Cikksorozatuk korábbi részeiben már láttuk, hogyan jut el Busbecq lovag Bécsből Komárom, Esztergom és Buda érintésével a Dunán délnek hajózva 1554-1555 telén Belgrádig. Oda megérkezve – ahogy arról szintén olvashattunk – a történelem tanulságain elmélkedve Busbecq előtt kezd kirajzolódni a török jelentette veszedelem valódi képe.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Magyarország romlásáról

Belgrád-Nándorfehérvár 1521-es elestét szimbolikus eseménynek tartva Busbecq úgy ítéli meg, Magyarország romlása itt és ekkor kezdődött: ezt követően katasztrofális események egész láncolata szabadult el.

Egészen nyilvánvaló, hogy amint az ajtó kinyílt, úgy tört rá a gonosz áradata Magyarországra, melytől most is szenved; ez vezetett Lajos király halálához, Buda elfoglalásához, Erdély alávetéséhez, egy virágzó királyság tönkretételéhez s a szomszédos népek önnön vereségüktől való félelméhez.

(22. oldal)

Szulejmán szultán a mohácsi csatában – 16. századi török miniatúra
(Forrás: Wikimedia Commons)

A törökök képében Magyarországra zúduló balsors ráadásul mintha különös vonzalmat érzett volna a bűvös augusztus 29-i dátum iránt: a Busbecq által fentebb említett események közül három is e napon történt. 1521. augusztus 29-én elesett Nándorfehérvár, 1526-ban ugyanezen a napon lezajlott a mohácsi vész, 1541-ben pedig szintén ez a nap volt az, amikor odalett Buda. Magyarország, e „virágzó királyság” tragédiája intő jel Busbecqnek:

Erre a példára ügyelniük kell a keresztény fejedelmeknek: ha magukat biztonságban akarják érezni, ne gondolják elegendőnek váraik és erődítményeik megerősítését ilyen ellenség ellenében. A törökök ugyanis olyanok, mint egy megáradt, hatalmas folyó, mely ha képes lerombolni az őt kordában tartó gátat akár csak egy ponton is, széltében és hosszában elszabadulván végtelen károkat okoz. Így a törökök, talán még ennél is jóval nagyobb veszélyt jelentve, amint egyszer az előttük levő akadályt ledöntik, széles e világon hihetetlen pusztítást okoznak.

(22. oldal)

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az ekkor 32 éves Busbecq életében először 1554 végén szerez személyes benyomást a törökökről – az Oszmán Birodalom katonai ereje, működése azonban olyan nagy hatással van rá, hogy Belgrádba érve már megfogalmazódik benne, hogy óva intse kora keresztény uralkodóit a török áfiumtól.

Az török áfium ellen való orvosság

Busbecq-nek a törökökkel kapcsolatos első benyomásai is megszólaltatják benne a vészharangot – tudjuk azonban, hogy első útja 1554 és 1555 közt csak afféle „bemelegítés” volt számára a török viszonyokkal való alaposabb megismerkedéshez. Második útja Konstantinápolyba jóval tovább tart: 1556 és 1562 közt képviseli ura érdekeit követként a szultáni udvarban. (Egy korábbi írásunkban már szóltunk arról, hogy ebben az időszakban kerül sor a találkozóra Busbecq és két krími illetőségű személy között, akik valamely germán nyelvet beszélnek – vélhetőleg a krími gótot.)

Az Exclamatio egy későbbi, 1663-as kiadásának címlapja
(Forrás: books.google.hu)

A magyar irodalomtörténet és történettudomány szempontjából azonban nem kevésbé érdekes kérdés, hogy a Konstantinápolyban éveket töltő Busbecq Török levelei mellett ír egy kisebb, de azokhoz szorosan kapcsolódó rövid, törökellenes politikai röpiratot is, Exclamatio, sive De re militari contra Turcam instituenda consilium címmel. (A Török levelek általunk hivatkozott és használt, 1595-ös frankfurti kiadásában is szerepel a kötet végén az írás.) Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, aki valamikor 1661-1663 körül megírja Az török áfium... című írását, nagyban támaszkodik Busbecq fenti művére – természetesen a magyar viszonyoknak megfelelően felhasználva és átalakítva az eredeti alkotást.

Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság – az első, nyomtatásban megjelent kiadás címlapja 1705-ből
(Forrás: Wikimedia Commons)

Még hosszú az út addig, míg Busbecq lovag Török leveleit olvasva eljutunk az Exclamatióhoz, ezért egyelőre kanyarodjunk is vissza a követ első útjához: Belgrádba.

Busbecq az Al-Dunánál

Ahogy azt láttuk, Busbecq gondolatban maga is elkalandozik kissé 1554-1555 telén, s mint aki saját magát kapja rajta valami rosszaságon, gyorsan vissza is tér elbeszélésének eredeti gondolatához:

De ideje, hogy Belgrádba visszatérjünk s utunkat onnan Konstantinápolyba folytassuk. Miután a városban mindent beszereztünk, mi a gyalogúthoz szükségesnek tűnt, utunkat Nis felé megkezdtük, balunkon elhagyva Szendrőt [Symandria], Szerbia despotáinak egykori erősségét a Duna partján.

(22. oldal)

Szendrő vára
(Forrás: Wikimedia Commons / Geliofoto / CC BY-SA 2.0)

Előző cikkünkben már írtunk arról, hogy a Nándorfehérvárt-Belgrádot legelsőként ostromló török szultán, II. Murád nevéhez fűződik az az 1448-as második rigómezei ütközet, melyben ellenfele Hunyadi János volt. A csatatérről menekülő Hunyadit Brankovics György szerb despota fogságba veti – Hunyadi történetesen éppen Szendrő várában raboskodik kis ideig. Talán az sem érdektelen, hogy a magyar történelem egy másik kimagasló alakja, Kinizsi Pál 1494-ben éppen Szendrőt ostromolva lelte halálát.

A középkori Magyarország lassan elmarad a dél felé haladó Busbecq és kísérete látóhatárán, de búcsúzásként még egy apró kis utalást tesz az erdélyi havasokra és Traianus hídjára:

A törökök egy magaslati helyről messze a távolban megmutatták nekünk Erdély fehérlő hegyeit, s ujjukkal rámutattak arra a helyre, ahol Traianus hídjának maradványai állnak.

(22. oldal)

Traianus hídjának felavatása – dombormű Traianus oszlopáról
(Forrás: 4.bp.blogspot.com)

A szóban forgó híd egy másik világhódító nagyhatalom, a Római Birodalom császárának, a Daciát is meghódító Traianusnak uralkodása idején emeltetett. Az ókori Róma története című kötetben ezt olvashatjuk róla:

Dacia meghódítását széles körű technikai előkészületek előzték meg: az Al-Duna mentén katonai utat építettek és Drobeta (a mai Turnu-Severin) mellett Apollodóros mérnök tervei szerint felépítették az első állandó kőhidat a Duna két partja között.

(303. oldal)

Traianus hídjának egyik megmaradt pillére
(Forrás: static.vd.hu)

Az eredetileg húsz (vagy talán 23) kőpilléren nyugvó hidat aztán Hadrianus romboltatta le – ezt követően évszázadokig nem épült kőhíd a Dunán.

Ha még emlékszünk rá, Busbecq Budától Belgrádig az utat – biztonsági okokból – hajón teszi meg. Belgrádtól azonban már gyalogszerrel indul el Konstantinápoly felé. A folytatásból pedig újabb érdekességek derülnek majd ki...

Felhasznált források

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595.

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005.

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748.

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Ferenczy Endre-Maróti Egon-Hahn István: Az ókori Róma története. Tankönyvkiadó, Budapest, 1992.