A közismert My Fair Lady című musicalben Eliza Doolittle-t, a műveletlen virágáruslányt Higgins professzor megtanítja úgy beszélni, hogy a legfelsőbb körökben is maguk közé tartozónak vélik. Az eredeti angol darab persze az angol kiejtés sajátosságaira, a londoni kiejtési szokásokra és azok társadalmi megítélésére épül – nem kevés nehézséget okozva a fordítóknak.

A My Fair Lady egy előadása Angliában
(Forrás: Wikimedia Commons / BMGT / CC BY-SA 3.0)

Most, hogy a finnországi Kotka városában ismét bemutatják a darabot, új finn fordítás készült – számolt be az YLE. A korábbi finn fordításban – akárcsak az angol eredetiben – Elizának a diftongusokkal gyűlt meg a baja. Ez azonban nem hangzott túl meggyőzően, hiszen ezek kiejtése a finnek számára nem okoz gondot, nincsenek olyan megbélyegzett vagy magas presztízsű változatok, amelyekben különbözőképpen ejtenék a diftongusokat. (Igaz, a egyes diftongusok ejtésében vannak a nyelvjárások között különbségek, és a beszélt nyelvben is egyszerűsödnek bizonyos kettőshangzók.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az új fordításban Elizának a [b], [d], [f] és [g] mássalhangzókkal gyűlik meg a baja. Ezek közül a [b], az [f] és a [g] a finn irodalmi nyelvben is csupán idegen szavakban fordul elő, a [b] és a [g] ejtése meglehetősen fakultatív ([p]-t, illetve [k]-t ejtenek helyettük, pl. a bussi ’autóbusz’ ejtése megegyezhet a pussi ’zacskó’ ejtésével), az [f] viszont a legtöbb finn számára nem okoz gondot. Persze ez sem igaz mindenkire és minden esetben: az alábbi reklámban a lappföldi férfi azt kérdezi a „déli” turistától, hogy miért nem használ a szúnyogok ellen ohvit – azaz Off szúnyogriasztót.

A [d] esetében viszont egészen más a helyzet. A finn irodalmi nyelvben megvan, sőt, ritkának sem mondható a [d]. Ez azonban sajátos módon alakult ki. Helyén valamikor olyan hang állt, amilyet az angol helyesírás th-val jelöl pl. a this vagy a that szavakban: ezt dh-val, majd később egyszerűen d-vel írták. Ezt a hangot svéd anyanyelvű finnek a hozzá közel álló svéd [d]-vel helyettesítették. Mivel a svéd anyanyelvűek fontos szerepet játszottak a finn nemzeti ébredésben, ez az ejtésmód vált normává, illetve ez az ejtés vált általánossá ott, ahol jelentős számú svéd nyelvű kisebbség élt. Eközben azonban ez a hang a keleti nyelvjárásokban kiesett, a nyugati nyelvjárásikban viszont [r]-ré, ritkábban [l]-lé vált. Csak Pori környékén, egy szűk területen maradt meg az eredeti ejtése a 20. századig. Mindenesetre a mai finn nyelvjárások túlnyomó többségében nincs [d] hang.

Michael Agricola Ábécéskönyve. A második sorban látható Sydhen ’szívnek a...’ szó alak mai helyesírással sydän [szüden] lenne
(Forrás: Wikimedia Commons)

El tudnánk tehát képzelni, hogy a finn fordításban Higgins professzor nagy feladata a [d] ejtésének megtanítása (Elizának pedig megtanulása) lenne. Csakhogy ez sem adná vissza ugyanazt a helyzetet, amely az angol nyelvű eredetiben szerepel. A finneknél ugyanis egyáltalán nem bélyegzik meg azt, aki nem ejti „rendesen” a [d]-t – sőt, általában semmilyen ejtésmód megbélyegzése nem általános. Éppen ezért szegény fordító helyzete reménytelennek mondható.