A hunok i. sz. 375-ben tűntek fel Európában, midőn megtámadták a Don vidékén élő alánokat. Később a keleti és a nyugati gótokra is sort kerítettek. A hadra fogható férfiakat besorozták a seregükbe és haladtak tovább nyugat felé. A század végén már a Kárpát-medencében voltak. Európa zavaros vizében halászgatva mindenhol felbukkantak, ahol hadizsákmányt remélhettek. Legnagyobb uralkodójuk, Attila halála után (i. sz. 453) a hun birodalom szétesett. Ez eddig ismerős történet, nem is erről akarunk most írni, hanem arról, hogy honnan jöttek, kik voltak és mit akartak a hunok. Persze, erről is óriási mennyiségű szakirodalom keletkezett, mióta Joseph de Guignes megírta, hogy az európai hunok az ázsiai hsziungnuk leszármazottai. A tudományos eredményeket nagyszámú ismeretterjesztő mű ‒ könyv, újságcikk, tévéműsor stb. ‒ közvetíti az érdeklődők felé. Napjainkban elsődleges tájékozódási forrássá vált az internet enciklopédiája, a Wikipédia is. Tekintettel arra, hogy esetleg a hunok érdekeltek voltak a magyar őstörténetben, így a velük foglalkozó Wikipédia-szócikkek (Hunok, Hsziungnuk, Hun‒magyar rokonság, Hun művészet stb.) adatait, leírásait ugyanolyan óvatossággal kell kezelnünk, mint a magyar őstörténetieket: a különböző nézetek híveivé szegődött szerzők igyekeznek a saját fantáziadús elképzelésüket ráerőltetni a Wikipédia gyanútlan olvasóira. E szövegek tanulmányozása feltétlenül együtt kell járjon a szövegekhez kapcsolódó vitalap elolvasásával is. A Hunok című szócikkhez tartozó vitalap tetején olvasható dicsőségtábla szerint ez egy minőségi munka, 2018-ban az év Wikipédia-szócikke lett a történelem és politika kategóriában. Igen terjedelmes mű ‒ ugyan találtunk benne hibákat, de ennek ellenére tiszteletünket fejezzük ki a szerzők és a szerkesztők többségének objektivitásra törekvése, valamint hangyaszorgalmú adatgyűjtögetése iránt. A további munka elősegítése érdekében azonban jelezzük, hogy a Hunok és a Hun‒magyar rokonság című szócikkek meglehetős naivitással nyilatkoznak a hun és a magyar nyelv esetleges kapcsolatáról. Az eurázsiai makrocsaládra hivatkozva a Wikipédia azt állítja, hogy „a hun–magyar nyelvrokonság még a finnugor nyelvrokonságnak sem mond ellent” (Hunok).

Ez egy tudományon kívüli állítás. A hun‒magyar nyelvrokonság akkor nem mondana ellent a finnugor nyelvrokonságnak, ha valaki bebizonyítaná, hogy a hun egy finnugor nyelv. Hun nyelvi adatok hiányában ez jelenleg nem tűnik sanszosnak. A nyelvrokonságot általában, valamint a finnugor nyelvek közti kapcsolatot több ismeretterjesztő munka tárgyalta az elmúlt évtizedekben. Ezek tanulmányozása segíthet a nyelvrokonság és a nyelvi érintkezések közötti különbség megértésében is. Néhány könyvet ajánlunk: Róna-Tas András: A nyelvrokonság. Budapest, 1978. Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyománya (szerk. Hajdú Péter). Budapest, 1975. Finnugor kalauz (szerk. Csepregi Márta). Budapest, 1998, 2001². A finnugorok világa (főszerk. Nanovfszky György). Budapest‒Moszkva, 1996. Nyelvrokonaink (főszerk. Nanovfszky György). Budapest, 2000. Csúcs Sándor: Miért finnugor nyelv a magyar? Budapest, 2019.

Noin-Ula, 20. sír
(Forrás: Н. В. Полосьмак, Е. С. Богданов: Ноин-Улинская коллекция. Результаты работы российско-монгольской экспедиции, 2006–2012 гг. Novoszibirszk, 2016: 9.)

És most térjünk rá az ázsiai hunokra, vagyis a hsziungnukra. A hunok és a hsziungnuk azonossága napjainkban is tudományos vita tárgya. A Belső-Ázsiától a Kárpát-medencébe, Európa szívcsakrájába vezető, időben és térben is hosszú út folyamán a népesség oly mértékben átalakult, hogy a hosszú út két végpontja közti kulturális kapcsolatok régészeti módszerekkel nehezen bizonyíthatók. A kétféle hunok neve között talán van kapcsolat: egy adat szerint a szogdok hunoknak nevezték azokat, akiket a kínaiak hsziungnuknak. Ez azonban most ugyanúgy kívül esik érdeklődési területünkön, mint Attila népének dicső tettei. Figyelmünket a hsziungnuk államára fordítjuk.

A 22. halomsír kettős sírkamrájának és koporsójának rekonstrukciós rajza
(Forrás: Н. В. Полосьмак, Е. С. Богданов: Ноин-Улинская коллекция. Результаты работы российско-монгольской экспедиции, 2006–2012 гг. Novoszibirszk, 2016: 100.)

A hsziungnuk az i. e. 4. század végétől szerepelnek a kínai forrásokban, mint veszélyt nem jelentő, ám belháborúkra igénybe vehető barbár segédnép. Csin Si Huang-Ti halála után (i. e. 210) megváltozik a helyzet. A rettegett császár rendíthetetlen agyagkatonái élén immár az égi harcmezőkön jeleskedik. És ezzel felvirrad a hunoknak. Első ismert vezetőjük, az államalapító Touman volt. Aki igencsak tartott elsőszülött fia, Mao-tun hatalmi ambícióitól. Touman praktikái, melyekkel fiát elveszejtette volna, nem sikerültek. A konfliktus során ő veszejtette életét. Mao-tun átvette az irányítást, és felvirágoztatta birodalmát (i. e. 209‒174). Az i. e. 1‒2. század fordulója körüli évtizedekben a hsziungnuk sikeresen védekeztek egy másik nagy kínai császár, Han Vu-ti támadásai ellen: ugyan területeket veszítettek, de megvédték függetlenségüket. Az i. e. 1. század közepén belviszályok szakították északi és déli országra a hun birodalmat. I. e. 43-ban a hsziungnu uralkodó, Hohansza a kínaiak segítségét kérte Csicsi, a testvére ellen. Csicsi nyugatra menekült. A Tien-san nyugati részén, a kazak pusztán, a Csu és a Talasz folyók vidékén számos népet (hukie, kienkun, tingling) hódoltatott. Hatalmát hét évig tudta fenntartani, egy csatában a kínaiak legyőzték, fejét győzelmi trófeaként hazaküldték. A hsziungnu politikatörténetről magyar nyelven Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története című könyvéből lehet tájékozódni (Budapest, 2003².). Csicsi népe az első, de nem az egyetlen nyugatra menekült hsziungnu csoport. Az északi hsziungnuk i. sz. 91-ben vereséget szenvedtek a kínaiaktól. Nem maradt más választásuk, mint felhúzni a nyúlcipőt és lóhalálában elvágtatni nyugat felé. Talán ezek a nyugat felé távozó hsziungnuk lehettek az Európába érkező hunok őseinek az ősei. A Kárpát-medencébe érkezvén már csak nyomokban tartalmaztak hsziungnukat.

A 22. sírban talált kínai díszhintó rekonstrukciós rajza (V. Kovtorov)
(Forrás: Н. В. Полосьмак, Е. С. Богданов: Ноин-Улинская коллекция. Результаты работы российско-монгольской экспедиции, 2006–2012 гг. Novoszibirszk, 2016: 26.)

A hsziungnu birodalomról részletes kínai leírások maradtak fenn. Sze-ma Csien: A történetíró feljegyzései (Si-Csi) című műve 110. fejezetében ír a hsziungnukról (magyarul: Sima Qian: A hunok legkorábbi története: a Shi-Ji 110. kötete. Budapest, 2005².). Kína lenézte és nem értette a nomádokat, ámde kénytelen volt ajándékokkal megvenni őket. Harciasabb császárok azonban több évtizedes háborúkat vívtak velük. A kínai beszámolók saját győzelmeiket felnagyítják, vereségeiket pedig tapintatosan kezelik. A források tájékoztatnak a Hsziungnu Birodalom működéséről és társadalmi struktúrájáról is.

Az ősi Hunniában a legfőbb vezetőt sanjünek hívták. A szó etimológiája ismeretlen, mindenesetre valami nagyon fennkölt és előkelő dolgot jelenthetett: Mao-tun „a hsziungnuk ég által rendeltetett hatalmas sanjüje” volt, fia, Lao-sang „a hsziungnuk föld és ég szülte, a Nap és a Hold által rendeltetett hatalmas sanjüje” titulust használta. Az első hsziungnu uralkodó, aki sanjünek nevezte magát, Touman volt, Mao-tun apja. Dinasztiájuk, a Luante több mint kétszáz éven át uralkodott. A sanjünek négy fő feladata volt: 1) a birodalom legfelső vezetőjeként döntött a bel- és külpolitikai, valamint a gazdasági ügyekben; 2) ő volt a legfőbb hadúr; 3) bármilyen ügyben ő volt a legfőbb döntnök, övé volt az utolsó szó; 4) fősámánként vezette a szertartásokat, tartotta a kapcsolatot az égiekkel.

Egyszarvú ábrázolása egy lószerszámvereten (22. sír)
(Forrás: Н. В. Полосьмак, Е. С. Богданов: Ноин-Улинская коллекция. Результаты работы российско-монгольской экспедиции, 2006–2012 гг. Novoszibirszk, 2016: 51.)

A birodalom legfőbb vezetői a sanjü rokonságából kerültek ki. A „van”-ok tízen voltak. A vezérek „van” elnevezése feltehetőleg kínai eredetű, Sze-ma Csientől származik. A tíz van egy négy és egy hat fős csoportra oszlott. A négy „erős” ‒ legalább tízezer katonát uraló ‒ vezetőből ketten a baloldali, ketten a jobboldali seregrészt irányították (bal- és jobboldali tuqi-van, bal- és jobboldali luli-van). A baloldali tuqi-van maga a sanjü volt. A vezérek béke idején „egyik helyről a másikra vonulnak, vizet és legelőt keresve” (Sze-ma Csien), egyúttal ellenőrizve és uralva saját országrészüket. A baloldaliak a birodalom keleti, a jobboldaliak a nyugati részét vezették. A négy legfőbb vezető általában a sanjü testvérei vagy gyermekei közül került ki. E négy vezető alá tartozott hat másik fontos ember: a bal- és jobboldali dacan, a bal- és jobboldali nagy duvej, valamint a bal- és jobboldali danhu. Ők is a sanjü rokonságába tartoztak, diplomáciai feladatokat is kaptak, részesei voltak az udvari intrikáknak. A birodalom története során előfordult, hogy egyikük sanjüvé is elő tudott lépni. Az uralkodó dinasztia négy másik klánnal is rokoni kapcsolatokat ápolt. A tíz legfőbb vezető alatt álló tizennégy szintén fontos ember ezeknek a baráti társaságoknak a tagjai közül került ki. E tizennégy tisztség elnevezéseit és e tisztségek viselőinek feladatait nem ismerjük. A huszonnégy legfőbb vezetőnek egyaránt kijárt a „tízezer lovas ura” megszólítás (Sze-ma Csien). A hsziungnu birodalom terjeszkedése során hódoltatta a vuhuanokat és a szienpiket. E népek/törzsek élére hsziungnu vezetőket állítottak és a hadrendben a két szárnyon helyezték el őket.

Lakkozott faedény (20. sír)
(Forrás: Н. В. Полосьмак, Е. С. Богданов: Ноин-Улинская коллекция. Результаты работы российско-монгольской экспедиции, 2006–2012 гг. Novoszibirszk, 2016: 70.)

Az ázsiai hunok hozták létre az első ismert nomád birodalmat. A társadalom felépítése, gazdasági alapja ugyanolyan volt, mint a későbbi nomád államoké. Az önellátó nomád családok az állattenyésztésből nem tudtak vagyont fölhalmozni. Az állatállományt nem lehet mértéktelenül növelni, mivel egy család állatgondozó képessége korlátozott. Több állatot azért sem érdemes tartani, mert a létszámfeletti állatok a belső piacon nem értékesíthetők. A törzsi vezetőknek sem érdemes alattvalóik állataiból saját használatra részesedést szedni, mert nem tudnak mit kezdeni a hatalmas nyájakkal. Kivéve, ha van kinek eladni azokat. És ha esetleg nem akarják megvenni tőlük, akkor még ott van a lehetőség, hogy fegyverrel tukmálják rá a vevőkre az állatokat. A potenciális vásárlók a nomádok szomszédságában élő földművelők. Még jobb, ha ezek a földművelők szervezett közösségben élnek, vagyis állami alattvalók. Mert lehet tárgyalni a vezetőikkel. Miután megtámadták az országukat, kicsit fosztogattak és gyilkoltak. Nomád állam csak földműves állammal szimbiózisban jöhet létre. Egy nomád vezető csak külső forrásból ‒ rablóhadjáratokból, kikényszerített kereskedelemből, a szomszédos földműves állam által fizetett évjáradékokból tudja állammá szervezi népeit és földjeit, csak egy (vagy több) szomszédos földműves államon élősködve tudja fenntartani a hatalmát. Párhuzamos megoldásként a nomádok földművelőket is importáltak és telepítettek be országukba. Ezt a lehetőséget elsőként a hsziungnuk játszották meg: példaként említhető az ivolginszki település, amelynek földművelő népessége részben Kínából származott, erre utalnak egyes régészeti leletek és rajtuk a kínai írásjelek, valamint a csontmaradványok antropológiai vizsgálata.

Állatküzdelmi jelenet nemezszőnyegre varrva (20. sír)
(Forrás: Н. В. Полосьмак, Е. С. Богданов: Ноин-Улинская коллекция. Результаты работы российско-монгольской экспедиции, 2006–2012 гг. Novoszibirszk, 2016: 107.)

Kína és a sanjük birodalma között mindkét fél számára hasznos együttműködés alakult ki. A hszinugnu uralkodónak küldött kínai feleségek és kíséretük tagjai más kultúrában nőttek föl, tapasztalataikat, ismereteiket átadták a hsziungnuknak, segítettek megszervezni a birodalom irányítását. A kínaiak nem örültek a nomád szomszédok támadásainak, de még csak nem is szívesen kereskedtek velük a békésebb államközi időszakokban. Inkább építettek egy nagy falat a határukon, valamint selymek, drágakövek, lakkdobozok és más luxuscikkek ajándékozásával igyekeztek a hsziungnu sanjük hadakozó kedvét leszerelni. Sze-ma Csien szerint „a xiongnuknak mindig gyöngéjük volt a han [kínai] selyem és a han étel”.

A Hsziungnu Birodalom belső berendezkedéséről Nyikolaj Kragyin angol és orosz nyelven is megjelent műveiből tájékozódhatunk, az ázsiai hunok és a későbbi nomádok Kínával fenntartott kapcsolatairól pedig Ecsedy Ildikó könyvében olvashatunk (Nomádok és kereskedők Kína határán, Budapest, 1979.)

A hsziungnu sanjük és udvartartásuk életmódjáról régészeti adatokkal is rendelkezünk. Az elmúlt évtizedekben több szenzációs ásatásról érkeztek hírek. Temetkezési szokásaikról Sze-ma Csien ezt írta: „A xiongnuk kettős koporsóba ‒ egy belsőbe és egy külsőbe ‒ temetik a halottat, arany, ezüst, ruha és szőrme mellékeltekkel, de nem emelnek sírdombot, s nem ültetnek fát a sírra, gyászruhát sem öltenek.” A kínai történetírás atyjának állításával szemben áll az a tény, hogy a fejedelmi temetkezéseket a föléjük emelt sírdombok alapján találták meg. Az első sírokat a 20. század elején a lengyel származású Julian Talko-Hryncewicz (oroszosan Юлиан Доминикович Талько-Гринцевич) ásta ki 1896‒1901 között, a Szudzsi folyó mellett, 10 km-re Uszyt-Kjahta településtől. A lelőhely Ilmovaja Pagy néven ismert, a Burját Köztársaság területén található, a fővárostól, Ulan-Udétól kb. 200‒220 km-re délnyugatra. Ezen a helyen több mint 300, kövekkel körberakott kurgán található. A kurgánok mélyén rejlő sírkamrákba építőik ferde lejáraton jutottak le. A gerendákból ácsolt sírépítményekben fából készült koporsók voltak. Ez a sírszerkezet megfelel a Sze-ma Csien féle leírás kettős koporsójának. Talko-Hryncewicz ásatásait G. P. Szosznovszkij folytatta 1928‒29-ben (Сосновский Г. П., Раскопки Ильмовой пади. Советская археология, T. 8, Moszkva‒Leningrád, 1946.). Ekkor már ismertek voltak a Noin-Ulában 1924‒26 között Pjotr Kuzmics Kozlov által végzett ásatások eredményei. A kutatók megállapították, hogy mindkét helyszínen a hsziungnuk emlékeit találták meg.

Hímzett selyemtöredék (22. sír)
(Forrás: Н. В. Полосьмак, Е. С. Богданов: Ноин-Улинская коллекция. Результаты работы российско-монгольской экспедиции, 2006–2012 гг. Novoszibirszk, 2016: 130.)

A Noin-Ula (mongolul Nojon Uul) hegység kb- 100 km-re található a mongol fővárostól, Ulanbátortól északra a Kjahta (Burját Köztársaság) felé vezető úton. Ezen a területen először 1912-ben tártak fel egy kurgánt. A tettes a Mongolor nevű aranyfeldolgozó cég volt, amely aranyat keresett a hegységben. Utánuk érkezett Kozlov, szintén nem régész, de felfedező. Kozlov a Noin-Ula hegységben fokozatosan a régészet rabjává vált: felderítette és megszámozta a kurgánokat (összesen 212-t), néhányban pedig mélyfúrásokat is végeztetett. A Noin-Ula-i halomsírok három, domboktól övezett mélyedésben (Gudzsirte, Czurumte, Szuczukte) helyezkednek el.

A Kozlov-expedíció tagjai közül Sz. A. Kondratyev folytatta a kincskereső cég által megásott kurgán feltárását, valamint belemélyedt az 1., a 6., a 23. és a 25. kurgánba. A mélyfúrás és a belemélyedés szó szerint értendő: Kondratyevék minden sirdomb közepén kijelöltek egy kb. 2x2 méteres szelvényt, s mintha kutat ásnának, haladtak lefelé, egészen a sírkamráig, mely általában igen mélyen volt. Ugyanezzel a módszerrel dolgoztak 1912-ben is. Az aranyászok által elkezdett lyukban 1924-re már magasan állt a jég, azt áttörve a sírkamrában vizet és sarat találtak a kutatók. A jég és a talajvíz kedvezett a szerves anyagok megmaradásának, a vasat azonban elintézte. Már az 1920-as évek ásatásain kerültek elő kínai eredetű tárgyak: selyemből szőtt textíliák, valamint fából készült lakkozott edények maradványai (az Ermitázsban őrzött leleteket lásd itt). A 6. sírban az i. sz. 13-ban elhunyt Okuluj (más nevein: Wu-Zhou-Liu-Ju-Di, illetve Uchilonoti) sanjüt helyezték nem végső nyugalomra. A szándék megvolt, de ezt a kurgánt is, miként az összes többit, később kirabolták. Az emberi maradványok mindegyikből maradéktalanul hiányoztak. Ez felveti annak lehetőségét, hogy a „sírrablóknak” nem a kincsek, hanem a csontok kellettek: amikor a hsziungnu Hohansza-dinasztia és udvartartása elhagyta ezt a vidéket, magával vitték őseik maradványait is.

A Kozlov-expedíció tagja volt Szergej Alekszandrovics Tyeplouhov is, egy híres Urál-vidéki természetbúvár-helytörténész család tagja. Régészeti szakismereteinek köszönhető, hogy a 24. kurgánt szakszerűen feltárták, és így megismerhetővé vált szerkezete is. A sírhalmot kövekkel kerítették, belsejében többrétegű kőpakolás volt megfigyelhető. A koporsó fölött fából ácsolva egy külső és egy belső sírkamra is állt. A két faépítmény közötti részben a túlvilági útra adott tárgyakat helyeztek el. A belső sírkamra mérete 1,7x 3 méter, magassága 1,22 méter volt, tehát felállni nem lehetett benne. Ez a szerkezet akár hármas koporsónak is nevezhető, az pedig, hogy a sírkamrát félig sár, félig pedig víz borította, szintén eszünkbe juttatja Jordanes leírását Attila, hun fejedelem temetéséről.

Előbb dombormű egy antik ezüstedényen, majd lószerszámdísz a hsziungnuknál (20. sír)
(Forrás: Н. В. Полосьмак, Е. С. Богданов: Ноин-Улинская коллекция. Результаты работы российско-монгольской экспедиции, 2006–2012 гг. Novoszibirszk, 2016: 41.)

A Kozlov-expedíció ásatásairól rövid közlemények jelentek meg. Tyeplouhov 1925-ben publikálta eredményeit, de az 1920-as években feltárt többi kurgán leleteit csak 1962-ben közölte Sz. I. Rugyenko (Культура хуннов и ноинулинские курганы. Moszkva‒Leningrád, 1962.). Majd évtizedeken át nem történt semmi. Az ásatások csak 2006-ban folytatódtak. A Natalja Poloszmak vezette mongol‒orosz expedíció a Szuczukte-mélyedésben négy kurgánt tárt fel: 2006-ban a 20.-at, 2009-ben a 31.-et, 2011-ben a 11.-et, 2012-ben pedig a 22.-et. A régészek a felszínen kövekkel kerített halmokat teljes mértékben elhordták, majd egyre mélyebbre ásták magukat: a 22. kurgánban például 18 méter mélyen találtak rá a sírkamrára, de a 20. kurgánban elég volt csak 16 méterre leásni (a 31.-ben 13, a 11.-ben 4 méter mélyen volt a sírkamra). Az ásatásokról több könyv jelent meg, illetve az egyes lelettípusokról folyóiratcikkekben számoltak be a kutatók (nem csak orosz nyelven, a bibliográfiát lásd itt). A könyvek megvásárolhatók az interneten (némelyik elektronikus változata is).

A hsziungnu vezetők sírjaiban hemzsegtek a made in China luxuscikkek. A 20. és 22. kurgánban nap- és esernyővel ellátott díszhintókat találtak a sírkamrák fölötti visszatöltött talajban. A két méter átmérőjű ernyők anyaga selyem volt. Nemcsak a hintók voltak kínai eredetűek, de maga a hintók sírba helyezése is kínai eredetű szokás. Ugyanúgy a Han-dinasztia-köréből származott, mint a kettős sírkamra ácsolása, a belső kamrában a fakoporsóval. A hsziungnuk azt is a kínai uralkodók temetkezéseiből vették át, hogy a sírgödör és a sírkamra külső fala közötti rést agyaggal és faszénnel kell kitölteni. Ezek az anyagok egyrészt a sírkamra hermetikus lezárására szolgáltak, másrészt védelmet nyújtottak a túlvilági erők ellen.

Luxuscikkek voltak a festett-lakkozott faedények is. Ezeknek óriási jelentőségük van a hsziungnu halomsírok datálásában. A 20. és a 31. kurgán lakkozott faedényein feltüntették a műhely, a készítő, az ellenőr és a főellenőr nevét, és végül ott van a dátum is, mely azonosítható az i. e. 9. évvel.

A díszhintók mellett a lószerszám díszei is előkerültek. Az ezüstlemezeken egyszarvúakat, sárkányokat, valamint kecskére és szarvasra emlékeztető fantasztikus állatokat ábrázoltak. Ezek a lemezek is Kínában készülhettek. Mindegyik tárgynak és motívumnak vannak kínai párhuzamai.

A 2000-es évek Noin-Ula-i ásatásai nagyon sok textilmaradványt is felszínre hoztak. Rátétdíszes nemezszőnyegek is előkerültek. Egyes szőnyegeket állatküzdelmi jelenetekkel díszítettek. Ez a motívum ismert a szintén hsziungnukhoz köthető „ordoszi bronzok”-nak nevezett tárgyakon is. E feltehetőleg mitologikus eredetű jelenet az egész nomád világban elterjedt, a Kárpát-medencébe az avarokkal érkezett. És ha már a textilmaradványoknál tartunk, van itt még valami: néhány gyapjúból szőtt textílián (szőnyegen, esetleg faliszőnyegen) egyenes tekintetű, szakállas, pajeszos, nagyon nem mongolid férfiak láthatók. Ezek a textíliák nem kínai termékek voltak. Az 1924‒26-os expedíció által feltárt 6. és 25, valamint a 2006‒2012-es ásatások során feltárt 20. és 31. kurgánban Észak-Indiában készült mitologikus témájú szőnyegek töredékei kerültek elő.

A 20. kurgánban két másik meglepő tárgy is előkerült: másodlagosan, lószerszámdíszként használtak föl két hellenisztikus ezüstmedalliont. Natalja Poloszmak, a kurgán feltárója szerint ezek az i. e. 2. század 2. felére datálható domborműves korongok eredetileg edényeket díszítettek. Stílusuk alapján készítőjük pergamoni iskolázottságú lehetett (Свет далекой Эллады).

–

Visszatérés Szuczuktébe – dokumentumfilm a 2006–2012 között folytatott ásatásokról:

–

A hsziungnu birodalom urai egyaránt kapcsolatban voltak a szomszédos Kínával és a távoli mediterrán világgal is. Az idegenföldről származó luxuscikkek is a sanjük mindenhatóságát mutatták alattvalóik számára. A kereskedelmi kapcsolatokból a hsziungnu társadalom alsóbb rétegei nem profitáltak. A kínaiak által fizetett pénzadományokból és a rablóhadjáratok zsákmányaiból azonban nyilván jutott az uralkodók katonai kíséretének fenntartására is. A külső forrásból így-úgy beszerzett javak tették lehetővé, hogy a nomád társadalmakat erős kezű vezetőik össze tudják tartani.

Keletre magyar! című sorozatunk befejező írásával arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogy nem elég hangzatos nyilatkozatokat tenni a hun‒magyar rokonságról, hanem a magyarságkutatás keretében ideje lenne végre megismerni az ázsiai hunok kultúráját is. Jelenleg úgy tűnik, hogy e nemes célért hazánk fiai közül a legtöbbet a Széchenyi István melletti másik legnagyobb magyar, Soros György tette, aki orosz alapítványán keresztül két alkalommal is támogatta a hsziungnuk kutatását (projektszámok: Z16000/542 és Н2В741).

Ez az írás az Információs és Technológiai Minisztérium támogatásával a Tématerületi Kiválósági Program: Magyarország és a Kelet kapcsolatának régészeti kutatása (Keleti Örökségünk PPKE Interdiszciplináris Történeti és Régészeti Kutatócsoport TUDFO/51757-1/2019/ITM) projekt keretében készült.