nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A nők jobban megjegyzik a szavakat

Egy brit vizsgálat során nők és férfiak összehasonlításából kiderült, hogy az előbbiek sokkal jobb eredményt értek el az emlékezésben.

MTI | 2010. március 19.
|  

Egy brit vizsgálat során nők és férfiak összehasonlításából kiderült, hogy az előbbiek sokkal jobb eredményt értek el az emlékezésben – igaz, a tanulmány kizárólag a szavak megjegyzésére korlátozódott.

A Londoni Egyetem kutatói 9600 egyidős ember bevonásával mérték fel az emberi emlékezetet.

A résztvevők tíz szót hallgattak meg, amelyeket kettő és öt perc múlva kellett fejből elismételniük. A nők ennél öt, a második vizsgálatnál nyolc százalékkal jobban teljesítettek a férfiaknál. Ugyanez az irányzat jellemezte a harmadik feladatot, amikor is adott betűket kellett megtalálni egy mátrixban. A nemek csupán akkor végeztek fej-fej mellett, amikor egy percen belül kellett a lehető legtöbb állatnevet felsorolni.

A különbségek oka egyelőre tisztázatlan. Más kutatások arra utalnak, hogy a nők magasabb ösztrogénszintje jobban ellátja a hippokampuszt – magyarázta a Der Standard című osztrák lap szerint a kutatás vezetője, Brian Dodgeon. Az agy említett területe felelős a szavak megjegyzéséért.

Az állatneves teszt esetében azonban a rendszerezési képességeken múlik az eredmény. Itt az ér el sikert, aki kategóriákat képez, mint például állatok a ház körül, a vízben vagy a szárazföldön.

A kutatásban részt vevő személyek 1958 egyazon hetében születtek. Azóta figyelemmel kísérik életüket, így az eredményeket korrigálni tudták a szociális tényezőkkel. Kiderült, hogy az életvitel döntően befolyásolja az emlékezetet. A nemdohányzók és exdohányosok sokkal jobb eredményt értek el dohányzó társaiknál, míg a kis mértékben fogyasztott alkohol enyhén javított az emlékezőképességen.

A mozgás is hasznosnak mutatkozott. Aki legalább havonta egyszer úszik vagy fut, csupán ezáltal akár hét százalékkal is képes növelni emlékezőképességét.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X