„Kisfiam, az ott a posta épülete. Tudod, mire való a posta? Odavisszük a leveleket, csomagokat és képeslapokat, ha el akarjuk őket küldeni másoknak”. Ugye mindnyájan meséltünk vagy hallottunk már ehhez hasonló anyuka- vagy apukakommentárokat? A külső fül számára az effajta magyarázatok banálisnak tűnnek, a gyermekek azonban legtöbbször csillogó szemmel hallgatják őket. És ez nem csak a világról alkotott képüket bővíti, hanem kulcsfontosságú hatással van a nyelvfejlődésükre is.

„Elemi jelentőségű, hogy a gyermekeknek minél több alkalmat teremtsünk a nyelv elsajátítására. Lehetőséget kell biztosítanunk nekik, hogy a lehető legtöbbször hallják és gyakorolják a nyelvet” – szögezi le Dale Walker, a Kansasi Egyetem professzora.

Amint azt a Lawrence Journal-World írja, az utóbbi évtizedekben számos kutatás vizsgálta a szülői nyelvhasználat hatását a kicsik nyelvfejlődésére. Ezek egyértelműen kimutatták, hogy a felnőttek beszéde meghatározó – mind a mennyiség, mind a minőség szempontjából. Azok a gyerekek, akik gazdag nyelvi környezetben nőnek fel, később jobban ki tudják magukat fejezni, míg azok, akikhez keveset beszéltek gyermekkorban, általában rosszabb fogalmazási készséggel bírnak. „Egy gyermek szókincse rohamosan fejlődik, ha beszélünk hozzá. Meséljünk neki arról, ami érdekli, bármi legyen is az. Még ha szavakkal nem is tudnak válaszolni, folyamatosan tanulnak” – mondja Megan Blossom, a Kansasi Egyetem egy másik kutatója.

Íme a szakemberek néhány tippje arra, mire érdemes figyelni ennek kapcsán.

Címkézzünk!

Függetlenül attól, milyen tevékenységet végzünk, jó, ha minden körülöttünk lévő dolgot megnevezünk a gyereknek. Ezzel garantáltan új szavakkal bővítjük az apróság szókészletét.

Ismételjünk!

Jó, ha napi rutinszokásokat teremtünk, mert ezzel is alkalmat adunk az ismétlésre. Fürdés közben soroljuk el például a testrészek nevét, vagy öltözködéskor nevezzük meg a ruhadarabokat.

Tegyünk fel kifejtendő kérdéseket!

Ha csemeténk például elmerülten játszik a játékdömperrel, kérdezzük meg, az milyen színű. Vagy az esti mese közben kérdezzünk rá, szerinte vajon mi fog következni. Ezekkel az apró trükkökkel rábírjuk a kicsiket arra, hogy egész mondatokban fogalmazzanak.

Kínáljunk fel különböző lehetőségeket!

A kicsik sokszor hajlamosak a maguk feltalálta szavakat használni, mint például kutya helyett „vauvau” vagy autó helyett „tütü”. Ezek egy ideig tökéletesen megteszik, ám egy idő után érdemes a helyes megnevezést is megtanítani, különböző szóösszetételekben megvilágítva az adott szót. Például: „nagy kutya, kis kutya, ugatós kutya, barátságos kutya”...

Késleltessünk!

Ha olyan mesét mondunk vagy dalt éneklünk, amit jól ismer a gyerek, egyes sorok előtt hagyjunk némi szünetet, és várjuk meg, vajon folytatja-e a magától.

Jutalmazzunk!

Az egyik legfontosabb, hogy akkor is pozitívak maradjunk, ha esetleg nem kapunk jó választ. Az olyan tiltó szavak mint a „Nem!”, „Hagyd abba!”, „Ne csináld ezt!” csak elbátortalanítják a gyereket.

Mindent összegezve a legfontosabb az, hogy a lehető legtöbbet beszéljünk a gyerekhez. Akkor előbb-utóbb úgyis megindul a spontán nyelvhasználat.