Forrás: Wikimedia Commons / 32bitmaschine / GNU-FDL 1.2

Amióta Ben Krasnow beszerzett egy elektronmikroszkópot, nem bír magával, és mindent meg akar nézni vele. Nekünk meg az az igazi szerencsénk, hogy fel is veszi, amit lát, sőt azt is elmeséli, milyen trükköket kellett bevetnie a felvételek elkészítéséhez. Ebben az esetben azt vette fel, hogyan halad egy tű egy vinyllemez barázdájában, az I Fucking Love Science pedig megosztotta a felvételt.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

(Rövid kitérő. A vinyllemezt Magyarországon szinte mindenki bakelitlemeznek mondja. Azok a kivételek, akiknek elmondták, hogy a lemez valójában nem bakelitből van, ezért a bakelitlemez helytelen. Ez igaz is, a hanglemezek soha nem készültek bakelitből, a modern – 33-as és 45-ös fordulatszámú – lemezek mindig is vinylből készültek. Ettől még túlzás lenne azt állítani, hogy a bakelitlemez helytelen lenne, hiszen használói egyszerűen ’hanglemez’ jelentésben használják, nem pedig az anyagára utalnak – ahogy a talpfa is lehet vasbetonból, a fakanál műanyagból stb. Akik a kifejezést hibáztatják, abban tévednek, hogy összekeverik egy szó jelentését a motivációjával.)

Krasnownak számos nehézséggel kellett megküzdenie. A lemezből kisebb darabokat kellett kivágnia, hogy beférjenek a műszer alá. Mivel elektronmikroszkóppal csak vezetőkről lehet  képet készíteni, ezeket vékony ezüstréteggel vonta be. A hangszedőből viszont el kellett távolítania a mágneseket, hiszen ezek zavarták volna a képalkotást.

A felvételen látszik hogy a barázda két oldala egyenetlen, ezek lökdösik ide-oda a tűt. Sztereó lemezről van szó, a két oldal a két hangcsatorna jelét tartalmazza: ez egyik a bal, a másik a jobb hangfalba (vagy fülhallgatóba) kerül kivezetésre. A tű ugyanis mágnesekkel van összeköttetésben, és ahogy ezeket mozgatja, a vezetékben elektromos áram keletkezik, és ezt kell – kellőképpen felerősítve – eljuttatni a hangszórókhoz, hogy ott aztán ismét mechanikus mozgássá, hanghullámokká alakuljanak.

A felvételen később egy SelectaVision-lemezt is láthatunk. Ezt a képet és hangot rögzítő lemezformátumot a hatvanas években kezdte fejleszteni az RCA, de csak 1981-ben tudta piacra dobni; ekkor azonban más képrögzítő formátumokkal – különösen a VHS-sel – nem tudta felvenni a versenyt. Ugyanolyan elven működött, mint a hanglemez, de barázdái jóval kisebbek voltak: a képen látható, hogy egy lemezjátszó tűje jóval szélesebb, mint az ilyen lemezek barázdái. Később a felvételen at is láthatjuk, hogy néz ki egy CD-lemez adathordozó rétege az elektronmikroszkóp alatt.

Forrás: Wikimedia Commons / Musik- och teatermuseet / CC BY-SA 3.0