Egy ismeretlen olvasónk, nevezzük mondjuk Tibornak, első hallásra furcsa elképzeléssel áll elő: azt szeretné tudni, hogy nem tekinthető-e egyik másik modern európai nyelv, például az angol, kreol nyelvnek, hiszen ezek tele vannak idegen szavakkal.

A kreol nyelvek kapcsán szinte mindig csak valamely újkori európai gyarmatosító hatalom nyelvéből (pl. angol, francia, spanyol) származó nyelvekről olvashat az ember, amelyeket valamely egykori gyarmaton beszélnek (beszéltek) az ottani bennszülöttek.

Tudnivaló, hogy a kreol nyelvek szókincsének legnagyobb része a hódító népek nyelvéből, míg nyelvtanuk, a szórend és a mondatalkotás szabályai, stb. az őslakosság nyelvéből származnak. Valamennyi kreol nyelv közös jellemzője a rendkívül egyszerű nyelvtan: a flexió, a ragozások teljes hiánya, a többes szám, valamint a különböző igealakok segédszavakkal történő képzése, stb.

Mielőtt továbbmennénk, tisztázni kell a kreol nyelv kifejezés jelentését. Tibor rosszul tudja: nem arra a nyelvre mondjuk, hogy kreol, amelyiknek a szókincse és a nyelvtani szerkezete eltérő eredetű. Van ilyen kreol nyelv is, például a Fülöp-szigeteken beszélt chavacano (ennek a szókincse főleg spanyol eredetű, míg a nyelvtana a helyi ausztronéz nyelvekéhez hasonlít), de van másmilyen is, például a mára már kihalt guayanai berbicei kreol nyelv szókincse csak részben volt holland (míg óriási részben a nyugat-afrikai idzsa nyelvekből származott), a nyelvtana pedig nem hasonlított sem a hollandéhoz, sem az idzsa nyelvekéhez. A kreol nyelvekre ugyanis nem a szókincsük vagy a nyelvtanuk jellege a jellemző, hanem a létrejöttük körülményei miatt hívjuk őket így.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kreol nyelvek úgy jönnek létre, hogy egy pidzsin nyelvű közösségben felnő egy-két új generáció, és a gyerekek, akik a pidzsin nyelvet anyanyelvükként sajátítják el, egymással kommunikálva már egy állandósult nyelvtanú és szókincsű nyelvet alakítanak ki. A pidzsin nyelvekre ugyanis az jellemző, hogy nincs stabil, állandó nyelvtani rendszerük és szókincsük: ezeket kizárólag egy bizonyos kommunikációs célra használják (például kereskedelem, hajózás) eltérő anyanyelvű beszélők. Egy pidzsin nyelv senkinek sem az anyanyelve, mindenki csak azért használja, hogy a kikötőben, a menekülttáborban vagy a piacon megértesse magát. Ezért a különböző anyanyelvű pidzsinül beszélő matrózok, kereskedők stb. egymástól is eltérően használják, egyéni szórendi, ragozási stb. szokásokkal. Amikor azonban pidzsinül beszélő családokban nőnek fel gyerekek, akkor ösztönösen regularizálják, szabályszerűvé teszik a szüleik által még esetleg eltérően beszélt pidzsint, és az ilyen családok gyerekei egymással már teljesen konvencionális (és nem „egyszerű”) nyelvtanú és szókincsű nyelven beszélnek. Ezt a folyamatot kreolizációnak nevezzük.

Tipikus kreol nyelv például a Pápua Új-Guineán hivatalos nyelvként is használt tok pisin, aminek a nevében is benne van a pidzsin eredete (a tok az angol talk ’beszéd’ szóból ered, a pisin pedig az angol pidgin ’pidzsin’ szóból), de már nagyon régen nem tekinthető pidzsin nyelvnek, mert sok generáció nőtt fel úgy, hogy ez legalább az egyik anyanyelvük, és így a szókincse és a nyelvtana mára szabványosnak tekinthető.

Társalgás Új-Guineán
(Forrás: Wikimedia Commons / Tarotastic / CC BY 2.0)

Mivel tehát Tibor félreértette, hogy mitől kreol egy kreol nyelv, nem csodálkozhatunk a következő furcsa feltételezésén:

A fenti meghatározás elsőre jól ráillik a mai angol nyelvre, amely az óangol nyelvű „bennszülöttek” és a rájuk telepedő ófrancia nyelvet beszélő „gyarmatosítók” nyelveiből alakulhatott ki. Ezek alapján lehet az angolt kreol nyelvnek tekinteni?

Tibor „meghatározása” talán ráillik az angol nyelvre (leszámítva az „egyszerű nyelvtant”, hiszen mindenki, aki tanult angolul, megtapasztalhatta, hogy semmivel sem „egyszerűbb” a nyelvtana, mint más nyelveké), de a kreol szó elfogadott meghatározása egyáltalán nem illik rá. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy valaha létezett volna egy normann-angol pidzsin nyelv, amiből kreolizáció révén jött volna létre a mai angol. Sőt, tudni lehet, hogy a 11. századtól Angliában a francia az udvar és az arisztokrácia nyelve volt, és nem használták közvetítő nyelvként. A művelt angliaiak általában kétnyelvűek voltak, franciául és angolul is tudtak, és a kevésbé műveltekkel angolul beszéltek. Persze az idők folyamán rengeteg francia műveltségi szó beszivárgott a köznyelvbe is, de a francia (vagy annak valamilyen pidzsin változata) sosem szolgált közvetítő nyelvként. (Bizonyos körökben, például az iskolák, a kereskedők és az egyházi emberek között közvetítő nyelvként még mindig élt a latin, ami azonban nem vált igazi pidzsin nyelvvé.)

Részlet az Anglia normann megszállását bemutató bayeux-i kárpitról
(Forrás: Wikimedia Commons)

A középangolt már csak azért sem lehet pidzsin nyelvnek nevezni, mert a pidzsin nyelvek szókincse mindig szűkebb, mint azoké, amelyek az alapjául szolgálnak. (Ez azért van, mert mindig sajátos a használati körük: kereskedelem, hajózás stb.) Ezzel szemben a középangol szókincse kifejezetten gazdagodott a normann hatás következtében: a francia kifejezések alig szorították ki a germán eredetű angol szavakat.

Elképzelhető, hogy más ismert mai vagy antik „civilizált” nyelv is végső soron kreol nyelv, vagy akként alakult ki a történelmi régmúltban (vagy az előtt) az akkori (elsősorban indoeurópai) hódítások, népvándorlások hatására, és idővel újra bonyolultabbá vált? Például a görög, perzsa, (dunai) bolgár, francia? Vagy más.

Elég sokat gondolkodtam, mit nevez Tibor „civilizált” nyelvnek, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg az európai, esetleg az írásbeliséggel rendelkező nyelvekre gondol. (A civilizált nyelv nem tartozik a nyelvészetben használt kifejezések közé.) Akárhogy is van, erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, mert általában nincs elég korabeli dokumentum ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, hogy az ismert európai és más nyelvek történetében lezajlott-e valamilyen kreolizációnak nevezhető folyamat. Csak spekulációkra tudok támaszkodni.

A Tibor által felsorolt példák között bizonyosan nincs kreolizációval kialakult nyelv. Igaz, hogy a perzsában rengeteg az arab jövevényszó, a bolgárban meg a török, de ennek semmi köze a kreolizációhoz, ezeknek a nyelveknek a története jól adatolva van, és fel sem merül az esetükben a kreolizáció. Ezen az alapon akár a magyar nyelvről is gondolhatná valaki, hogy kreol nyelv, mert a magyar szókincsben az ótörök, a szláv és a germán réteg igen jelentős. Elvileg el lehetne képzelni, hogy létezett valaha egy finnugor alapú pidzsin nyelv, amit különböző anyanyelvűek használtak mindennapi kommunikációra, és ebből kreolizációval jött létre a magyar, csak éppen az égvilágon semmi jele annak, hogy ez így történt volna.

A fantázia világában persze minden lehetséges
(Forrás: Wikimedia Commons / Eugène Peters / CC BY 3.0)

A bizonyítási nehézségek ellenére léteznek olyan elméletek, amelyek egy-egy európai nyelvcsalád létrejöttét kreolizációval próbálják magyarázni, de adatokkal ezeket eddig nem sikerült alátámasztani. Például 1932-ben egy Sigmund Feist nevű nyelvész azt javasolta, hogy a germán nyelvek kreol eredetűek. Azt feltételezte, hogy a germán nyelveknek a többi indoeurópai nyelvtől való feltűnő eltéréseit (például a hangsúly rögzített, tő eleji helyét) az magyarázza, hogy a Baltikumban és Dél-Skandináviában a különböző anyanyelvű törzsek egy indoeurópai alapú pidzsin nyelvet beszéltek, és ebből alakult ki a germán ősnyelv. (Egyesek szerint ezek között a törzsek között voltak finnugorok is, és például a germán szavak első szótagi hangsúlyát ez magyarázhatja.) Akár így is történhetett, kár, hogy a germán nyelvek néhány sajátosságán kívül ezt semmi sem támasztja alá.