A 19. század elején a Balaton puszta létét a kortársak közül is sokan egyenesen feleslegesnek és károsnak ítélték: számtalan terv született a tó lecsapolására. Felfedezése, népszerűsítése és a benne rejlő lehetőségek hasznosítása a reformkor nagyjainak érdeme: a magyar tengerről és környékéről írt Pálóczi Horváth Ádám, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Károly, Kisfaludy Sándor, de megfordult itt többek közt Széchenyi, Deák és Wesselényi is. A reformkor magyar sajtója is ráirányította a közvélemény figyelmét a tóra, de propagálásában nagy szerepe volt azon külföldieknek is, akik a tónak és környékének eladdig kiaknázatlan lehetőségeiről írtak (a hazai közönség számára is tanulságos) feljegyzéseket.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Reszketett a Hold a tó vizén

Mivel sokak szemében a haszontalannak ítélt tóval csak baj volt, nem meglepő a Társalkodó című lapban 1836-ban megjelent alábbi írás, mely jól tükrözi a Balatonnal szembeni ellenérzéseket. A kirohanás annak kapcsán született, hogy 1835-1836-ban harmincnégyen vesztek oda a Balaton vizében. Az idézett írás szerzője a Balatonban inkább csupán gyilkos mocsarat, semmint potenciális lehetőséget vél felfedezni:

Édes magyar hazánk három szép megyéjében ú. m. S., Z, V-ben már régtül fogva tartózkodik egy rettentő gyilkos, kinek tettei a melly számtalanok már, szintolly borzasztóak is [...]. Csalódnak érdemes Olvasóim, ha gondolják: hogy ez a sivatag pusztákon s rengeteg erdőkön tanyázó, magányos csárdákban lappangó haramia, galád gyújtogató vagy útonálló. Nem! Ő egészen más... Ő az, egy szóval, kit a világ Balatonnak nevez; ki egyéb hasznát az emberrel még nem is érezteti, mintha nyáron fürdésre édesgetvén, azt örvényes torkába csalhatja, télen pedig néhány fogas név alatt isméretes halnak fogására édesgetvén a halászt éppúgy rianyásiba ragadja... Ez azon Balaton, mellynek csodájára hazánk érzelgős művészei messziről eljőnek, hogy regényes tükriben a természet forgácsát bájoltan nézdeljék, de hasztalan létét csak hamar átlátván – hitvány mocsárnak s kártékony víznek ösmernek.

(Antalffy, 20–21. oldal)

Természetesen nem mindenki vélekedett így – sem itthon, sem külföldön. A Hazai Tudósítások című újságban 1806-ban megjelent írásból arra következtethetünk, hogy a környéken járó külföldiek hamar felfigyeltek a balatoni borokra és a bennük rejlő exportlehetőségre. A cikkben szereplő leírás a tó vizén reszkető holdvilágról pedig már-már előrevetíti a későbbi sláger hangulatát:

A borkereskedésnek Európa északa felé terjesztése végett itt kóválgó orosz és svéd urak a Balatont a világ csudái közé számlálták. És ugyancsak, ki Badacson tetején egy estvélt, a Balaton holdvilágos tükrénél andalogva nem töltött, tartózkodva szóljon hazánk szép vidékeiről; ki ott enyelgő dalokra vagy érzékeny tűzre nem gerjedett, ne ítéljen nemzetünk iparkodó íróiról; ki a magyar szíves társalkodást, míves iparkodással öszveférhető nyájas mulatást Badacsonban nem tapasztalta, ne fárassza magát, legalább a Dunán túl való természet képe s különösségei rajzolatával.

(Hazai Tudósítások, 74–75. oldal)

A külföld hamar felfigyelt a badacsonyi borokra
(Forrás: Wikimedia Commons / Tomas Orth / GNU-FDL 1 2)

A borok mellett a füredi gyógyfürdő is népszerű volt: sokáig ez volt a tó melletti egyetlen fürdő, a tóba ugyanis még kevesen merészkedtek.

Nekik a Balaton a Riviéra

Az első Balaton-átúszás 1836-ban volt, és Wesselényi Miklós nevéhez fűződik. Ő a ma öbölátúszásként ismert, Füred és Tihany közötti távot teljesítette; a verseny elnevezése ma is őrzi ennek emlékét: Wesselényi-emlékversenynek hívják.

Az első hidegfürdőket a Balaton vizében a füredi szakaszon állították fel, afféle fakosarak, fakabinok formájában, bent a nádas vizében: ezekből ki lehetett persze úszni a nyílt vízre is. Wesselényi teljesítményéről pedig így ír 1837-ben a Tudományos Gyűjtemény:

Így történt ez mult nyáron báró Wesselényi Miklóssal, ki önerejétől és a tündérszépségű tájaktól meghivatva, kilépe a szükkörű szobából, a szabad tenger ölébe dőlt, s csaknem egy mérföldnyi uszást tőn nagy számu népség bámulatára.

(Antalffy, 55–56. oldal)

Tette a kortársak figyelmét is felkelti; a korabeli magyar sajtó is cikkezik róla. Eötvös Károly évtizedekkel később megjelent Utazás a Balaton körül című könyvében – már-már a blaszfémia határait súrolva – így mesél a rendkívüli, csodaszámba menő történetről:

Átússza a Balatont is, s két szemtanú beszélte nekem, aki látta, hogy egyszer úri barátainak tréfájára úszás közben meg is borotválkozott a Balatonon. Mennyi képzelet röpködi körül a nemzeti hős ünnepi alakját. Aki még a víznek is úgy tud parancsolni. Magyar ember nemigen adta fejét arra, hogy úszni tanuljon. Halnak, békának, csiborbogárnak való mesterség az. Jézus tudott menni a vizek hátán, ha ki nem kerülhette, de neki nem volt se paripája, aki lángot fúj; se négylovas hintaja, aki Zsibóról három nap, három éjjel Füredre ruccan. Wesselényinek pedig mindene van, s nemcsak menni, de borotválkozni is tud a vizek hátán, amit pedig még Jézus se tudott megcselekedni.

Wesselényi Miklós, aki átúszta a Balatont – Barabás Miklós festménye
(Forrás: Wikimedia Commons)

Egy fecske természetesen nem csinál nyarat; Wesselényi akciójával a Balaton ekkor még távolról sem vált a tömegek számára a slágerben is megénekelt Riviérává. Az viszont igaz, hogy Wesselényi ezen úttörő vállalkozása mellett ekkoriban már más csodás látnivalók és vállalkozások is vannak a Balaton vidékén.

1814-1815-ben Richard Bright angol orvos több utazást tesz a Balaton környékén, ahol egyebek közt ő is felfigyel a borokra. Keszthelyen Festetics György vendégszeretetét élvezve azonban alkalma nyílik arra is, hogy útleírásában igen részletesen szóljon a Georgikonról. Az alábbiakban Bright Georgikonról szóló leírásának recenzióját olvashatjuk, mely a Tudományos Gyűjtemény című magyar nyelvű folyóiratban jelent meg 1819-ben. Az újságban megjelent recenzió a belföldi turizmusra való valóságos felhívásként hat: az angol orvos kitűnő példáját megragadva a magyar közönséget is az ország, a Balaton, Keszthely és a Georgikon megismerésére buzdítja:

Amit ő itten ezen derék intézetről, melyre hazánk méltán büszke lehet, röviden, de helyesen és környülállásason mond, elég arra, hogy arról és annak céljáról, elrendeltetéséről nézve az idegenek helyes képzetet nyerjenek, hazánkfiaira nézve mindazáltal minden leírás hiános lesz, ezeknek azt személyes vizsgálatból kell esmérniek.

(Tudományos Gyűjtemény, 113–114. oldal)

A Festetics-kastély Keszthelyen
(Forrás: Wikimedia Commons / rezirezi / CC BY-SA 2 5)

Bright honfitársa, a szintén orvos végzettségű John Paget 1835-36-ban jár Magyarországon és Erdélyben. Ő – amellett, hogy szintén szól a balatoni borokról – többek közt Füredet tartja említésre érdemesnek, ahol ekkor már pezseg a kulturális élet: 1831 óta Magyar Játékszín néven színház is működik a településen.

Füred csak az elmúlt néhány évben jött divatba, s a hatalmas Horváth-ház és néhány kevésbé hivalkodó épülettől eltekintve ma is olyan természetes, hogy a legromantikusabb kedély sem kívánhat magának különbet.

(Paget, 100–101. oldal)

Paget – kinek nevével korábban már találkozhattunk: ő volt az első magyar női útirajz írójának, Wesselényi Polixénának második férje – azonban nem hallgat a negatívumokról sem, melyek balatoni utazása során érték.

Ó, mely sok hal termett az nagy Balatonban

Akkoriban, mikor Wesselényi először ússza át a Balatont, Paget Füredre érve némileg elégtelennek érzi a térség nyújtotta lehetőségeket:

Amikor reggel körülnéztünk, ott találtuk magunkat a tó nádas partján, s a másik sem kínált egyéb látnivalót, csak alacsony dombokat, az innensőn pedig sehol egy fa vagy szikla, még kevésbé egy füves dombocska, ami enyhítené a látvány egyhangúságát.

(Paget, 101. oldal)

A nagyon is gyakorlatias gondolkozású angol utazó hitetlenkedve látja, hogy a Balatont semmilyen mértékben nem használja a magyar; némi képzavarral élve azt is mondhatnánk: a tó valósággal parlagon hever.

Egy angol nehezen tudja elhinni, hogy ilyen remek tavat az ország belsejében egyáltalán ne használjanak fel se kereskedelmi, se szórakozási célra. Azt hiszem, egyetlen árva teherszállító bárka sem közlekedik az egész tavon, vitorlás hajó még úgyse!

(Paget, 101. oldal)

Balatonfüred – John Paget még nem ilyennek látta 1835-1836-ban
(Forrás: Wikimedia Commons / G ambrus / GNU-FDL 1 2)

Fentebb már olvashattunk arról, hogy még a Balaton legádázabb ellenségei is elismerték a balatoni fogas kiválóságát. John Paget sem fukarkodik a hal és általában a balatoni halállomány dícséretével, mely a balatoni borokkal párosítva valóságos Háry János-i hangulatot idéz:

Úgy látszik, a Balaton halkészlete kifogyhatatlan, s rengetegféle hal él benne. [...] A fogas (Perca lucioperca) állítólag nem is él meg másutt, csak a Balatonban. [...] Húsának az íze olyan kitűnő, alkata olyan tömött, hogy talán nincs is nála jobb édesvízi hal egész Európában.

(Paget, 101. oldal)

Egészben sült balatoni fogas
(Forrás: Wikimedia Commons / Szbszig / CC BY-SA 3 0)

Paget útleírásából az derül ki, hogy amennyiben az angol orvos egyedül utazott volna, a füredi báli szezonban a fogas mellé más fogás is könnyen akadhatott volna. John Paget és Wesselényi Polixéna 1837 őszén köt házasságot Rómában, találkozásuk 1835-ös helyszínén, ám a magyarországi útjai során leendő felesége nélkül utazgató Paget figyelmét nem kerülik el a füredi Anna-bál (és más füredi bálok) hölgyei. Becsületére legyen mondva, e bálokon prüdériája felülkerekedik mindennemű női csáberőn:

A magyar hölgyek kétségkívül csinosak, itt azonban a szépségnek olyan páratlan csillogása tárult szemem elé, hogy ez még Magyarországon is szokatlan. [...] Volt azonban a társaságban egy blonde, akit nem hagyhatok említés nélkül, mert valami egész ritka bájjal s rendkívüli szépséggel rendelkezett: arcvonásai tökéletesen szabályosak voltak, kék szeme csupa gyöngédség és érzelem, arcbőre az elképzelhető legmakulátlanabb. [...] S mintha mindez nem lenne elég, némelyik hölgy minden teketória nélkül a gavallérja vállára hajtja a fejét, s ahogy átadja magát a tánc szédítő varázsának, olyan magafeledetséggel simul a karjába, hogy az, bevallom, jócskán felborzolja az én prüdériámat!

(Paget, 104–106. oldal)

Fenti néhány példa azt illusztrálja, hogyan is veszi kezdetét a reformkorban a Balaton felfedezése és karrierje.

Források

Antalffy Gyula: A reformkor Balatonja. Panoráma, Budapest, 1984.

Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül

Hazai Tudósítások. Magvető Kiadó, Budapest, 1985.

John Paget: Magyarország és Erdély. Helikon Kiadó, Budapest, 1987.

Richard Bright: Travels from Vienna through Lower Hungary; with Some Remarks on the State of Vienna during the Congress in the Year 1814

Tudományos Gyűjtemény 1817–1841. I–II. Magvető Kiadó, Budapest, 1985.