A történet természetesen azért vált olyan széles körben ismertté, mert sosem derült ki, hogy valóban dingó vitte-e el a kisbabát. A következő évtizedek folyamán az emberi dráma és a rejtélyes ausztráliai vadkutya alakja egybefonódott. Akárcsak a farkas Amerikában, az ausztráliai dingó is szimbólum, amely mást jelent a vadászoknak és birkatenyésztőknek, és megint mást a tudósoknak és természetbarátoknak.

Fordulópont

Azaria édesanyját, Lindy Chamberlaint nem sokkal a baba eltűnése után gyermeke meggyilkolásáért életfogytiglanra ítélték, de három év múlva szabadon engedték, miután a kislány kabátkáját megtalálták egy dingófészek mellett.

A csecsemő eltűnése idején általánosan elfogadott nézet volt, hogy a dingó fél az embertől, és mivel senki se tudott olyan esetről, hogy dingó embert támadt volna meg, nehéz volt elhinni, hogy egy állat képes volt bemenni a kempingbe, és elragadni a kisbabát a sátorból.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az utóbbi évtizedben azonban több támadásról is hír érkezett, és ezek közül az egyik végzetes volt. Adrian Peace, a Queenslandi Egyetem antropológia-professzora úgy fogalmazott a The New York Timesnak: „Lindy Chamberlain démonizálását felváltotta a dingó démonizálása.” Szerinte a változás egyik fő oka, hogy a Fraser-sziget Nemzeti Parkban, amelyet évente turisták százezrei keresnek fel, többen is találkoztak dingóval. A park vezetőit már az 1990-es években nyugtalanították a kisebb incidensek, majd 2001-ben két dingó megölte a kilencéves Clinton Gage-et és megsebesítette a bátyját. „Az volt a fordulópont” – vélekedett Peace.

Felhívások hangzottak el azért, hogy irtsák ki a dingókat a szigeten, ami nem történt meg, ám a vadőrök végeznek bármelyik dingóval, amelyikről úgy gondolják, hogy veszélyt jelent.

Nem ugatnak, de értik az embert

A dingót, latin nevén a Canis lupus dingót ma a farkas alfajának tekintik, bár a múltban volt, hogy a kutya alfajának, illetve külön fajnak tartották. Külsőre egy közepes méretű kutyára emlékeztet, körülbelül 18 kiló a súlya, sárgásbarna színű, felálló füllel és lompos farokkal. Hiányzik belőle több, a kutyáknál a háziasítás során kialakult tulajdonság, például nem ugat. Évente egyszer ellik, akár a farkasok, és falkában él, amelyet egy hím-nőstény pár vezet – az egyetlen a falkán belül, amely utódokat nemz.

Bradley Smith, az adelaide-i Flinders Egyetem munkatársa viselkedéstani kutatások eredményei alapján állítja, hogy a dingók intelligenciájuk megnyilvánulásai tekintetében közelebb állnak a farkasokhoz. „Mind a dingók, mint a farkasok rendkívül hatékony ragadozók, jó a problémamegoldó képességük, remekül dolgoznak együtt csapatban, és önálló problémamegoldásra is képesek” – festette le őket.

A farkasoktól eltérően azonban az embert is „értik”. Megértik, ha valaki rámutat valamire, míg a farkasok vagy nem értik a dolgot, vagy nem érdekli őket, vagy mindkettő. A dingók ugyanakkor nem tudják olyan jól követni az emberi pillantást, mint a kutyák.

Smith szerint a dingókon jól lemérhető, hogy milyenek lehettek az első kutyák. Nem a mai, háziasított formájukban ismertek, hanem a valóban korai kutyák, amelyek azonban már képes voltak kapcsolatba lépni az emberrel.

A dingók 3500-5000 évvel ezelőtt kerültek Ausztráliába, valószínűleg Ázsiából érkeztek a tengeren az emberekkel együtt, már valószínűleg részben domesztikáltan. Ausztráliában akkor már majdnem 50 ezer éve éltek emberek, és a dingók hamar lényeges részévé váltak az őslakosok életének és történeteinek.

Helyük van a tábortűznél – vagy mégsem?

Deborah Rose, a sydneyi Macquarie Egyetem bennszülötteket tanulmányozó professzora, az A dingó tesz bennünket emberré című könyv szerzője szerint a vadkutyák mélyen beágyazódtak az őslakosok életébe. „A dingóknak más ausztráliai állatoktól eltérően nevet adtak, és számon tartották rokoni kapcsolataikat. Helyük van a tábortűznél” – fejtette ki.

Az európaiak, akik juhokat vittek magukkal Ausztráliába, nem osztották a bennszülöttek dingók iránti vonzalmát. Irtották az állatokat, és 5310 kilométer hosszan kerítést építettek, hogy kirekesszék őket Délkelet-Ausztráliából. Az eredmény az lett, hogy a dingók jogi státusa is összekuszálódott. Ausztrália egyes részein dúvadnak tekintik őket, máshol viszont védelem alatt állnak. Státusuk a közvéleményben bekövetkező változásokkal együtt módosulhat.

Ernest Healy, az Országos Dingóvédelmi és Helyreállítási Program megalapítója elmondta például, hogy Victoria államban 2009-ben egyetlen éjszaka alatt változott meg a dingók státusa. „Kártékony állatnak minősült a disznókkal, kóbor kutyákkal és rókákkal együtt, most viszont már védett állat” – közölte.

Hiába születnek azonban olyan tudományos eredmények, amelyek a dingók hasznosságát bizonyítják, populációjukra egész Ausztráliában nyomás nehezedik.

Arian D. Wallach, a queenslandi James Cook Egyetem munkatársa szerint a kutatások bebizonyították, hogy csúcsragadozóként a dingóknak létfontosságú szerep jut abban, hogy olyan könnyen alkalmazkodó állatok, mint a vadnyulak és elvadult macskák, amelyek hatalmas pusztítást vittek végbe a földrészen, ne szaporodjanak el túlságosan – ezért békén kellene hagyni őket.

De még a védelem alatt álló populációk nagyságát is szabályozzák kilövéssel, csapdával és méreggel. A felnőttek megölése Wallach szerint szétzúzza a falka szerkezetét, és ahhoz vezet, hogy a fiatalabb egyedek haszonállatokra támadnak vagy más problémát okoznak.