2012-ben van már valamennyi rálátásunk az elmúlt fél évszázad finnugor őstörténeti kutatásaira. Kezdenek láthatóvá válni a szakaszhatárok. Visszatekintve a kutatás irányára, immár látjuk a fontosabb állomásokat is.

Hajdú Péter őshazaelmélete az 1960-as évek közepétől több mint 30 éven át meghatározta a finnugor őstörténeti diskurzust. A nyelvészeti paleontológia módszerével Nyugat-Szibériába és az Urál-hegység európai oldalának északi részére lokalizált őshaza a régészeti adatok alapján is igazolhatónak tűnt. Ezt az elképzelést népszerűsítették a finnugrisztikai összefoglalások, pl. az Uráli népek (Bp. 1975.), valamint a Fodor István által írt, Verecke híres útján (Bp. 1975.) című kötet. Mindkét műnek voltak idegen nyelvű kiadásai is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az 1980-as évek végén több kutatóban is megfogalmazódtak az elmélettel kapcsolatos kételyek. Nemcsak Magyarországon, hanem Finnországban is. Az új utakat kereső magyar kutatók mellett Kalevi Wiik is nagyobb térben és időben röptette fantáziáját. Wiik elméletének madara a fonetikai kifutópályáról rugaszkodott a magasba. Lehet onnan is indulni, habár kétségtelenül nehezebb szárnyra kapni.

Kalevi Wiik gyökerei

Kalevi Wiik 1968-tól a turkui egyetemen a fonetika professzoraként működött. 1997 óta tiszteletbeli professzor. A 90-es években csatlakozott ahhoz a tudósi körhöz, amely a finn őstörténet újragondolására szerveződött.

A történészekből, régészekből, antropológusokból és nyelvészekből álló társaság nemzetközi konferenciákat is szervezett a finnugor gyökerek feltárására. A The Roots of Peoples and Languages of Northern Eurasia nevű sorozat első összejövetele Turkuban volt, 1997-ben. Később Szombathelyen és Loonában (Észtország) is rendeztek konferenciákat.

Az új hajtás

A konferenciák kötetein kívül tudományos folyóiratokban is megjelentek Kalevi Wiik közleményei. A finnugor őstörténetről vallott elképzelései fonetikai megfigyeléseiből nőttek ki. A Linguistica Uralica című folyóirat 1997/4. számában publikált tanulmányában 13 olyan hangváltozási jelenséget sorol fel, amelyek a protogermán nyelvet elválasztják az indoeurópai nyelvektől. Ez a változás véleménye szerint arra vezethető vissza, hogy egy uráli/finnugor nyelvű népesség asszimilálódott a rátelepült indoeurópai nyelvű népességhez, s közben megőrizte saját beszédének jellegzetességeit (ha úgy tetszik: akcentusát). Ezért is cikkének címe: Uráli és finnugor fonetikai szubsztrátum a protogermán nyelvben (The Uralic and Finno-Ugric phonetic substratum in Proto-Germanic).

A hangtani jelenségek felsorolása után a Cultures and languages című fejezetben (259–267.) a szerző rögvest történeti magyarázattal is szolgál. Máris a különböző régészeti kultúrák sűrűjében vagyunk. Fény derül egész Európa őstörténetére.

A koncepció kifejtése után Wiik visszatér a hangtani változásokhoz, és felsorolja bizonyítékait, hogy miért tekintsük ezeket finnugor eredetűeknek (The thirteen Proto-Germanic sound changes, 267–279.).

A germán nyelvek valamiféle nem indoeurópai szubsztrátumának feltételezése nem új dolog a nyelvtudományban. Már 1932-ben írt róla Sigmund Feist (The Origin of the Germanic Languages and the Europeanization of North Europe. Languages, 8, 1932, 245–254.) Később különféle magyarázatok születtek e feltételezett szubsztrátummal kapcsolatban. Igyekeztek kiválogatni azokat a szavakat, amelyek ezen ismeretlen nyelvből származnak. John Hawkins szerint a hajózás, a fegyverek a család, a társadalmi szervezet, valamint egyes állatfajok (köztük halak) elnevezései közt vannak ebből a szubsztrátumnyelvből eredő szavak. E szavak finnugor eredete nem merült föl. És akkor jött Kalevi Wiik, aki pedig finnugor szubsztrátumot talált a protogermánban – de csakis a hangtan területén. Sokkal életszerűbb lenne, ha az esetleges nyelvi szubsztrátum emléke a szókincsben és a hangtani változásokban egyaránt megőrződött volna.

Arról nem tudok nyilatkozni, hogy a Wiik által leírt hangtani változások hogyan értékelendők. Ezt a nyelvészekre bízom. Nézzük inkább az elmélet történeti hátterét!

Európa gyökerei

Századunk elején a Wiik-féle elmélet egyre terebélyesebb lett, mígnem egyszer csak könyvvé dagadt. 2002-ben megjelent az Európai gyökerek (Eurooppalaisten juuret). Aztán lett egy másik könyv is, a Finn gyökerek (Suomalaisten juuret, 2004).

Amint a minket érdeklő előbbi kötet címe jelzi, a szerző egész Európa őstörténetét áttekintette. Ez régészeti alapon lehetséges és antropológiai alapon is egyre inkább lehetségessé válik. Csupán az a kérdés, hogy ezt miért éppen egy fonetikaprofesszor vállalta magára. Mentségére mondhatnánk, hogy azért, mert a régészeti kultúrák mellé nyelveket is társít: Kalevi Wiik úgy írja meg Európa őstörténetét, hogy egyben az indoeurópai és finnugor nyelvek fejlődésének történetét is megírja. Azt is a régészeti és antropológiai adatokból. Egy fonetikusnak ebben sincs kompetenciája, de kérdés, hogy kinek van? Vagyis mennyire tudomány az, amit Wiik művelt? Mielőtt erre rátérnénk, jöjjön maga az állítás:

A szerző Európa betelepülését három gócból képzeli el. A három gócpont egyike a mai Spanyolország és Franciaország határán volt, a második a Balkán-félszigeten, a harmadik pedig a mai Ukrajna területén. Az utolsó eljegesedést követően e területekről rajzottak szét az emberek.

Eddig nincs semmi probléma. Makkay János is azt állítja, hogy a kelet-európai erdőövezet benépesülése a mai Ukrajna felől történt. Csakhogy Wiik szerint a kis refúgiumokból, jégkorszaki menedékekből legyezőszerűen, a szélrózsa minden irányába rajzottak az emberek, és éppen az ősfinnugorok legyezője nyílt a legszélesebbre: a mai Németországtól az Urálig terjedő területet finnugorok népesítették be. Persze ez még nem biztos, úgy hogy ne siessünk Nagy-Finnugria matricát ragasztani az autónkra…

A protogermán népesség előtti finnugor szubsztrátumot tehát Kalevi Wiik régészetileg is bizonyítva látja.

Gyomnövény sarjadt a gyökerekből?

Az elméletről igen szenvedélyes vita bontakozott ki Finnországban. A Helsingin Sanomat című napilapban a nyelvészek nemzetközileg és testületileg tiltakoztak Wiik koncepciója ellen (Tieto-Finlandia-ehdokkaana silkkaa huuhaata? 2002. dec. 23. 6.).

Megjelentek tudományos cáfolatok is (pl. Saarikivi, Janne: Is there Palaeo-European substratum interference in western branches of Uralic? Journal de la Société Finno-Ougrienne 90. Helsinki, 2004. 187–214.) A teóriát ismertető Wikipédia-szócikk még több hozzászólás bibliográfiai adatait tartalmazza.

Gyökérkezelés magyar doktoroktól

Az Európai gyökerek megjelent magyarul is, Az európai népek eredete címmel (Bp. 2008.). A magyar finnugristák közül Honti László foglalkozott Wiik nézeteinek bírálatával egy általa szerkesztett (is) kötetben (A nyelvrokonságról. Bp. 2010., lásd a két részes ismertetést a Rénhírekben). Méltató kritika jelent meg a könyvről Pusztay Jánostól, a Magyar Szemlében.

Honti László lényegében mindent bírál, ami Wiiktől származik. Mégis szelídebb, mint A nyelvrokonságról című kötet másik szerzője, Cornelius Hasselblatt, aki átcsúszik személyeskedésbe: Wiiket politikai hátsó szándékok követésével, grafomániával s más kedves dolgokkal hozza hírbe.

Pusztay János pedig mindent elfogad Wiiktől. Egyetért azzal, hogy a finnugor alapnyelvi korszak előzményeit is kutatni kell, „vállalva a tévedés kockázatát”. Idézi a szerző azon állítását, hogy az általa írottaknak csak 80-90%-a lehet helyes. Na de, mi van akkor, ha Pusztay bírálatának is csak 80-90%-a helyes? No meg annak is, amit én most itt írok? Előbb-utóbb eljutunk az 50%-hoz, amiben szerintem meg is egyezhetünk: Wiik állításai vagy igazak, vagy nem. Szóval, teljesen bizonyíthatatlanok. Lehet, hogy a régészeti adatok alapján a szerző nagyjából helyesen vázolta fel Európa benépesülését, de a nyelvi következtetései mögött nincsenek tények. Ez így nem tudomány – mondhatnánk Wiik művére. Finn bírálói éppen ezt mondták és írták is. Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy a humán tudományokban korábban is jó néhány bizonyítatlan állítás vált elfogadottá, s épültek rá égig érő légvárak…

Ferdítő fordító, nem szerkesztő szerkesztő

Nem tartozik Kalevi Wiik finnugor őstörténeti munkásságának ismertetéséhez könyvének magyar fordításáról szólni. Mivel azonban ketten is megdicsérték, még azt hihetné valaki, hogy jó. Ezzel szemben botrányos. Azt el tudom képzelni, hogy a fordító Kádár György tökéletesen értette Kalevi Wiik mondatait, régészeti-őstörténeti kompetenciája azonban nem mérhető. Egy fordítónak ismernie kell az általa fordított szakkifejezések magyar megfelelőit. E kötetben a hozzá nem értés téves fordítások sorozatát eredményezte. Vannak a könyvben arra utaló jelek is, hogy a szerző maga is elkeveredett a szakirodalomban, már ő sem ismerte pl. az orosz elnevezések finn megfelelőit. Jó lett volna, ha a fordítót egy régész szerkesztő segítette volna ezen hibák kiszűrésében.

Azt már Pusztay János sem értette, hogy a refug miért nem refugium, de úgy gondolta, hogy ez a fordító által mérlegelt döntés volt. Nos, az olyan ferdítések, mint a csirkij–szejmai és szejma–csirkiji kultúra (mindkettő előfordul a kötetben!) a csirkovo-szejmai helyett, csernyakovói kultúra a csernyahovi helyett, vagy a kedvencem, a csepeti kultúra a csepcai helyett, azt mutatja, hogy a refug sem valamiféle választás eredménye a refugium helyett, hanem szimpla igénytelenség. Szerkesztő kellett volna ahhoz is, ha már a fordító nem törődött vele, hogy Patrusev neve is csak egyféleképpen szerepeljen a kötetben, és a keresztneve mindig Valerij legyen. Ha már Valerijnak született, ne kereszteljük át Pávelnek. Mellékesen, a szövegben hivatkozott egyik Patrusev-mű nem szerepel a kötet végén a bibliográfiában.

A továbbiakban említhetném még, hogy egy régészeti kultúra nevét legalább egy oldalon nem kellene kétféleképpen írni, és általában el kellett volna gondolkodni az idegen nevek átírásán. Vannak szabályai. Ezek azonban már tényleg nem idetartozó dolgok, de legalább a nevét tudjuk annak, amiről vitatkozunk.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése