A szabadszájú tanárnő rendszeresen közölte véleményét a diákjairól, és abból sem csinált titkot, hogy ki ő és hol tanít. A kommentárokat pedig bárki elolvashatta – az elérhetőségük nem korlátozódott a barátokra és ismerősökre.

Az eset nagy vihart kavart. Mind a szülők, mind a tanárok, mind az őket foglalkoztató iskolák másképp reagáltak a történtekre. A felháborodás oka egyrészt az üzenetek tartalma volt, másrészt az, hogy egy tanár a munkaidejében vetemedik ilyesmire.

A szülők természetesen támadták a tanárnőt. Az egyikük így nyilatkozott: „felháborító, hogy úgy beszél a gyerekekről, mintha megszakadna a velük való munkában. Egy csomó pénzt keres a tanítással, és egyszerűen hihetetlen, hogy ahelyett, hogy a gyerekekkel foglalkozna, csak ül a gép előtt, és róluk cseverészik.”

A tanárnőt alkalmazó iskola vezetője azonban kiállt a kollégája mellett: „sokat dolgozik, a munkájának él: a tanítással fekszik, és másnap azzal kel. Minden bizonnyal őt rázták meg a leginkább a történtek. Teljes mértékben támogatta, hogy az iskola új technológiákat alkalmazzon. A környéken sok az elzárt közösség, így az új technológiai megoldások bevezetése segít a tanároknak, hogy így tartsák egymással a kapcsolatot.”

A helyi tanács vizsgálatot rendelt el az ügyben, és kiderítette, hogy a fent említett tanárnő mellett még öt másik tanár is rendszeresen csetelt vagy blogolt a munkaidejében. A vizsgálat eredményét így kommentálta az egyik szóvivő: „a közösségi oldalak minden iskolában le vannak tiltva – ez szabály”. Azonban hozzátette, hogy mivel a környék nagy kiterjedésű, és 25 lakott szigetből áll, a tanároknak joguk van egymással tartaniuk a kapcsolatot, mert az elősegíti a szakmai fejlődést. „A tanároktól azt kérjük, hogy olyan blogokat vezessenek, amelyeknek a tanítás szempontjából van értéke.”

Az oktatók természetesen az egyéni szabadságuk korlátozásaként élik meg a történteket, és felhívják a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy bár szakmai blogokat írhatnak, személyes véleményük kifejezésére mégsem kaphatnak lehetőséget. Ahogyan az egyikük megfogalmazta: „szeretne olyan helyen élni, ahol a közalkalmazottak nem mondhatják el a saját véleményüket? Menjen Kínába, vagy jöjjön Argyllba!”