-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Makkay János a Kárpát-medence újkőkori régészeti kultúráinak kutatójaként kezdett Európa őstörténetével foglalkozni. Ha már Európa, akkor abban benne vagyunk mi is, meg az egész finnugor pereputty. Ezen összefüggést felismerve először 1990-ben ismertette a finnugor őstörténettel kapcsolatos elképzeléseit. Melyek nem hasonlítanak semmi korábbi koncepcióra. Illetve – csak hasonlítanak. Amúgy teljesen mások.
Először röviden a tudósról: Makkay János az egyetem elvégzése után 1957-ben a debreceni Déry Múzeumban kezdett dolgozni. Tudományos pályafutása még el sem indult, amikor majdnem lezárult: egy évtizedig csak a régészpálya széléről figyelhette a szakmai eseményeket. 1967-től sikerült újra játékba lendülnie: a székesfehérvári múzeumban kapott állást. Később az akadémia régészeti intézetébe került, és a Kárpát-medence őskori régészeti kultúráinak rangos kutatójává vált. Munkássága kötődött szülőhelye, Vésztő közeli s távoli körzetéhez. Ezt jelentősebb művei is mutatják: több publikációja jelent meg a rézkori tiszapolgári kultúra vésztő-mágori lelőhelyéről, és sokat foglalkozott az újkőkori Körös-kultúrával is.
A Kárpát-medencei neolitikum kérdései irányították a figyelmét Európa betelepülésének problémái felé. Ez a témakör szorosan összefügg az indoeurópai nyelvű népek őstörténetével, hiszen Európában túlnyomó többségben ma is indoeurópai népesség él. Az indoeurópai népek őstörténetének vizsgálatában régóta vezető szerepet játszik a régészet. Az a régész, aki Európa őstörténetével foglalkozik, az szükségszerűen eljut a finnugor őstörténethez is. Így például Makkay János előtt már érintette a témát Colin Renfrew is. A finnugor őstörténettel kapcsolatos megnyilvánulásairól korábban írtam a Rénhírekben.
A régészeti források felől másképpen közelíthetők meg a különböző őshazák, mint a nyelvészeti források felől. A nyelvészeti paleontológia módszerével kijelölhető egy nyelvi őshaza utolsó helye, de nem mondható semmi az őshaza területének változásairól (tehát az alapnyelvi népesség esetleges vándorlásairól) és az őshaza fennállásának időtartamáról.
Európa, vagyis az indoeurópai nyelvű népek őstörténetének ismeretében Makkay János megpróbálta fölvázolni a finnugor őstörténet korai szakaszát, a finnugor ősnépesség vándorlásának útját az utolsó eljegesedést követő felmelegedési periódusban (i. e. 10 000-től).
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Az elmélet
Az 1990-es debreceni finnugor kongresszuson tartott előadását követő évben megjelent könyvében (Az indoeurópai népek őstörténete) Makkay János önálló fejezetben tekintette át a finnugor őstörténet kérdéseit (A Baltikum és a finnugor /ősfinn/ kapcsolatok, 188–212.). Véleményét e könyv alapján foglaljuk össze:
Makkay János szerint az i. e. 10–7. évezredtől indult meg a Finnországtól Nyugat-Szibériáig tartó, ma erdővel borított terület benépesülése. A jéghatár északra húzódását követő vándorlásnak két iránya volt, az egyik a mai Ukrajna felől, a másik a Volga alsó folyásától indult ki. Ez a vándorlás i. e. 4000 táján már befejeződött. Az ukrajnai területek, a Dnyeper folyó felőli vándorlók útja egyenes volt a Baltikum és Skandinávia felé, míg az Alsó-Volga felől a népesség az előbb említett vándorlási iránnyal párhuzamosan északabbra jutott, és onnan fordult Finnország és Skandinávia felé (190–195., a térképen a 2. és 3. irány)
Az 1990-es évek közepétől Makkay János figyelme már nemcsak az őskori régészeti kultúrákra terjed ki. Tractata Minuscula című, saját kiadású könyvsorozatában a finnugor őshaza kutatása mellett magyar őstörténeti kérdésekkel, az Árpád-kori Magyarország egyes problémáival és a magyar krónikás hagyományok elemzésével is foglalkozik. A sorozatnak már több mint 70 füzete jelent meg! A címek a Széchényi Könyvtár katalógusában böngészhetők, egyes kötetek rövid tartalmi ismertetése pedig elérhető az interneten is.
E füzetek közül számunkra a 9., 20. és 35. érdekes (címüket, bibliográfiai adataikat lásd a cikk végén). Nagyon tömören a lényeg ezekből a művekből:
Gábori Miklós véleményét továbbfejlesztve Makkay János azt írta, hogy a jéghatár északra húzódását követő európai ősnépességnek lehetett egy olyan csoportja, amely mindig közvetlenül a jéggel borított területekkel érintkező sávban élt. Ők lehettek az ősfinnugorok. Az uráli nyelvek és népek őstörténetének kutatói számára hangsúlyosan fogalmazta meg azon állítását, hogy az uráli és az indoeurópai alapnyelv már a felső paleolit idején kialakult, és ezen alapnyelvek dialektusokra bomlása a középső mezolitikumban zajlott. Az erdőövezetbe települő ősfinnugor népesség már különböző dialektusokat beszélt.
Saját kiadású füzeteiben Makkay János a lappok eredetével és Nyugat-Szibéria őskorával is foglalkozott. Véleménye szerint a janislawicei (Lengyelország) őslapp sír bizonyíthatja, hogy a Skandináviától az Urálig terjedő erdőövezet megszállása dél felől, nem pedig keleti irányból, az Urál túloldaláról történt. (Az etnikum megállapítása egy olyan antropológiai jellemző alapján történt, amely csak a lappokra jellemző.)
Makkay János koncepciójából nem következik, hogy a finnugristák körében népszerű Urál−nyugat-szibériai őshaza tudományos eltévelyedésből eredő hipotézis lenne, mivel az általa vázolt folyamatok korábban zajlottak, mint a finnugor nyelvi egység felbomlása az Urál hegység két oldalán. A szerző azonban az éghajlat-történeti adatokra alapozva kijelenti, hogy Nyugat-Szibériára soha nem terjedt ki a finnugor őshaza, és ebből következően ez a terület nem volt színtere a magyar őstörténet egyetlen eseményének sem.
Problémák, úgy általában
A történeti nyelvészet által kutathatatlan kronológiai űrt a régészet próbálja meg betölteni. Nagyon kétséges azonban, hogy szabad-e 10 000 éves régészeti kultúrákat finnugornak nevezni (avagy indoeurópainak, ahogy azt a szomszéd nyelvcsalád őstörténetét kutató régészek teszik). A retrospektív módszer, vagyis a régészeti kultúrák visszafejtése ilyen történelmi távolságban már annyiszor állítja válaszút elé a régészeket, hogy óhatatlanul is tévutakra léphetnek. A magyar őstörténet visszakövetése 2500 évvel ezelőttre talán még vállalható. A legutóbbi írásomhoz fűzött hozzászólásokból látható, hogy milyen problémák merülhetnek föl a régészeti kultúrák és etnikai egységek, illetve népek egymáshoz rendelése során. Az összerendezés nem okoz különösebb nehézséget, abban az esetben, ha egy kultúra közvetlen elődjét kell meghatározni. (Lásd: kik voltak a merják elődei: a gyjakovóiak, vagy egy másik népesség?) Sokkal nehezebb azonban 8-10 vagy még több kultúra láncszemeit összekapcsolni. És, ha a régészeti kapcsolat meg is van, a nyelvi sehogy sem rekonstruálható. Szerintem egy 10 000 éves kultúra nem nevezhető finnugornak, hiszen semmi adatunk nincs arra nézve, hogy az akkori nyelv hogyan viszonyult a nagyjából rekonstruálható finnugor alapnyelvhez. Makkay János korrekten rendezte elméletté a régészeti adatokat, a történeti folyamatok nyelvi háttere azonban a mai tudományos módszerekkel nem deríthető fel. A szerző elmélete az uráli és az indoeurópai alapnyelv korai kialakulásáról csak egy lehetőség a sok-sok variáció közül.
Problémák egy-két tény körül
A magyar őstörténet kezdeteiről Makkay János azt állítja, hogy a barátságtalanul mocsaras Nyugat-Szibériában senki emberfiának nem volt kedve néppé válni, különösképpen nem a magyaroknak. Más őstörténészek (Fodor István, Veres Péter) azonban arra hívták föl a figyelmet, hogy Nyugat-Szibéria nem mindig volt olyan mocsaras, mint napjainkban. A terület azután vált ingovánnyá, hogy a magyarok elődei odébbálltak. Szerintem azonban teljesen mindegy, hogy mennyire volt mocsaras Nyugat-Szibéria 2500-2000 évvel ezelőtt. A világ számos pontjáról ismerünk szélsőséges földrajzi-éghajlati körülmények közt élő és szaporodó populációkról. Mocsárvidékekről is.
Szakirodalom
Makkay János: New aspects of the PIE and the PU/PFU homelands: Contacts and Frontiers between the Baltic and the Ural in the Neolithic. In: Congressus intenationalis fenno-ugristarum 7/1A. Debrecen, 1990. 55–83.
Makkay János: Az indoeurópai népek őstörténete. Budapest, 1991. Bővített változata: Az indoeurópai nyelvű népek őstörténete. Budapest, 1998.
Makkay János: Az uráli-finnugor őstörténet néhány kérdése az indoeurópai őstörténet szemszögéből. Századok 125. (1991) 3–34.
Makkay János: Egy magyar amatőr véleménye az uráli finnugorság származásáról I. rész: a kőkor végéig. Tractata Minuscula 9. Budapest, 1997.
Makkay János: Egy magyar amatőr véleménye az uráli finnugorság származásáról. II. rész: a kőkor vége. Tractata Minuscula 20. Budapest, 2002.
Makkay János: Lovak és őshazák. Avagy: szelídíteni kell az elvadult házilovakat. Tractata Minuscula 35. Budapest, 2004.
Makkay János: A magyar őstörténet és a nyugat-szibériai 'magyar őshaza' néhány kérdése – Some questions of Hungarian prehistory and of West Siberian 'Hungarian land of origin'. Jósa András Múzeum Évkönyve 46. (2004) 85–116.
Thoma Andor: A janislawicei őslapp. Archaeológiai Értesítő 92. (1965) 37–41.