Mint sorozatunk első részéből kiderült, ahhoz, hogy az internetes kereséshez eljuthassunk, előbb magára az internetre van szükség. Vakmerő könyvtártudósok már a huszadik század első felében próbáltak papíralapú kereshető adatbázisokat építeni, de azért a sikerhez mégiscsak kellettek a számítógépek. Azonban korántsem ment minden zökkenőmentesen: az egyik első, témánkhoz kapcsolódó projektet máig a számítástechnika nagy kudarcai között tartják számon...

A Sun első asztali munkaállomása. Többek között ilyeneken készült a Xanadu
(Forrás: Wikimedia Commons / cmnit / CC BY-SA 2.0)

A hipertext születése

Azt már láthattuk, hogy az egymásra hivatkozó dokumentumok koncepciója meglehetősen régi, de hogyan alakult ki a modern web? A hipertext atyjának Ted Nelson amerikai szociológust tartják, de – meglehetősen ironikus fordulattal – a mai internetnek szinte semmi köze sincsen Nelson eredeti víziójához.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A név kötelez?A legendaízű történet szerint Coleridge a Kubla kánt álmában írta meg, majd mikor felébredt, nyomban nekilátott, hogy lejegyezze. Igen ám, de egyszer csak látogatója érkezett, és mire a vendég távozott, Coleridge elfelejtette a vers további sorait, így a mű örökre befejezetlen maradt. Mindez meglehetősen emlékeztet a Xanadu-projekt sorsára... Az 1960-as években már látható volt, hogy a számítógépeket előbb-utóbb érdemes lesz hálózatba kapcsolni, sőt egyesek már meg is próbálkoztak ilyesmivel. Az eredetileg filozófusnak indult, majd szociológiát tanult Ted Nelsont szintén foglalkoztatta a gondolat. Először azonban szövegszerkesztőt szeretett volna készíteni, mert úgy vélte, az akkori kezdetleges programokból épp a lényeg maradt ki, nehezen lehetett velük például egy szöveg különböző változatait összevetni. Nelson saját nagyratörő tervét Project Xanadunak nevezte el, Coleridge híres verse, a Kubla kán nyomán:

Kubla kán tündérpalotát

  építtetett Xanaduban,
  hol roppant barlangokon át
  örök éjbe veti magát
  az Alph, a szent folyam.

(Szabó Lőrinc ford.)

Miért nem került elő Nelson programja korábbi, a szövegszerkesztés történetével foglalkozó sorozatunkban? Azért, mert alkotója sosem fejezte be saját programját. Nelson ráébredt, hogy nem a szövegszerkesztés érdekli, hanem inkább maga a szöveg, ráadásul a programozás sem ment neki igazán.

Viszont meglátta a jövőt: a hagyományos lineáris szövegek  helyére a számítástechnika segítségével valami új léphet! A szövegek egymásra hivatkozhatnak, egymásba ágyazódhatnak, nem kell többé mindent elejétől a végéig végigolvasni. Nelson hipertextnek nevezte el elképzelését, és ezzel beírta magát az informatika történetébe. (Nelson a mai napig rendkívül szeret új szavakat – sőt fogalmakat – alkotni, ezek közül azonban eddig csak néhány ragadt meg a köznyelvben. Kevéssé köztudott, de ő találta ki a micropayment, azaz magyarul mikrofizetés koncepcióját is.)

Ted Nelson 2011-ben
(Forrás: Wikimedia Commons / Dgies / CC BY-SA 3.0)

Ámítógép a könyvtár helyett

A hetvenes évek elején hősünk saját pénzén kiadott egy hosszú és kissé bizarr könyvet arról, hogyan lehetne a hipertextet és a számítógéphálózatokat összekombinálni – ez volt a Computer Lib / Dream Machines (kb. Számítógépes felszabadítás / Álomgépek). Azért volt két címe, mert két kötetből állt, amelyek fejjel lefelé voltak összeragasztva – a szerző szándéka szerint ez is azt szemléltette volna, hogy minden ismeret mindennel összefügg, és a hagyományos könyvtári hierarchiák az új számítógépes korban hasznavehetetlenné fognak válni.

Akkoriban még szinte az összes számítógépes témájú kiadvány csak kimondottan technikai jellegű ismereteket tartalmazott, Nelson volt az egyik első szerző, aki a száraz programozás helyett átfogó jövőképpel állt elő. Ez legalább részben azért alakult így, mert Nelson nagyon lelkesedett a számítógépek iránt, alaposan végiggondolt minden idevágó kérdést, viszont nem igazán volt műszaki érzéke. A könyv mégis egy egész amerikai programozógeneráció számára lett féltve őrzött alapmű, csakúgy, mint folytatása, a Literary Machines (kb. Írástudó gépek). Most már mindenki tudta, milyen lesz az informatika jövője, csak meg kellett valósítani, és erre Nelson maga is kísérletet tett.

A világmegváltó terv

A Xanadut részben Nelson súlyos figyelemzavara ihlette. Mivel szinte semmit sem volt képes észben tartani, ráadásul a feljegyzései között sem tudott könnyen és egyszerűen keresni, úgy gondolta, a számítógép átvehetné ezt a feladatot helyette. A Xanadu e tekintetben hasonlított volna Vannevar Bush szintén soha el nem készült memexére. De a Xanadu nemcsak az egyénnek segédkezett volna, hanem a terv szerint az egész emberi civilizációt is megmentette volna a pusztulástól – ugyanis így az emberiség nem ismételte volna meg a történelem során elkövetett hibáit, hiszen mindig lett volna kéznél emlékeztető.

Amerikai katonák új haditechnikát tesztelnek. Elavult volna a hadviselés?
(Forrás: Wikimedia Commons)

Nelson szerint kétirányú hivatkozásokra lett volna szükség, valamint többek között arra, hogy azonnal visszakereshetőek legyenek a hipertext különböző verziói, és egyértelmű legyen, ki mit írt. Nelsont már akkor intenzíven foglalkoztatta az internetes szerzői jogvédelem, amikor mások még el sem tudták képzelni, hogy később mennyi probléma forrása lesz ez a kérdéskör.

Kudarcok egymás után

A Xanadu szép álom, de már csak azért is nagy szerencse, hogy nem vált valóra, mert Nelson elképzelése szerint a világhálón mindenért fizetni kellett volna, és egy felhasználó se maradhatott volna névtelen. Az ehhez szükséges megoldásokat a hálózat szerkezetébe építették volna bele, így igen nehezen lehetett volna megkerülni őket. Akkor miért nem xanadunak hívján ma az internetet? Leginkább azért, mert a projekt annyira nagyratörő volt, hogy egyszerűen képtelenség volt megvalósítani. Nelson többször, több csapattal is nekifutott a Xanadu megalkotásának, a hetvenes-nyolcvanas években rendelkezésre álló hardver azonban egyszerűen nem tette lehetővé, hogy minden úgy működjön, ahogyan elképzelték. Rendkívül bonyolult eljárásokat és adatstruktúrákat találtak ki arra a célra, hogy könnyen lehessen keresni a hatalmas adatbázisban, de ezeket nem sikerült a gyakorlatba átültetni. Maga a Xanadu lett volna a világhálózat és egyben a kereső is; ha a terv valaha megvalósult volna, nem kellettek volna külön keresőprogramok. Ez persze tovább bonyolította a projektet.

Mindemellett menet közben is folyamatosan változott a koncepció – habár a Xanadu alapötlete nagyjából állandó maradt, a fejlesztők mindig újabb és újabb elemeket találtak ki, amelyeket szintén meg kellett volna valósítani. Több ízben kidobták a teljes forráskódot és elölről kezdtek mindent, de ez sem segített. A Xanadu évtizedekig halódott, a befektetők cserélődtek, közben pedig Nelson csapatától lényegében függetlenül megszületett a mai web.

Az Autodesk főhadiszállása. Ez a nagy cég is adott pénzt a Xanadura, de hiába
(Forrás: Wikimedia Commons / Coolcaesar / CC BY-SA 3.0)

A web első számú alkotója, Tim Berners-Lee is olvasta Nelson műveit, de megvalósíthatatlannak találta a bennük foglaltakat, és úgy gondolta, apró lépésekkel kell kezdeni. A web sokkal egyszerűbb felépítésű, mint a Xanadu lett volna. Csak egyirányú hivatkozások vannak rajta, egyáltalán nem egyértelmű, melyik szövegnek mi a forrása, nehéz régebbi változatokat előkeresni. Ted Nelson szerint az internet megalkotói elkövették az összes hibát, amit ő előre látott. De a web akármilyen fapados is, az tagadhatatlan, hogy működik – ráadásul a keresésből épp azért lett mára egész iparág, mert a mai hiperlinkek primitívek és keveset tudnak. Erről azonban csak sorozatunk további részeiben lesz szó.

Mielőtt azonban továbblépnénk, nézzük meg röviden, vannak-e a Xanadunak utódai? Ted Nelson a mai napig lelkesen agitál elképzelései mellett – nem nagy sikerrel. Azért a Google a közelmúltban sok más mellett ezzel a megközelítéssel is megpróbálkozott: a Google Wave több tekintetben is meglehetősen hasonlított a Xanadura, de ez a nagy lendülettel beharangozott kommunikációs felület épp az idén szűnt meg, miután szinte senki sem használta. Lehet, hogy az embereknek mégsem kell a tündérpalota?

További olvasnivaló (angolul)

The Curse of Xanadu – hosszú, rendkívül részletes, de meglehetősen agresszív stílusú oknyomozó írás a Xanaduról. Nelson válaszát is elolvashatjuk.

The Xanadu Dream – hogyan viszonyul a Xanadu a mai webhez?

Ted Nelson nem adja fel (2008-as videó)