@Sultanus Constantinus: várjál. Azért ez nem jó, amit írsz. Az IPA[aɪ]-[ɑɪ]-[ɒɪ] között nincs nagy különbség, egymás szomszédai a magánhangzótérben, és a trapézban. Mindegyiknek, mély sötét a hangja percepcióra is. Az éj-ej-áj sem ej, ɛj és IPA[äj], hanem IPA[eɪ]-[ɛɪ]-[æɪ]/[æi]. Azért az IPA[æ] és az IPA[ä](magyar á-nak megfelelő hang) nagyon nem ugyanaz, még akkor sem, ha a magyar fül összetéveszti, és mindkettőt egyformán á-nak hallja. Nézd csak meg a magánhangzó-trapézon, hogy ez a hármas hangelmozdulási lánc mennyire szomszédos hangokat érint. Egyáltalán nem logikátlan.

@Krizsa: Köszönöm, ezt elismerésnek veszem. :-) Amúgy vágod, hogy válaszoltál?

@Kormos: Pozitív hozzászólásaidra sem válaszolok.

@Krizsa: A kettőshangzó két külön tagja két külön kategóriába tartozik fonetikailag, nem egyben kell besorolni őket, illetve a finnben nincs kerekségi illeszkedés. De ha nagyon be akarjuk, fonológiailag: az i és az e fonológiailag a finnben semleges hang, így elölségi szempontból fonológiailag az e-s és i-s (akkor is, ha i-re végződik) abba tartozik, amibe a másik magánhangzó. A többi kettőshangzó pedig harmonikus a finnben fonetikailag is.

@szigetva: Jó, akkor már csak a finn kettőshangzókkal van problémám. (T.i. annyi a problémám, hogy amikor a magas-mély megkülönböztetésről az újabb, kiterjesztett illeszkedési definiciókra átváltotok, hogyan soroljátok be a FINN kettőshangzókat?

au, eu, eü, ie, iu, ou, öü, üö

A többi finn kettőshangzót, ahol a második magánhangzó, az i, a kiejtésben j-re változik, nem kell besorolni, az világos eset.

Magyarban nincsenek kettőshangzók, jó. A héber írásban ö és ü sincs (vagyis a kiejtésben van swa... de az én szempontomból az se érdekes).

@Krizsa: Kerekség szerint csak az elölképzettek váltakoznak és ott is csak a középső nyelvállásúak (e~ö~o), se a zártak (csak ü~u van), se a nyíltak nem tudnak (csak e~a, é~á). De hadd ne tartsak különórát, számtalan helyen utána tudsz nézni, ha tényleg érdekel. Ajánlom magamat: seas3.elte.hu/szigetva/papers/rebrus-etal-2012.pdf

@szigetva: Előlképzett? Hátulképzett? tehát szembeállítva őket: az általad adott példákon. Kerekség szerint is kétfélének kell lenni, akkor az alábbiak? Ha nem elég, nyilván van még példád.

@Krizsa: Ezt komolyan csinálod? Ezekből a nyelvekből csak elöl/hátulképzettségi és kerekségi illeszkedésre lehet példát mutatni. A többi fajta más nyelvekben van.

magyar

négy-hez

öt-höz

hat-hoz

finn

viittä

kuutta

@szigetva: Minderre egy vagy két példát kérek, ha lehet a finnből és a magyarból. De ha nem tudsz finnül (én is keveset, de azért elboldogulok vele), akkor elég a magyarból.

Miért pont ezt a kettőt kérném? Mert a finnugor nyelvcsalád egyik "kritériuma" a magánhangzó illeszkedés.

@Krizsa: Amit mindenki: egy fonológiai tartományon belüli magánhangzóknak valamilyen szempont szerint azonossá válását: elöl/hátulképzettség, zártság/nyíltság, ajakkerekítés, feszesség, orrhangúság. De nem említettem itt ilyesmit.

@szigetva: Mit értesz magánhangzó illeszkedésen?

@Krizsa: „Az a-val kezdődő angol szavak legnagyobb része a kiejtésben magas magánhangzóra kezdődik.” Ha a „magas magánhangzó”-n elölképzettet értesz, a-val kezdődő szón pedig a helyesírásban a-val írtat, akkor ez nem igaz. Az "a" kezdőbetűvel írt szavak egy részének az elején [ə] van, ami nem elölképzett (pl. ago, agenda, away), egy másik részének [a] (pl. active, algebra), egy harmadiknak meg [ɛj] (pl. able, ache), kettőnek pedig [ɛ] (any, ate). Hogy ezeket mind a-val írjuk, az azt mutatja, hogy 600-700 évvel ezelőtt ugyanazzal a magánhangzóval (pontosabban ugyanannak a magánhangzónak a rövid és hosszú változatával) kezdődtek.

„Ez is a múltbeli flektálás maradványa.” Fel nem foghatom, mire gondolsz, de nagyon valószínűtlen ez a hipotézis, merthogy az angolban csak inflexiós szuffixumok voltak/vannak, a perfektum ge->je->i prefixuma képző.

„A hangsúlyt viszont csak a láncragozás kényszerítette a szó elejére.” Gondolom a láncragozáson az agglutinálóságot érted. A török is pont ilyen aztán mégsem a szó elején van a hangsúly.

@Sultanus Constantinus: Továbbra is azt gondolom, hogy a saját nehézségeidet vetíted ki egy nyelvre, ami pedig valójában nagyjából ugyanolyan, mint a többi.

@Krizsa: Az angolban nem szóeleji hangsúly van.

@szigetva: De magyar [a] inkább csak egy nyílt [o] (kicsit megtévesztő is, hogy ezt az <a> betű jelöli), szóval nincs akkora távolság a kettő között, mint az [áj] és az [oj] között, ami azért eléggé durva, de még az [éj] > [áj] is. Képzeljük el, ha lenne olyan magyar nyelvjárás, ahol mondjuk az [éjjel] helyett azt mondanák, hogy [ájjel], vagy [máj] helyett, hogy [mój]. Azt hiszem, elég nagy zavar lenne belőle. Már a palócot sem könnyű megérteni, pedig ők csak az [á]-t cserélik fel hosszú [a]-ra és fordítva.

@szigetva: Hát bizony. Az a-val kezdődő angol szavak legnagyobb része a kiejtésben magas magánhangzóra kezdődik. Ez is a múltbeli flektálás maradványa. A hangsúlyt viszont csak a láncragozás kényszerítette a szó elejére. Anélkül nem jellemző. A gyöknyelvészet nélkül ez mind csak: "hát olyan". De miért?:-)