Ogier Ghiselin de Busbecq 1554-1555-ös követjárását nyomon kísérő sorozatunkban a szerző latin nyelven megírt, első török levelét olvassuk. A korábbi részekben a lovagot Bécsből egészen a mai Szerbia és Bulgária határvidékéig kísérhettük, ahol elmélázva az őt körülvevő, muzulmán uralom alatti világ furcsaságain, Busbecq számos értékes megjegyést tesz a 16. századi Balkán hétköznapi életével kapcsolatban. A muzulmán oszmán-török világ számára szokatlan dolgai között Busbecq megemlíti a szállástípusokat, az étkeket és a borfogyasztáshoz való viszonyt is. Mindezeket rendkívül kényelmetlen jelenségekként írja le, ám az igazi fekete leves még hátra van: a flamand származású követ és az oszmán-török világ időkezelése közti eltérés.

Busbecq leírása alapján az idő képlékeny fogalom az Oszmán Birodalomban is
(Forrás: panamarte.net)

Hány az óra, Busbecq úr?

Minden furcsaság mellett a legrosszabb élményként Busbecq talán azt emeli ki, hogy éjjel török vendéglátói és vezetői nem hagyták nyugodtan aludni. Az alábbiakban – valódi 16. századi interkulturális csemegeként – Busbecq rávilágít a németalföldi és a balkáni tér- és időkezelés közti hatalmas különbségekre.

Csak egy kényelmetlenség maradt, mely majdnem súlyosabb volt még a bor hiányánál is, mi álmunkat kegyetlen módon megszakította. Ugyanis jó korán kellett kelni, olykor gyakran világosság előtt, hogy a jobb állomásokra idejében megérkezzünk. Így megesett, hogy a Hold csalóka fényének ragyogásától megtévesztett török vezetőink bennünket nem sokkal éjfél után nagy zajjal ébresztettek. A törökök ugyanis sem az idő órái, sem a tér mérföldjei közti távolságot nem különböztetik meg. Talizmánnak [Talismannos] nevezik az emberek azon fajtáját, akik a szentélyek [templorum] szolgálatára hivatottak és akik vízórákat használnak.

(27–28. oldal)

Medresze a boszniai Visoko településén
(Forrás: Wikimedia Commons / GNU-FDL 1.2)

Sorozatunk korábbi részeiben már láthattuk, hogy a flamand követet emlékiratai írásakor utólag becsapja emlékezete. Itt Busbecq szintén tévedni látszik. A talizmán kifejezést minden bizonnyal tévesen használja a danismend [danışmend] ’tudással megajándékozott; tudós’ helyett, így nevezik a medreszékben (iszlám teológiai iskolákban) már bizonyos szintű vizsgákat letett diákokat, akik alkalmassá váltak különböző fontosságú szolgálatokra.

Középkori muzulmán vízióra (Al-Dzsazari elefántos órája) a 12-13. századból
(Forrás: Wikimedia Commons)

Miután ezek [a vízórák] alapján a hajnalt közelinek vélik, egy erre a célra emelt magas toronyból kiáltoznak, ahonnan az embereket isten tiszteletére buzdítják és hívják. Ugyanezt teszik félidőben napkelte és dél között, ugyanígy dél és naplemente között, éles, remegő, de nem kellemetlen hangon, mely messzebb hallatszik, mint gondolnánk. Így a törökök az egész napot az év időszakának megfelelően négy hosszabb-rövidebb részre osztják. Éjjel az idő egésze bizonytalan.

(28. oldal)

A víziórák már az antikvitástól kezdve használt időmérő eszközök, melyek természetesen nem ismeretlenek a muzulmán világban sem: ezek egyik iskolapéldáját, az úgynevezett elefántos órát valamikor a 12-13. század fordulóján szerkesztette egy bizonyos Al-Dzsazari nevű mérnök. Az is valószínűsíthető, hogy azok a „magas tornyok”, melyekről Busbecq ír fentebb, nem mások, mint a nálunk is jól ismert minaretek.

Minaret (Eger)
(Forrás: Wikimedia Commons / Wojsyl / GNU-FDL 1.2)

Az is valószínűsíthető azonban, hogy Busbecq török kísérőinek nem állt rendelkezésére vízióra vagy más hasonló precíziós műszer; a lovag által itt felvázolt problémák ebből fakadhattak.

Kulturális sokk a 16. században

Az interkulturális kommunikáció egyik kutatási területe az úgynevezett kulturális sokk. Ez akkor jelentkezik, ha az embernek a sajátjától eltérő társadalmi és kulturális közegben kell tevékenykednie(huzamosabb ideig). Ahogy az valószínűsíthető, hasonlóval a 16. században is meg kellett küzdenie az eltérő kultúrájú területre kerülő utasoknak, diplomatáknak.

A kulturális sokknak természetesen különböző fázisai vannak. A befogadó kultúra eleinte érdekes, szokatlan és újszerű jelenségei (l. Busbecq esetében első találkozását a törökökkel Esztergom körül) még kifejezetten pozitív élményt is kiválthatnak az alanyban. A pozitív élmények azonban az idő múlásával nagyon is könnyen átválthatnak ellenszenvessé; a kezdeti lelkesedés kifejezetten negatív érzésekbe csaphat át a befogadó kultúra sajátságaival szemben. Úgy fest, Busbecqnél az oszmán-török időkezelés kérdése verte ki a biztosítékot, valamikor 1554-1555 fordulóján. Szerzőnk így ír:

Ahogy mondtam, a hold ragyogásától megtévedt vezetőink, mikor még távol volt a napkelte, már indulást parancsoltak. Gyorsan felkeltünk hát, hogy ne essünk késedelembe, s hogy bennünket vád ne érhessen, ha bárminemű kár is keletkezik. Csomagjaink összerakva, az ágy, a sátrak a szekérre felrakva, a lovak befogva, mi pedig felszerelkezve és készen vártunk az indulás jelére. Eközben törökjeink, rájőve hibájukra, ágyukhoz és álmukhoz visszatértek.

(28. oldal)

Egy „nürnbergi tojás”, az első zsebórák egyike – 1510 körül
(Forrás: Wikimedia Commons / Pirkheimer / CC BY-SA 3.0)

Busbecq lovag precíz világképébe ez a fajta szabados, keleties időkezelés már nem fér bele. A kényelmetlenség miatt Busbecq úgy dönt, saját kezébe veszi az ügyet. Vendéglátóit és oszmán-török vezetőit megkísérli rábírni az idő kicsit szigorúbb, a flamand követ szájízének jobban megfelelő kezelésére.

Amikor pedig vártunk egy ideig, ők pedig nem jöttek, elküldtem értük, hogy jelentsék nekik: mi készen állunk, ők pedig késlekednek. Akiket értük elküldtem, arról tájékoztattak, hogy a törökök ismét lefeküdtek, takaróik alá bújtak. [A törökök] azt mondták, a hold fénye miatt tévesen adták ki az indulásra a jelet, illetve hogy az indulás ideje még messze van, így azt tanácsolták, mi is aludjunk vissza. Nagy erőfeszítésembe került mindazt, ami már össze volt készítve, vagy legalábbis a szállítandó dolgok nagy részét éjjel, hidegben szétpakolni.

Hogy ez a rossz ismét meg ne történjen, megtiltottam a törököknek, hogy engem a jövőben zavarjanak: számomra fontos, hogy a maga idejében keljünk, oly módon, hogy előző nap az indulás idejét számomra előre jelzik. Elmagyaráztam nekik, hogy nekem olyan óráim vannak, melyek soha nem csapnak be engem; ők csak aludjanak az én felelősségemre, és ne habozzanak rám hagyni a felkelés kérdését. Ezt elfogadták, de belenyugodni nem tudtak. Másnap kora reggel odajöttek, és felébresztették inasomat, arra kérvén, hogy jöjjön oda hozzám és nézze meg, hogy azok az időjelző szerkezetek mit mondanak. Ő meg is tette ezt, s legjobb képessége szerint jelezte nekik, hogy sok vagy kevés idő maradt még napfelkelte előtt. Miután erről egyszer-kétszer megbizonyosodtak, s nem csalatkoztak, attól kezdve ítéletünkre bízták magukat, és csodálták az órák megbízhatóságát. Számunkra pedig lehetővé vált a minden zajongástól mentes, háborítatlan álom élvezete.

(28–29. oldal)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A technikai-civilizációs fölény, melyet a Busbecq órái jelentenek, végül leküzdi a török kíséret ellenállását. A hajnali indulás kérdését – némi tesztfázis után – a muzulmán törökök is inkább a mechanikus órákra bízzák: Busbecq és kísérete nyugodtan alhat. Kis győzelem is győzelem: az idő és annak kezelése körüli, kultúrák közötti összecsapásából végül mégiscsak Nyugat kerül ki győztesen.

A folytatásban Busbecq lovag folytatja útját Szófia és Plovdiv felé, ahol a bolgár népviselettel és gasztronómiával kapcsolatos feljegyzéseiről olvashatunk majd.

Felhasznált források

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595.

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005.

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Ezeregyéjszaka ezeregy találmánya