Zegernyei kolléga két cikkében is foglalkozott a laikusok által csak „finnugor elmélet”-nek nevezett finnugor (pontosabban uráli) történeti nyelvészet állításaival. A két cikkben többször is felmerül az a kérdés, hogy volt-e finnugor (uráli) őshaza, illetve ősnép. Szerzőnk határozottan azt állítja, hogy a finnugor nyelvtudomány ezt nem állítja – kommentelőnk viszont több olyan helyet idéz, ahol finnugristák ennek látszólag ellentmondanak. (Meg kell jegyeznünk, hogy olvasónk figyelmetlenül jár el, amikor Fodor Istvánra hivatkozik, hiszen a cikk a finnugor nyelvészetről szól, Fodor István pedig régész. Van ugyan Fodor István nevű nyelvész is, de ő nem finnugrista.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kik?

Akkor most volt őshaza és ősnép, vagy nem volt? A kérdés valójában nem ez, hanem az, hogy mit értünk ezeken a szavakon. Az biztos, hogy alapnyelv volt, hiszen éppen ezt bizonyítja a történeti nyelvtudomány. Márpedig ha alapnyelv volt, akkor valakiknek ezt beszélniük kellett. Ezeket nevezhetjük akár népnek is, ebben az értelemben tehát mindenképpen volt ősnép.

Hasonló tájon élhettek „őseink”
(Forrás: Wikimedia Commons /Anzhi86 / CC0 1.0)

De ez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek bármiféle egységet alkottak. Még az is lehet, hogy harcban álltak egymással, és éles ellentétek voltak közöttük (gondoljunk csak a délszláv háborúkra!). Az is elképzelhető, hogy más nyelvű csoportokkal alkottak valamilyen közösséget (ahogy ma egy francia, német vagy olasz anyanyelvű svájci is svájcinak tartja magát, nem franciának, németnek vagy olasznak). Arról sincs fogalmunk, hogy a nyelv beszélői mennyit tudtak egymásról. Tudták-e a kisebb csoportok tagjai, hogy merre, milyen más csoportok beszélnek még hasonló nyelven, vagy csak néhány közeli csoportról volt még tudomásuk? Minderről azonban a történeti nyelvtudomány semmit nem állapíthat meg, éppen ezért ilyen értelemben nem is állítja, hogy létezett finnugor ősnép.

Itt kell emlékeztetni arra, hogy ha esetleg mégis lett volna egy közös identitással rendelkező nép, mely magába foglalta volna a finnugor alapnyelv beszélőit, de nem foglalt volna magába másokat, az sem jelentené, hogy ez a nép genetikailag egységes, pláne szomszédaitól különböző volt. És nem egyszerűen azért, mert ez a közösség úgyis létrejöhetett, hogy több közösség olvadt egybe – hanem azért, mert az esetlegesen egybeolvadó közösségek sem voltak genetikailag egységesek és más közösségektől különbözők. A társadalmi és a genetikai csoportok egyszerűen nem fedik egymást. Az egyes társadalmi (akár mind külsejükben, mind genetikailag jól elkülönülő) csoportok keveredése még olyan esetekben is megdöbbentően nagy lehet, amikor a társadalmi szabályok ezt elvileg teljesen kizárnák.

Hol?

Az őshazával kapcsolatban gyakorlatilag ugyanezt tudjuk elmondani. Ha az uráli alapnyelvnek voltak beszélői (márpedig minden jel erre mutat), akkor nekik élniük is kellett valahol. Azt a területet pedig, ahol éltek, nevezhetjük uráli őshazának.

Valahol errefelé...

Ezt azonban semmiképpen nem úgy kell elképzelni, mint egy államalakulatot. Előfordulhat persze, hogy voltak valamilyen államnak nevezhető képződmények, de ezek aligha terjedtek ki a teljes területre, illetve aligha álltak meg az etnikai határoknál. De erről semmit nem tudunk mondani, mint ahogy arról se, hogy ez a terület mennyire volt összefüggő, mennyire ékelődtek be más nyelvű csoportok a finnugor alapnyelven beszélők közé, vagy éppen ők mennyire ékelődtek be mások közé. Éppen ezért ha körülbelül meg is tudjuk határozni, merre volt a finnugor őshaza (azaz merre éltek a finnugor alapnyelv beszélői), abban egyáltalán nem lehetünk biztosak, hogy a területről ebből az időből származó leletek valóban a finnugor alapnyelvet beszélő csoporthoz köthetők.

Mikor?

Ebből az időből – írtuk az előbb. De mikor volt ez az idő? Azt szokás mondani, hogy az uráli egység kb. 6000, a finnugor egység kb. 5000 évvel ezelőtt bomolhatott fel. Ez azonban csak hozzávetőleges becslés, mely nem kis részben más tudományágak eredményeire épül. Ezek részben nyelvészetiek (pl. az indoiráni jövevényszavak datálása), részben nyelvészeten kívüliek (pl. régészeti eredmények). Ez azt jelenti, hogy ha a finnugrisztikában semmi nem változik, a más tudományágak nézeteiben bekövetkező változások módosíthatják e számításokat.

De pillanatnyilag nem is ez az, ami számunkra érdekes. A nyelvészek azt mondják, hogy az alapnyelvnek azt a pillanatát tudják rekonstruálni, amikor felbomlott. Csakhogy egészen nyilvánvaló, hogy a nyelvek felbomlásának nincsen pillanata. Több száz évig is eltarthat az a folyamat, míg egy egyértelműen egységes nyelvből egy vagy több egyértelműen elkülöníthető nyelv lesz. Ennek az időszaknak a nyelvi jelenségeit a jelenből visszanézve olyannak láthatjuk, mint egy távoli város sziluettjét távcsővel fürkészve látjuk az épületeket. Azok az épületek, melyek számunkra szomszédosnak tűnnek, egymástól távol is állhatnak. Azok a jelenségek tehát, amelyeket mi egy időben létezőnek látunk, nem feltétlenül egy pillanatban léteztek. Az alapnyelv „pillanata” tehát több száz év is lehet.

A fentikekben úgy beszéltünk az ősnépről és az őshazáról, mintha egy pillanatfelvételt készítenénk. De ha csak egy évszázadot tekintünk, a fent vázolt viszonyok sokat változhattak. Egyes más nyelvű csoportok átvehették az alapnyelvet, más csoportok más nyelvű közösségekbe asszimilálódhattak és elveszthették eredeti nyelvüket. Az alapnyelv beszélői elfoglalhattak új területeket, és kiszorulhattak régi területekről. Még az sem kizárható, hogy az a terület, amelyet elfoglaltak, száz évvel később már egyáltalán nem fedte az eredeti területet.

Ebből tehát az következik, hogy nem lehet egyértelműen meghatározni, kik voltak a finnugor alapnyelv beszélői, illetve milyen területen beszélték a nyelvet. Ami biztos, az az, hogy ilyen nyelv volt, voltak beszélői, és nagyjából meg tudjuk határozni, hogy merre beszélték ezt a nyelvet. Ami ezen túlmutat, az puszta fantázia.