Weinberg alapötlete egy olyan keresőmotor volt, ami a Wikipedián és a Delicious adatbázisán keres, keresési eredményként felhasználva mindkét szolgáltató jó minőségű linkjeit. A DuckDuckGo saját keresőalgoritmust használ, ami DuckDuckBot névre hallgat. Több, mint száz crowd-sourced oldal adataival dolgozik, ilyen például a Yahoo! BOSS, a WolframAlfa, az EntireWeb, a Bing stb. Így gyakorlatilag egy hibrid metakeresővel (hybrid metasearch engine) állunk szemben – hibrid, mert miközben számos adatforrást alkalmaz, egy utófeldolgozást is futtat. Így kiszűri a „haszontalan” oldalakat például, amiken nincs semmi csak reklámok stb. A többi metakeresővel szemben, nem csak a felhasznált oldalak eredményeit adja ki, hanem megpróbálja a források legjobb találatait kidobni. Mind emelett, Weinberg állítása szerint, jelenleg több, mint 70 millió oldal szerepel a DuckDuckGo spam list-jében.

A DuckDuckGo logója

Weinberg megszállottja a felhasználói adatok védelmének. Így nem meglepő, hogy több hatásos eszközt is beépített a motorba, melyek segítségével személyes keresésünk (illetve személyazonosságunk) anonim marad. A kacsa 2008-ban indult útjára, de csak ez év elején kezdett igazán agresszív marketingbe Weinberg és indította útjára   Google ellenes kampányát Google tracks you. We don't. (A Google követ. Mi nem.) szlogennel. Szükséges ismertetnünk a továbbiakban a guglit, mint nagy testvért, illetve a Filter Bubble effektust, hogy rávilágítsunk, mi ellen is harcol valójában a DuckDuckGo.

Nagy testvér

Ma már köztudott, hogy a Google és más keresőmotorok számtalan adatot tárolnak rólunk. Miről is van szó? Röviden:

1. Beírjuk a gugliba, hogy herpesz.
2. A gugli kiad egy csomó oldalt.
3. Rákattintunk egy oldalra.
4. Ekkor a keresőbe beírt szót, illetve a böngészőnkkel és számítógépünkkel kapcsolatos információkat elküldi a gugli az oldalnak, amire rákattintottunk.
5. Így akár egyedileg is azonosíthat minket az oldal.
6. Ezeken az oldalakon általában reklámoznak más oldalak is, és ezek profilt gyártanak rólunk.
7. Ezért van az, hogy ha sokszor érdeklődünk herpesz kenőcsök után nem hagynak minket békén a herpesszel kapcsolatos gugli reklámok.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Úgy gondoljuk már ez is elegendő ahhoz, hogy jogosan le nagytestvérezze valaki a Google-t, de van egy másik jelenség, ami nem ilyen vicces és sokkal messzebbre vezet. Ez a jelenség a fentebb említett „szűrőbuborék” (Filter Bubble).

A „szűrőbuborék”

A „szűrőbuborék”-ról bővebb információkat kaphatunk Eli Pariser Beware online filter bubbles című  előadásábólelőadásából. Az utóbbin végig megyünk vázlatosan, de mindenkinek ajánljuk, hogy nézze meg a videót:

1. Pariser első példája a Facebookról szól. Ő liberális politikai beállítottságú és egy idő után nem látta a konzervatív barátainak a posztjait. Ez azért történt, mert többet kattintott a liberális barátai linkjeire, mint a konzervatívokéra.
2. A második példája a Google-ról szól. Azt állítja, hogy ha adott időpillanatban többen rákeresnek egy adott szóra, nem feltétlenül ugyanazokat a találatokat adja mindenkinek a keresőmotor. Ennek hasonló az oka, mint a Facebooknál. A Google számtalan adatot dolgoz fel amikor keresünk pl. a számítógéppel kapcsolatban, a böngészővel kapcsolatban stb. Pariser a következő következtetést vonja le: „Nincs többé standard Google”. Ezt két barátján Scotton és Danielen keresztül mutatja be. Mindketten beírták a Google-be, hogy Egypt (Egyiptom). Danielnek az első oldalon egyetlen találata se jelent meg az egyiptomi tüntetésekkel kapcsolatban, ezzel szemben Scott szinte csak ilyen eredményeket kapott.
3. Megemlíti, hogy a világ legnagyobb hírportáljai is dolgoznak a personalisation, a személyre szabás eszközével.

Mindennek a következménye a szűrőbuborék. Maga a buborék az, amiben van a felhasználó. Nem lát ki, nem látja mit szűr meg az  „internet”. Csak azokat az információkat látjuk, amikre az algoritmusok szerint szükségünk van, amit az internet úgy gondol, hogy számunkra érdekes lehet. A probléma az, hogy nem tud a felhasználó dönteni arról, hogy mi kerüljön a buborékjába, az „internetes viselkedése/magatartása” fogja meghatározni. Ezzel az a probléma, hogy az ember gyakrabban olvas baromságokról, mint analitikus filozófiáról.

Pariser a zöldség és édesség szembenállását hozza analógiaként. Kicsit átírom a metaforáját: Ha úgy működne a Tesco, mint a Google, akkor, ha én lépnék be a a szupermarket ajtaján, gyakorlatilag csak sushi lenne a polcokon, és nem igazán jutnék gyümölcshöz. Az édesapámra szabott Tescóban pedig különböző fajta csokoládék lennének még a tejes pultokban is. Az én Tescó-m kicsit egészségesebb alternatíva, de nem kellene, hogy apám kisgyerekes ízlésére még a Tesco is rátegyen egy lapáttal. Nem jó, ha a Google dönti el, mire van szükségünk, mert az ízlésünk nem biztos, hogy tükrözi valódi igényeinket.

Vissza a Kacsához

A DuckDuckGo a fentebb említett „personalisation” eszközével nem él, tehát nem fogja édesség irányba eltolni a keresésünket, kapunk majd zöldséget is. Ezen felül több eszközt is használ a keresők személyiségi jogának megvédésére. Még a cikk elején említettük a Google tracks you. We don’t. szlogent. Ezalatt a herpeszes példában leírtakat kell érteni (a gugli használata során adatok kerülnek a keresőről a megkeresett oldalakhoz).  A két legfontosabb törekvése a DuckDuckGo-nak tehát:

Nem ad ki adatokat a felhasználókról.

Nem tárolja a keresési előzményeinket.

Ha valakit bővebben érdekel, hogy milyen problémái vannak Weinbergnek a Google-el kapcsolatban, annak ajánljuk, hogy olvassa végig a DuckDuckGo privacy-val kapcsolatos  honlapjáthonlapját.
Mi személy szerint nem akarunk kifejezetten vészmadárkodni a Google-lel kapcsolatban, de abszolút értékeljük a DuckDuckGo hozzáállását. Csak, hogy egy szimpatikus dolgot említsünk: ezen az oldalon mindenki megtekintheti a keresőmotor forgalmának alakulását.

Tetszett nekünk a kacsás logo, jó poénnak tartjuk az „I’m feeling ducky” módot (ezt a nagyító melletti lenyíló menüből lehet kiválasztani, vagy a keresőmezőbe egy különálló felkiáltójelet kell írni a keresőkifejezés végére). Sok cikket olvastunk a DuckDuckGo-ról, és a legtöbb vélemény szerint jó alternatívája lehet a Google-nek – és ez nem kis teljesítmény.

A cikk eredetileg a Kereső világ című blogon jelent meg.