melyek keretében – többek között – megtörtént a szakiskolai pedagógusok jó részének módszertani felkészítése.

A Nat és a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII törvény azt is előírja, hogy a szakiskolák számára a szakiskolai kerettantervek az irányadók, amelyek a kötelező tanórai foglalkozások időkeretének legalább harminchárom százalékát a Nat követelményeinek megvalósítására fordítják. A kerettantervek egyrészt a Nat kiemelt fejlesztési területeire, nevelési céljaira épülnek, másrészt a szakiskola közismereti és szakmai tárgyainak együttesét figyelembe véve érvényesítik a műveltségterületek alapelveit, céljait és fejlesztési követelményeit.

S mindezeket hogy kívánja elérni? Részben az általános iskolai nevelés-oktatás színvonalának jelentős javításával, részben pedig a tankötelezettség tizenhatodik életévre való csökkentésével.

Kinek szólnak a törvények?

A törvények és a Nat is pongyolán fogalmaz. Azt mondják: az általános iskolai nevelés-oktatás színvonalát jelentős mértékben javítják, de azt nem említik, hogy hogyan. Azt sem, mit értenek ezen. Műveltségterületekre hivatkoznak. Ez azt jelenti, hogy a szakiskolás diákoknak ugyanúgy minden tantárgyuk meglesz, mint gimnáziumi kortársaiknak. Azzal az aprócska különbséggel, hogy nekik a Nat-követelményeknek csak 33 százalékát kell elsajátítaniuk. S vajon ki dönti el, hogy melyik ez a 33 százalék? Természetesen majd a kerettanterv szerzője, aki nem ismeri, és nem is ismerheti a célközönséget, a diákokat. Viszont van világnézete, kedvence, jó vagy rossz ízlése, s ne adj’ isten, pártállása is, amely segíti majd a munkában. S ezzel tovább élteti a pedagógusokban azt a hamis képzetet, hogy munkájukat a kerettantervek és a tankönyvek irányítják.

S ha mégsem sikerül a szakiskolás gyerek sikeres pályaválasztását elősegíteni, de még a hátránykompenzálás sem, akkor 16 éves korára kikerül az iskolarendszerből. A „ki” azonban nem tudjuk hol lesz, de elég valószínű, hogy nem a munkaerőpiacon.

Források

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről

Nemzeti alaptanterv – 2012