Korábban már írtunk az angol utazók északi felfedező útjairól és a nyenyec sámán praktikáiról Richard Johnson fedélzetmester élményei alapján (Angol utazók Oroszországban ‒ hírek a finnugor népekről, A sámán feje lepottyant). Ésszerű folytatásnak tűnt, hogy a legnagyobb finnugor népet, a magyarokat meglátogató angol (és skót) utazók élményeit is összefoglaljuk. Ezt a csontot azonban a történelmi érdekességekre kiéhezett kutatók már lerágták. Néhány példa a Magyarországon járt brit utazókkal foglalkozó szakirodalomra:

Magyar nyelvű szövegközlések

• Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten. 1054‒1717. Budapest, 1891.
• Angol szemmel Keszthelyen százhúsz évvel ezelőtt: szemelvények Richard Bright 1815. évi útleírásából. [Ford., bev. és jegyzetekkel ellátta Szerecz Imre] Keszthely, 1935. [Újabb kiadása: Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815. A szemelvényeket vál., ford., és a bevezetést írta Szerecz Imre. Veszprém, 1970.]
• John Paget: Magyarország és Erdély. [Vál., szerk., jegyz., tan. Maller Sándor, ford. Rakovszky Zsuzsa] Budapest, 1987. [Újabb válogatás John Paget művéből: Magyarország és Erdély. Sajtó alá rend., bev., jegyz. Cs. Lingvay Klára. Kolozsvár, 2011.]
• Joseph Andrew Blackwell: Magyarországi küldetései, 1843‒1851. [Utószó: Haraszti-Taylor Éva, szerk. és jegyz. Urbán Aladár, ford. Katona Ágnes] Budapest, 1989.
• Charles Loring Brace: Magyarország 1851-ben. Máriabesnyő, 2006.
• Julia Pardoe: A magyarok városa, avagy Magyarország és intézményei 1839‒1840-ben. I-II. [Ford. Kiss Sándor és Hornyák Levente] Máriabesnyő, 2015.
• Richard Bright: Utazás Bécsből Alsó-Magyarországon keresztül: némi betekintéssel Bécs állapotára a kongresszus idején az 1814. évben. [Ford. és a jegyz. Kiss Sándor]. Máriabesnyő, 2019.

Összefoglaló művek az egykori utazókról és úti élményeikről (szövegrészletekkel)

• Fest Sándor: Angolok Magyarországon a reformkorban, 1825‒1848. Budapest, 1920.
• Haraszti Sándor–Pethő Tibor: Útikalandok a régi Magyarországon. Budapest, 1975.
• Antalffy Gyula: Így utaztunk hajdanában. Budapest, 1975.
• G. Györffy Katalin: Kultúra és életforma a XVIII. századi Magyarországon. (Idegen utazók megfigyelései). Budapest, 1991.
• Angol és skót utazók a régi Magyarországon. [vál., ford., bev. és jegyz. Gömöri György] Budapest, 1994.

Tanulmányok, tanulmánykötetek, monográfiák

• Horváth Jenő: Blackwell András József angol ügynök magyarországi küldetései 1843‒1848. I-II. Budapesti Szemle 1929, 212. kötet 616. szám: 378‒416.; 213. kötet 617. szám: 102‒115.
• Makay Attila: Egy angol utazó (Townson Robert) a Felvidéken 1793-ban. Kassa, 1942.
• Kabdebó Tamás: Blackwell küldetése. Az MTA Könyvtárának Közleményei 26 (101) új sorozat. Budapest, 1990.
• Robert Townson magyarországi utazásai. [Szerk. Rózsa Péter] Debrecen, 1999.
• Olter László: Brit utazók Magyarországon, 1792‒1815. Történelmi Szemle 2000/3-4: 267‒289.
• Hevesi Attila: Robert Townson magyarországi utazásai. Földrajzi Közlemények, 2000/1-4: 222–224.
• Szász Géza: Országkép a 18‒19. századi útikalauzokban. Aetas 2013/3: 44‒59.
• Kökény Andrea: Robert Townson utazásai Magyarországon, 1793. Aetas 2013/3: 119‒140.
• Molnár Dániel Márton: William Hunter magyarországi utazásai és benyomásai. In: Vidéki élet és vidéki társadalom Magyarországon. Rendi társadalom – polgári társadalom 28. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 2014. évi, egri konferenciájának kötete. Budapest, 2016: 115‒126.
• Schultheisz Emil: Richard Bright, M. D. Egy angol orvos Magyarországon. (h. és é. n.) (https://mek.oszk.hu/05400/05425/pdf/Schultheisz_Bright.pdf)

A brit utazók eredeti művei letölthetők az internetről, többnek teljes, vagy csak válogatott magyar fordítása is megjelent. Az idézett tanulmányok szerzői csak ritkán tértek ki az utazóknak a magyar nyelvvel és őstörténettel kapcsolatos gondolataira. Mi viszont éppen ezeket gyűjtöttük ki az eredeti publikációkból és a magyar nyelvű válogatásokból, teljes szövegközlésekből.

William Lithgow (1582‒1645?) skót kereskedőcsaládból származó utazó volt, járt a Szentföldön és Kairóban is. Magyarországi látogatásának időpontja bizonytalan, talán 1616-ban történt. A magyar viszonyok nem elégítették ki kalandvágyát, ezért folytatta utazásait. 1620-ban eljutott Spanyolországba is, ahol az inkvizítorok megkínozták, de túlélte. Ennyi kaland elég volt egy életre. Útleírását Fest Sándor ismertette (Lithgow Magyarországon. /1616-ban/ Századok 1913: 26‒29.), a magyar részt Gömöri György közölte az Angol és skót utazók a régi Magyarországon (1542‒1737) című könyvében egy 1640-es londoni kiadás alapján. Az interneten olvasható 1906-os glasgow-i kiadás szerint a mű címe: The Rare Adventures & Painefull Peregrinations of long Nineteene Yeares Travayles from Scotland to the most famous Kingdomes in Europe, Asia and Affrica. A szerző a magyarok származásáról ezt tudja:

A magyarok a hunok leszármazottai, egy Szkítiából (Scythia), vagy Tatárországból (Tartary) származó nép ez. (36., az 1906-os kiadásban: 362.)

William Lithgow informátorai hallottak a hun rokonságról, amely Werbőczy István 1517-es Tripartituma után kezdett ismertté válni az olvasni tudó magyarok körében. A finnugor rokonság ekkor még a kanyarban sem volt.

William Lithgow keleti öltözékben
(Forrás: The Rare Adventures… Glasgow, 1906: 110-111.)

Edward Browne orvos (1644‒1708) 1668‒1669-ben beutazta Európát. Három keleti útjára Bécsből indult és oda is tért vissza. 1673-ban London városában jelentette meg utazásairól szóló beszámolóját (A brief account of some travels in Hungaria, Servia, Bulgaria, Macedonia, Thessaly, Austria, Styria, Carinthia, Carniola, and Friauli).

Edward Browne könyvének belső címlapja

Browne-t nagyon érdekelték a felvidéki bányák, mint több későbbi brit utazót. A magyar nyelvről a következő észrevételeket tette:

Ahogy a magyarok sok mindenben kitűnnek, annyira különösek más dolgokban; kiváltképpen a nyelvükben, amelyet csak ők ismernek, s amely minden más nyelvtől különbözik. Bicskén (Bitchka) elmentem templomba, ahol a lelkész imádkozott és prédikált, s jóllehet egy igen jó nyelvész volt velem, aki beszélte a szláv, a német, a török, a demotikus görög és az olasz nyelveket, mégis képtelen volt a magyart megérteni, vagy bármely más általa ismert nyelvvel hasonlóságot találni benne. Mutatóba itt van egy Megiserus által lejegyzett szöveg a Miatyánkból: Mi Attyanck Ky vagy az meniegbe, megh Szentel Tesseck az te newed, etc. (Gömöri György fordításában: Angol és skót utazók…: 68., ugyanez Szamota Istvánnál nem az eredetiből, hanem a francia kiadásból fordítva: 305.)

Az említett Megiserus nem Browne útitársa volt, a Miatyánk-idézet az ő könyvéből ered (XL. fejezet), a könyv címe: Hieronimus Megiserus: Specimen quadraginta diversarum atque inter se differentium linguarum… Oratio Dominica. (Frankfurt, 1593.) A továbbiakban Browne azt is észrevételezi, hogy Magyarországon sokan beszélnek latinul, különösen a nemesek és a katonák körében.

Richard Pococke (1704‒1765) és unokatestvére, Jeremiah Milles (1714‒1784) kétszer teljesítették az angol utazók körében divatba jött európai Grand Tourt, amelynek útvonala Franciaországon és Svájcon keresztül Itáliába vezetett, és általában Velence és Róma megtekintésével zárult. Persze sok utazó tett kisebb nagyobb kitérőket. Így Pococke és Milles is, akik 1736-ban Bécs felől érkeztek Magyarországra. Úti élményeiről Pococke számos levelet írt haza anyjának és nagybátyjának. Ezeket nemrégiben három kötetbe rendezve adták ki. Az angol utazók körében szinte kötelező volt az úti élmények publikálása. Richard Pococke kétkötetes műve (A description of the East and some other countries) 1743-ban és 1745-ben jelent meg Londonban.

Richard Pococke a magyar nyelv és nép eredetéről

A magyarországi élmények a második kötet második része ötödik könyvének hetedik és nyolcadik fejezetében olvashatók (243‒252.). A szerzőt leginkább az ókori emlékek ‒ falmaradványok, sírkövek ‒ érdekelték, de a nyolcadik fejezet végén, midőn sort kerített a horvát‒magyar viszonyra, ezt írta a magyar nyelvről és a magyarok eredetéről:

A szláv nyelvet beszélik [ti. a horvátok], amely egy keleti nyelv, és a világ északkeleti részein nagy hasznát veszik, mert azt mondják, Kínáig különböző dialektusokban beszélik, és anyanyelvnek tekintik; azt mondják, hogy a magyar nem belőle, hanem a héberből és más keleti nyelvekből származik; a hunok, az ősi szkíták, akik kétségtelenül eredetileg a délkeleti országokból származtak. (252.)

A fenti részletből látható, hogy Pococke nemcsak a hun‒magyar rokonságról, hanem a magyar nyelv héber eredetéről is rendelkezett információkkal. A héber nyelvi kapcsolat említéséről elsőként Otrokocsi Fóris Ferenc 1693-ban Franekerben megjelent Origines Hungaricae című munkája jut eszünkbe, mint ahonnan szerzőnk az értesüléseit vehette. Unokatestvére, Jeremiah Milles kézirata azonban fölfedi az informátort. Hírt ad Bél Mátyásról (akivel valószínűleg személyesen is találkoztak), és művéről, a Notitia Hungariae-ről. Az itt olvasható szövegrészletet Gömöri György közölte fentebb már idézett könyvében:

[Bél Mátyás] jelenleg egy fölöttébb hasznos művön dolgozik, amelynek Notitia Hungariae a címe, s ebben igen hosszú és részletes leírást ad erről az országról. Eddig már kiadott belőle három kötetnyit, és még lesz öt újabb kötet, amíg befejezi; hat közülük csak történelemmel és leírásokkal foglalkozik, míg a hetedik természettudománnyal, régészettel és több más szaktudománnyal (particulars) kíván foglalkozni, a nyolcadik pedig egy értekezés lesz Literatura Hunno-Scythica címen a magyar nyelvről. Ebben kimutatja, hogy az nem a szlávból, hanem a héberből és más keleti nyelvekből származik. (111‒112., levéltári jelzete a British Libraryben: Add. 15,772)

Gömöri György jegyzete szerint a tervezett értekezés Bél Mátyás De vetere litteratura Hunno-scythica című 1718-ban megjelent munkáján alapult volna (132.)

Robert Townson (1762‒1827) természettudós 1793-ban járt Magyarországon. 1797-ben Londonban jelent meg Travels in Hungary with a short account of Vienna in the year 1793 című könyve.

Visegrád látképe ‒ metszet Robert Townson könyvében

Townson utazását, megfigyeléseit több tanulmány elemzi, 1997-ben konferenciát is szenteltek magyarországi működésének. Véleménye szerint, amikor a rómaiak megszállták Pannoniát és Daciát, a szlávokat már itt találták, ők voltak e vidék őslakói (188.). Magyar ember ilyet nem mondhatott, Townson ezt még Bécsben hallhatta, Magyarországra indulása előtt. A Kárpát-medencébe betelepült különböző népek felsorolása után kifejezi egyet nem értését a finnugor rokonsággal:

[…] a magyarok, akik egy ázsiai hordának tűnnek, és inkább kalmük, mint finn eredetűek, és akik a kilencedik században birtokba vették ezt az országot, és valószínűleg azon emberek egyik törzsét alkotják, akik évszázadokkal ezelőtt Attila vezetésével meghódították Európa nagy részét, Magyarország lakosságának egyharmadát sem alkotják. (189.)

Az 1700-as évek második felében az Oroszországban rövidebb-hosszabb ideig dolgozó német tudósok ‒ Johann Eberhard Fischer (1697‒1771) és August Ludwig von Schlözer (1735‒1809) tevékenysége nyomán szerte Európában ismertté vált finnugor rokonságot a brit utazók közül elsőként Townson említi, de amint látjuk, nem igazán hisz benne. Ugyanakkor a hun‒magyar rokonságot valószínűnek tartja.

William Hunter nem sokkal Robert Townson után, 1799‒1800-ban háromszor is járt Magyarországon. Travels through France, Turkey and Hungary to Vienna in 1792 to which Are Added Several Tours in Hungary in 1799 and 1800 (in a series of letters to his sister in England) című kétkötetes műve 1803-ban jelent meg Londonban.

A második kötet belső címlapja

A szerző magyarországi útjai a második kötetben olvashatók. Azon kívül, hogy jogot végzett, William Hunterről lényegében semmit sem tudunk, életének kezdő és végső dátuma sem ismert. Talán volt egy valódi, ha nem fiktív nővére, Elza, mert könyvét a hozzá írt levelek alkotják. Második és harmadik útja során Hadik Károly József vendégeként a gróf különböző birtokai között utazgatott. LXII. levelének egyik lábjegyzetében ezt írta:

A magyarok [the Hungarians] becslések szerint csak a lakosság egynegyedét teszik ki. A saját nyelvük szerint a magyarok [the Magyars] (mely név szintén ismert) voltak az őseik, akik a többi barbár hordával együtt Szkítiából és Tatárföldről érkeztek a kilencedik században. Sok török szót és kifejezést tartalmazó nyelvük szép hangzású és képszerű. A reggel például stílusosan „napkelte”, az este pedig „napnyugta”. (II/478.)

A magyar‒török nyelvi kapcsolatokat a brit utazók közül csak William Hunter említi. Ez esetleg saját megfigyelése lehet, hiszen első útja alkalmával Törökország felől érkezett Magyarországra. A két nyelv alaposabb ismeretének hiányában azonban nem valószínű, hogy felfigyelt a magyar nyelv török eredetű szavaira. Inkább arra gondolhatunk, hogy a meglátogatott magyar arisztokraták valamelyike hívta fel a figyelmét Beregszászi Nagy Pál ez irányú munkásságára, talán kezébe adva a könyveit is (pl. ezt: Comparatio lingvae turcicae cum hungarica. Erlangen, 1794. ‒ ez a könyve már 1880-ban sem volt meg egyetlen magyar közkönyvtárban sem; vagy ezt: Versuch einer magyarischen Sprachlehre mit einiger Hinsicht auf die türkische und andere morgenländischen Sprachen. Erlangen, 1797. ‒ ez ma is olvasható).

Richard Bright (1789‒1858) angol orvos, a Bright-kór (nephritis) felismerője 1814-ben a bécsi kongresszus idején a városban tartózkodván, úgy döntött, hogy átlátogat Magyarországra is. Travels from Vienna through Lower Hungary with some remarks on the state of Vienna during the Congress in the year 1814. című könyve 1818-ban Londonban jelent meg. Művét a Tudományos Gyűjtemény 1818. október 13-ai számában Teleki József ismertette. Bright keszthelyi tartózkodásának emlékét a Festetich-kastély falán emléktábla őrzi.

Richard Bright emléktáblája Keszthelyen

Richard Bright megfigyelte, hogy az ország soknyelvű (96.), és könyvében elemezte a magyar nyelv helyzetét (213‒215.). Nyelvünk eredetéről ugyan nem írt, de megjegyezte, hogy a pesti könyvtárban e témával foglalkozó könyvek is vannak (255.). Kár, hogy a címüket nem jegyezte föl…

Utazás Magyarországon ‒ illusztráció Richard Bright könyvéből

Buda városának többnyelvű népességéről Charles Colville Frankland (1797‒1876) is megemlékezett Travels to and from Constantinople in the years 1827 and 1828. című művének első kötetében, de ennél sokkal fontosabb számunkra John Paget, vagyis a magyarrá lett Paget János (1808‒1892), Wesselényi Polixénia férjének Hungary and Transylvania című kétkötetes műve (London, 1839.). Ismertetésünket majd ezzel folytatjuk.