Hogy milyen egy rendőrőrs belülről, hogyan beszélnek, viselkednek az ott dolgozók, csak kevesen tudják, a rendőri nyelv pedig legalább annyira érthetetlen, mint egy orvosi zárójelentés.Mi ennek az oka? Hogyan használják a rendőrök a nyelvet? Mik a jellemzői? Utánajártunk. A válaszadásban dr. Illés György, a Rendőrtiszti Főiskola korábbi oktatója, valamint egy, a neve elhallgatását kérő rendőrfőhadnagy volt a segítségemre.

Rendőr, rendőr, rendőrlány. Jelentkezők állnak egy rendőrnőket sorozó bizottság előtt 1946. június 21-én, Budapesten.
(Forrás: MTI/Szabó Sándor)

A rendőrség mint testület jellemzői

A rendőrség fegyveres, hierarchikus testület, meglehetősen zárt világ. Tagjai speciális kiképzést kapnak, egyenruhában járnak, fegyvert viselnek. Napjaik különleges rend, „rítusok” (pl. fel- és leszerelés) szerint, a szabályzatba foglalt módon zajlanak.
Ezt a szinte minden részletre kiterjedő szabályozottságot írják felül a mindennapok, a váratlan események. A rendőri munka tehát egyszerre szabályozott és spontán.

A rendőri nyelvről általában

A rendőri nyelv ennek megfelelően tagozódik, és ha szemléletesen szeretnénk felosztani, három szintet állapíthatunk meg benne.
A hivatalos rendőri nyelvet a szakirodalomban és a hivatalos belső érintkezés során alkalmazzák. A rendőri köznyelvre a civil lakossággal történő párbeszéd (pl. a sajtóban, az igazoltatás vagy az ügyintézés) során van szükség. A rendőri zsargon pedig a kötetlen, bizalmas belső érintkezés során használt nyelv.
A rendőri nyelvet a nyelvészeti szakirodalom szaknyelvnek nevezi: nem önálló nyelv, hanem a magyar köznyelv egyik altípusa, amely speciális szókészletet és stílust használ, és rendkívül változékony. Kutatása ennek ellenére sem mondható alaposnak; a témáról mai napig mindössze néhány tanulmány és szakdolgozat készült, rendőri szak- vagy szlengszótár pedig gyakorlatilag nem (vagy csak magángyűjtésben, publikálatlanul) létezik.

Motoregerek ködvágóban díszkíséretet adnak.
(Forrás: MTI/H. Szabó Sándor)

A hivatalos nyelv

A rendőrség hierarchikus szerv. Ezt az alá-fölérendeltséget a nyelvben is igyekszik kifejezni. A hivatalos nyelv elsősorban írásban használatos, de természetesen beszélik is.
A hivatalos szaknyelv ismeretét a testület minden tagtól elvárja. Amint dr. Illés György elmondta, a Szolgálati Szabályzat a legmesszebbmenőkig kitér az egyes helyzetekben (pl. jelentkezés, jelentés, engedélykérés, parancskiadás, szolgálatátadás vagy -átvétel stb. során) használandó szóbeli formákra. A hivatalos köszönés a Jó reggelt/napot/estét!, amelyre a megfelelő válasz az Erőt, egészséget!. A hivatalos érintkezés során az egymással alá- vagy fölérendelt helyzetben lévők, sőt az egyenrangúak is magázódnak. A megfelelő megszólítás ilyenkor a rendfokozat + úr/asszony (hadnagy úr, őrnagy asszony) vagy a vezetéknév + rendfokozat (Szabó törzszászlós).
Az írásbeli formák oktatására azonban nem, vagy legfeljebb a rendőri szakközépiskolákban kerül sor. „A Rendőrtiszti Főiskolán ugyan van kommunikáció tantárgy, de ott sem tanítják pl. a rendőri munka egyik legfontosabb részének, a jelentések elkészítésének stiláris követelményeit” – mondta a főhadnagy. – „Ennek fortélyait leginkább a gyakorlatban, illetve az idősebb kollégáktól lehet elsajátítani, de sajnos, alig vannak idősebb kollégák”.
A jelentések formailag és tartalmilag egyaránt kötöttek, jellemzőjük a rövidség, a tömörség, a tárgyilagosság – semmiféle személyes elemet nem tartalmazhatnak. A jelentéseknek hivatkozniuk kell a vonatkozó törvényekre vagy jogszabályokra, és minél pontosabbaknak kell lenniük.
Ha az elkészült jelentés nem tesz eleget a fenti követelményeknek, azt a jelentést készítő rendőr parancsnoka vagy újraíratja (gyakran azért, mert pontatlan vagy irreleváns információkat tartalmaz), vagy egyszerűen elfogadja és aláírja, mert nem kívánja felülbírálni a beosztottja kompetenciáit (lévén nem magyartanár, hanem parancsnok). A főhadnagy szerint a testület álláspontja az, hogy a jelentés a parancsnokot minősíti. Kérdés, melyik gyakorlat a célravezetőbb. Az írásbeli jelentések a fent említett kötöttségek ellenére – a hivatalos orvosi iratokhoz (zárójelentés, műtéti jegyzőkönyv stb.) hasonlóan – szervenként eltérnek, így a hivatalos rendőri nyelv igencsak tarka és sokféle.
Egy szaknyelvet elsősorban a szakszókincs különbözteti meg a köznyelvtől. A hivatalos rendőri nyelvezet alapszókincsébe tartozik pl. az állomány (nem „kollégák” vagy „stáb”), az előállított, a gyanúsított, a sértett. A „motozás” szó a hivatalos nyelvben ismeretlen – helyette a ruházat átvizsgálása kifejezés használandó. A saját pisztoly vagy géppuska neve – típustól függően – szolgálati maroklőfegyver, géppisztoly vagy gépkarabély. A fegyvernek látszó tárgy kifejezésen jót mulat a közvélemény, pedig a jelentésekben ezt kell használni, mivel egy lőfegyverről, ami nem a rendőr sajátja, csak szakértő állapíthatja meg, micsoda. „Hiába vagyok tizenkét éve rendőr, az ügyészség csak szakértői véleményt fogad el, tehát kénytelen vagyok az adott lőfegyvert a fegyvernek látszó tárgy kifejezéssel megnevezni” – magyarázza a főhadnagy.
A hivatalos írásbeliségre a fentiek mellett az ún. terpeszkedő kifejezések (kifogás tárgyává tesz, elintézést nyer, érdeklődés tapasztalható a sajtó részéről stb.) alkalmazása jellemző. Ezen kifejezések elsősorban a jogi szaknyelvben használatosak, és általában egy igével kiválthatók (kifogásol, elintéződik, érdeklődik a sajtó).
A nyelvhasználat emellett másképp is törekszik a terjengősségre (kérésünket tolmácsoljuk a vezetőség felé, hogy az ügy elintézést nyerjen), valamint az idegen szavak használatára (rekonstrukciós terveinket csak optimális financiális lehetőségek mellett realizálhatjuk). Mintha a hivatalos jelleget – az átláthatatlanság miatt – semmi mással nem tudná fenntartani. A hosszú mondatok, az egymásra halmozott bővítmények egyfelől a precizitást hivatottak elősegíteni. Másfelől azonban meghiúsítják a tömörség követelményét, vagyis a belső elvárásrendszer is ellentmondásos.
A hivatalos írásbeli nyelv tehát a pontosságra törekvés gúzsában vergődik, és maguk a rendőrök, a nyelvhasználók is rossznak, nehézkesnek tartják.

A rendőri köznyelv

A hétköznapi emberek többsége a rendőri nyelvet nem a közrendőrökkel való kommunikációból, hanem a médián keresztül ismeri. A rendőrség ugyanis több fórumon is érintkezik a civil világgal: fogadja és kezeli a lakossági bejelentéseket, segítséget kér a nyomozásokhoz, illetve rendszeresen beszámol a munkájáról. Valószínűleg az utóbbinak van a legnagyobb hatása és a legszélesebb közönsége, így ezzel foglalkozunk először.
A lakosság tájékoztatásának szükségessége már a 19. században felmerült – igaz, még csak bűnüldözési és -megelőzési jelleggel.
A rendőrség azóta nem szívességet tesz vagy kér a lakosság tájékoztatásával, hanem törvény kötelezi erre. A fenti említett állapotokhoz képest azonban a köz és a rendőrség kommunikációjának minősége sajnos nemhogy javult, hanem inkább csak romlott, pedig ez mindkét félnek hátrányt okoz.
A sajtóval és a civilekkel való kommunikáció során a rendőrség tagjai nehezen tudják levedleni a belső nyelvhasználat nehézkességeit, így a szóvivők által elmondottakat vagy a sajtóban olvasható hivatalos anyagokat éppen a megszólítottak: a hétköznapi emberek értik a legnehezebben.
Itt nem kívánunk a rendőri kommunikáció tartalmával foglalkozni, de az biztos, hogy a jelenleg a külvilág irányában használt nyelvezet (a Hollandiából átvett „szolgálunk és védünk” szlogennel ellentétben) nem a szervezet szolgáltató jellegét hangsúlyozza. Sokkal inkább távolságtartást, a tájékoztatási kötelezettség kényszeredettségét sugallja. Ugyanez az APEH-től (amelynek fenyegető retorikája külön cikket érdemelne) a bíróságokig sajnos több hivatalról is elmondható.
A rendőri köznyelvre a hivatalos rendőri nyelv szinte minden jellemzője áll, bár megfigyelhetők benne bizonyos enyhülések. Pl., bár a szabályzat előírásai szerint a járművek igazoltatása során a gépjármű-vezetői engedély kifejezés volna használandó, a rendőrök többsége a teljesen köznyelvi jogosítvány szóval él. Az interperszonális (azaz személyközi) kommunikációban a rendőrök igyekeznek megadni a tiszteletet, de (a Szolgálati Szabályzat szellemében) egyúttal kötelező hivatali távolságtartásra is törekszenek.

A rendőri zsargon

A három nyelvi réteg közül ez az igazán élő, változó. Ennek egyik oka a kötetlenség, hogy nem „éles” helyzetben kell használni, a másik, hogy sokkal több, különböző hátterű és műveltségű ember kommunikál a rendőri zsargon segítségével, mint akár a hivatalos, akár a félhivatalos nyelven. Így a bizalmas nyelv az egyes emberek nyelvhasználati sajátosságainak „olvasztótégelyévé” válik.
A rendőri zsargonra hatással van a diák- és tolvajnyelv, a katonai nyelvhasználat (a két testület között viszonylag nagy az átjárhatóság). Mivel ezek a szak- és csoportnyelvek maguk is igen elevenek, a rendőri nyelv a mai magyar nyelv egyik legélőbb, legszínesebb szaknyelve.
Egy, az interneten olvasható, a motoros rendőrök szakzsargonjáról írott szakdolgozat részletesen kitér a rendőri szakzsargonban használt kifejezésekre. Bár korántsem teljes, és részben elavult, mégis jól leírja a főbb jellemzőket, éppen ezért erről a kérdéskörről szeretnénk kevesebbet szólni.
A főhadnagy szerint a rendőri szakzsargon legfőbb célja a rövidségre törekvés. „Mindent rövidítünk. Ez egy nagyon rossz szokás.” A rövidítések közé tartozik pl. a betűszók használata (ÁP 'állampolgár, rosszalló értelemben', NSZ 'nevezett személy – csak írásban használatos'). Az összerántás (szemszab 'személyi szabadságot korlátozó intézkedés' – pl. Megírtad már a szemszabot?), illetve a „játszi szóképzésként” és „gügyögésként" egyaránt emlegetett csonkítás + -i képző (szoli 'szolgálat', trafi 'sebességmérő, traffipax').
Külön csoportot alkotnak a speciális fogalmakra alkotott egyedi kifejezések. A szolgálattervezet neve pl. lepedő – mert nagyméretű és fehér. A házkutatásra a rendőri nyelvben a mai napig él a régies hipis kifejezés (megyünk hippelni). A címben szereplő dióverő pedig a géppisztoly bizalmas neve.
A rendőrök nyelve tehát összetett, nehezen megfogható, de roppant érdekes terület. A rendőri nyelv jól leképezi a testület hierarchikus jellegét, pontosságra törekvését. Próbálja kiszolgálni a külső igényeket (erre jó példa a hivatalos rendőri nyelv és a jogi szaknyelv nagyfokú – és korántsem véletlen – hasonlósága). Emellett azonban „lazul” is, hiszen nyelvében sem lehet örökké fegyelmezett a rendőr. Értik, polgártársak?