Thomas-tétel, Pygmalion-effektus, önmagát beteljesítő jóslat – mindegyik fogalom egy olyan impulzusra épül, amely kisebb-nagyobb változásokat eredményez egy személy életében. Rendkívül meghatározó ezen jelenségeknek mind a pozitív, mind a negatív következménye. A következőben megismerkedhet az említett fogalmak hátterével és hatásával.

Thomas-tétel

Az önmagát beteljesítő jóslat eredetileg Thomas-tételként (Thomas dictum/Thomas theorem) került be a köztudatba. A szociológia egyik ismert elmélete William Isaac Thomas amerikai szociológus nevéhez fűződik. A tétel szerint

ha az emberek egy szituációt valósként határoznak meg, akkor annak következményei valósak lesznek

Az emberek döntéseire tehát nagy hatással van a szituáció szubjektív megítélése, ezek a döntések pedig befolyásolják egy személy (vagy akár egy csoport) viselkedését. A tétel értelmében tehát a viselkedést nem maga a helyzet határozza meg, hanem inkább az, ahogy maga az adott helyzet értelmeződik. Az a gyermek például, aki valósként hiszi, hogy szörnyek léteznek az ágy alatt, félni fog tőlük, függetlenül attól, hogy az állítás igaz-e vagy sem, ugyanis az ő szubjektív megítélése alapján az állítása igaz.

Vajon mi van az ágy alatt?
(Forrás: Wikimedia Commons / Eve Mattress / CC-BY-SA-4.0)

Napjainkra ez a tétel sok olyan területen érvényesül, ahol az emberi viselkedésnek meghatározó szerepe van, mint például a pedagógia, közgazdaságtan, pszichológia, politika stb. Az tehát, hogy egy személy szubjektíven meghatározza saját magát, jelentős mértékben mozgósíthat pozitív vagy negatív energiákat – tehát bizonyos lépéseket – annak érdekében, hogy ténylegesen olyanná váljon, mint amilyennek eredetileg képzelte magát. Ez természetesen nemcsak egyénileg érvényesülhet, hanem kisebb-nagyobb csoportok, közösségek esetében is, mint például egy osztály, város, párt stb.

Az önmagát beteljesítő jóslat

Az önmagát beteljesítő vagy rövidebben önbeteljesítő jóslat szintén szociológiai fogalom, amely Robert Mertontól származik, s részben a Thomas-tételre vezethető vissza.

Bár a Thomas-tétel és az önbeteljesítő jóslat nagyon hasonlít egymásra, ez utóbbi abban különbözik az előbbitől, hogy ebben az esetben a folyamat azzal kezdődik, hogy az egyén tévesen határozza meg az adott szituációt, ezáltal újrateremti a helyzetet, mégpedig úgy, hogy az eredeti téves elgondolást igazzá teszi (míg a Thomas-tétel esetében a szituáció szubjektív megítélése a döntő, függetlenül annak igaz/hamis voltától). Tehát amikor egy személy rosszul értelmez egy helyzetet, az új magatartást, viselkedést vált ki belőle, amely az eredeti „hamis“ meghatározást igazzá változtatja. Vagyis a folyamat végén,

az események tényleges lefolyására visszatekintve az egyén bizonyítékként mutathatja fel, hogy az elejétől kezdve igaza volt.

Ki lesz az, akinél kifogy az élesztő?
(Forrás: Wikimedia Commons / Alan Tennyson / CC-BY-SA-4.0)

Merton az elméletét a legújabb társadalmi jelenségekre vetítette ki. Példájában egy fiktív bank szerepel, amely problémamentesen működik, készpénze és befektetései is vannak. Az egyik nap hirtelen ismeretlen okokból nagyon sok ügyfél érkezik a bankba. Ezt látva más ügyfelek aggódni kezdenek, majd elterjed a pletyka, hogy a csőd szélén áll a bank, így hamarosan fizetésképtelenné válik. Az ügyfelek, ezután, eszeveszetten rohannak a bankba, hogy visszakapják a pénzüket, amíg még módjuk van rá. Akkor, amikor elterjedt a pletyka, hogy a bank fizetésképtelen, valójában még nem volt az, viszont mivel a sok ügyfél kivette a pénzét a bankból, az ténylegesen fizetésképtelenné vált, majd bekövetkezett a szóbeszéd tárgya: a csőd.

Napjaink hasonló példáját nemrégiben a koronavírus idézte elő. Amikor a vírus megjelent, sokan amiatt kezdtek aggódni, hogy mi lesz, ha elfogy majd az élesztő. Ezért az emberek többsége (még az is, aki azelőtt soha nem sütött) fejvesztve rohant az üzletekbe, hogy beszerezze azt, aminek az lett a következménye, hogy az élesztő rendkívül gyorsan el is fogyott. Holott, amikor a koronavírus megjelent, még volt elegendő élesztő, viszont az emberek azért vásároltak a szokásosnál is többet, mert attól tartottak, hogy el fog fogyni. A nagy bevásárlások következtében pedig el is fogyott. Visszatekintve viszont bizonyítottnak érzékelhetik a félelmük, ugyanis jogos volt, mivel bekövetkezett, amitől tartottak.

A Pygmalion-effektus

A Pygmalion-effektus (vagy Pygmalion-hatás) az önbeteljesítő jóslat jelenségkörébe tartozik. Maga a jelenség az elvárások valóságformáló hatását jelöli. Tehát

amikor egy személy torzítva ismeri meg a valóságot, az alapján fogalmaz meg bizonyos elvárásokat, amelyeket mindaddig érzékeltet, míg az események, cselekvések ténylegesen be nem következnek a partner viselkedésében.

George Bernard Shaw 1912-ben megírta a Pygmalion című drámáját, amelyben a Pygmalion effektus szemléltetésére egy nyelvészeti területet, a fonetikát hívta segítségül. A műben Henry Higgins fonetikaprofesszor fogadást köt Hugh Pickering ezredessel (aki ugyancsak a hangtan megszállottja), hogy egy fél év alatt megtanítja a rémes cockney (egy olyan angol - jellemzően londoni - akcentus/dialektus, amely hagyományosan a munkásosztálybeli londoniak nyelvváltozata ) kiejtésben beszélő virágáruslányt, Eliza Doolittle-t, egy olyan tökéletes angol kiejtésre, amely bármelyik előkelő úri társaságban megállja majd a helyét. Higgins professzor ezután fél éven keresztül edzi és motiválja a lányt, míg végül valóban elérik a kitűzött célt, így a lány tökéletes kiejtésben beszél a hatodik hónap végére. Shaw drámája alapján 1964-ben elkészült a My Fair Lady című musicalfilm. A történetekben közös, hogy a főszereplők olyannyira hittek a célképzetükben, míg az valósággá nem vált.

Pygmalion és a szerelme, Galatea
(Forrás: Wikimedia Commons / Alex Bakharev / CC-BY-SA-4.0)

A Pygmalion-effektus patkányokon való vizsgálatát legelőször Rosenthal végezte el. A kutatás során egyetemistáknak patkányokat kellett arra tanítaniuk, hogy eligazodjanak egy útvesztőben. A hallgatók egyik fele azt az információt kapta, hogy különlegesen értelmes patkányokat kell tanítaniuk, míg a csoport másik fele úgy tudta, hogy végtelenül buta patkányokkal van dolguk. A valóságban azonban nem volt különbség a patkányok között, sőt teljesen véletlenszerűen helyezték el a hallgatókat is a két csoportba. Végeredményként azt állapították meg, hogy az okosnak titulált patkányokat a hallgatók sokkal gyorsabban megtanították eligazodni az útvesztőben, mint az ostobának gondolt patkányokat. Vagyis a hallgatók patkányok intelligenciájáról való téves ismerete olyan elvárásokat hozott létre, amelyek mindaddig motiválták a patkányokat, míg a jóslatuk valóssá nem vált: a patkányok hamarabb megtanulták az útvesztőben való tájékozódást. Ez a vizsgálat adta az ötletet a Pygmalion-effektus tanteremben való vizsgálatához.

A Pygmalion-effektus pedagógiai folyamatban megjelenő hatását Rosenthal és Jacobson írták le. Kutatásukban egy általános iskolában végeztek egy tesztelést, amellyel be tudták mutatni a jelenséget. Egy diákok által kitöltött IQ-teszt eredményeit úgy közölték a tanárokkal, hogy ismertették velük, kik azok a gyerekek közül, akik nagyon jó képességűek, elképesztően fejlődőképesek. Ez viszont természetesen nem volt igaz, mivel a gyerekek eredményei teljesen átlagosak és egyformák voltak. Nyolc hónap múlva a jobbnak elkönyvelt gyerekek nemcsak jobb jegyekkel gazdagodtak, hanem a következő IQ tesztelésen már jobb eredményeket is értek el, mint a társaik. Ennek az a magyarázata, hogy mivel a diákok nem voltak jobbak diáktársaiknál, így őket a környezetük kitüntető figyelme tette különlegessé, kiemelkedővé, motiváltabbá. Ezáltal pedig beteljesítették a pedagógusok jóslatát, miszerint ügyesebbek, mint azok a társaik, akik – mint megtudták – kevésbé teljesítettek jól az előző IQ tesztelésen. A Pygmalion-effektus kulcseleme tehát nem csupán az elvárásokban van jelen, hanem az elvárások által kiváltott közvetítési módban, a jósló személy viselkedésében.

A pedagógusok diákok felé támasztott elvárásai nagymértékben befolyásolhatják a teljesítményüket

A Pygmalion-effektus pozitív és negatív vonzata

 A Pygmalion-effektus nem egy újkeletű jelenség, mégpedig olyannyira nem, hogy az effektus nevét adó Pygmalionnal már a görög mitológiában is találkozhatunk. Az Ovidius tollából származó történet szerint a Kypros királya, Pygmalión, egyszer egy csodálatos nőalakot faragott elefántcsontból. A szobor olyannyira szép volt, hogy az alkotója azonnal beleszeretett. A születésnapján arra kérte az isteneket, hogy legyen a hitvese az elefántcsonthoz hasonló. Aphrodité, aki jelen volt a király születésnapján ezt hallva életre keltette az elefántcsontot, így ezek után Pygmalión és a csodálatos leány házasságot kötöttek.

Mint sok más jelenségnek, a Pygmalion-effektusnak is van pozitív és negatív következménye. A pozitív követkemények esetében a jósló elvárásai értelemszerűen pozitív változást eredményeznek a partner viselkedésében. A pozitív hatásra remek példa Kerri Strug és Károlyi Béla esete az 1996-os atlantai olimpián. Kerri Strugnak ugyanis az első ugrása során elszakadt a bokaszalagja, így szinte lehetetlennek tűnt a gyakorlat megismétlése. A két ugrás között viszont a sérült Kerri Strugot az edzője, Károlyi Béla motiválta, mégpedig azzal a hozzáállásával, hogy abszolút hitt a lány sikerében. „You can do it!“ – mondta a lánynak teljes meggyőződéssel, aki ezután, edzője szavain felbátorodva, szakadt bokaszalaggal tökéleteset ugrott, megnyerve így az olimpiát a csapatának és Amerikának.

Ennek ellenpéldája a Pygmalion-effektus negatív hatása. Azok a diákok, akikről a tanáraik úgy gondolták, hogy kevésbé jó IQ-val rendelkeznek, a későbbi IQ-tesztelésen sem értek el kiemelkedően jó eredményeket, ugyanis a pedagógusok inkább azokat ösztönözték, akikről úgy gondolták, hogy különlegesen jó IQ-juk van. A negatív előítélet tehát olyan viselkedést váltott ki a pedagógusokból, amitől a diákok kevésbé motiválttá, kevésbé szorgalmassá váltak. Megfontolandó tehát, hogy milyen elvárásokat támasztunk embertársaink felé, ugyanis ezek jobb esetben pozitív, míg rosszabb esetben nagyon gyakran negatív következményekkel járhatnak.

Felhasznált irodalom

Andorka Rudolf 2006. Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó.

Giddens, Anthony 2006. Sociology. Cambridge: Polity Press.

Jánk István 2019. Nyelvi előítélet és diszkrimináció a magyartanári értékelésben. Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitra.

Jánk István 2016. Nem-e magyart tanítunk – Nyelvi alapú diszkrimináció az iskolában. Kozmács István – Vančo Ildikó szerk. Standard - nem standard pp. 223-230.

Merton, Robert 1980. Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Budapest: Gondolat.

Róka László 2017. Önbeteljesítő jóslat a városfejlesztésben. Ex Ante. Elérhető: http://exante.hu/hu/blog/56-onbeteljesito-joslat-a-varosfejlesztesben.html Utolsó letöltés: 2020. 10. 11.

Rosenthal, Robert–Jacobson, Lenore 1966. Teachers’ expectancies:Determinates of pupils’ IQ gains. AP Psychology; Psychological Reports 19 115–118.

Rosenthal, Robert–Lawson, Reed 1964. A longitudinal study of the effects of experimenter bias on the operant learning of laboratory rats. Journal of Psychiatric Reserach 2. 61–72.