Az alkotó azon darabjáért kapta az elismerést, amely a nemzeti szocializmus idején elkövetett bűnök tagadásáról, a máig tartó kitaszítottságról szól.

Elfriede Jelineket az olyan színművek „specialistájaként" tartják számon, amelyek a napjainkban is meglévő fasiszta gondolatokat és eszméket mutatják be.

Az osztrák írónő a magyar vonatkozású Rechnitz (Der Würgeengel) (Rohonc [Az öldöklő angyal]) című darabjáért a harmadik alkalommal kapta meg a Rajna-menti drámafesztivál fődíját, s már tizenhárom darabját is meghívták a mühlheimi drámanapokra. A díj 15 ezer euróval (mintegy 4,5 millió forinttal) jár.

Az idén 63 éves írónő irodalmi pályáját költőként kezdte a hatvanas években. Már akkor ugyanolyan „provokátorként" tartották számon, mint két világhírű kortársát, Thomas Bernhardot és Peter Handkét. Megítélésén nem sokat változtattak egymás után megjelenő avantgárd, szatirikus, feltűnést keltető regényei sem, kezdve az 1970-ben megjelent Csalimadarak vagyunk, bébi című könyvvel a Kis csukákon (1975) és a Kizártakon (1980) át A zongoratanárnőig (1983). A Kéj (1989) és a Vágy (2000) című feminista regényei, amelyekben Jelinek megpróbálta női szemszögből ábrázolni a szexuális kicsapongásokat, zajos népszerűségre tettek szert, annak ellenére – vagy épp amiatt –, hogy pornóként fogadta őket az olvasóközönség.

A legismertebb és Magyarországon talán a legnépszerűbb regénye A zongoratanárnő, amelyre Michael Haneke 2001-es filmje irányította rá a figyelmet. A film a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a zsűri nagydíját, a főszereplő, Isabelle Huppert pedig elnyerte a legjobb női alakítás díját.

Elfriede Jelinek 2004-ben – első osztrákként – megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Magyarul az Ab Ovo kiadó gondozásában Jelinek több regénye is megjelent, Lőrinczy Attila fordításában A zongoratanárnő, Tandori Dezső tolmácsolásában pedig a Kis csukák, a Kéj és az Egy sportdarab.