Ha azt kérdezzük, hogy jelentheti-e ugyanazt az „eper” és az „alma”, akkor a válasz valószínűleg az lesz, hogy : „ilyen nincs!”. Pedig a helyes válasz: „Igen, ’nincs’”! Mindenre persze nincsen magyarázat...
Gyerekcipőben jár-e a magyar szavak eredetének kutatása, ahogy olvasónk állítja? A válaszhoz áttekintjük, hogyan nő fel feladataihoz az etimológia tudománya, és mi a helyzet a magyar nyelvvel kapcsolatban.
A magyar helyesírás megkülönbözteti a kis- és nagykötőjelet, illetve a gondolatjelet. Kettő formájában, kettő funkcióiban hasonlít egymáshoz. Bár mindegyiknek megvan a maga szerepe, valójában az egyikre nincs igazán szükség.
Házi szakértőnk fenntartásokkal kezelte a szakirodalom állításait – a lelkes kommentelők csatlakoznak hozzá, és záporoznak az ötletek. A tények azonban kijózanítóak.
A moszkvai olimpia dala persze oroszul szólt, de nem orosz énekes énekelte. Akkor még nem lehetett sejteni, hogy az énekes egy évtizeden belül hazája szovjet megszállása ellen emeli fel a hangját.
A közeli rokon nyelvek közötti hangmegfeleléseket viszonylag egyszerű megtalálni – gondolhatnánk. A nyelvészeti diákolimpia selejtezőjének első feladata azonban bárkit megizzaszthat. De hogyan fogjunk egyáltalán hozzá egy ilyen feladat megoldásához?
Az afrikai természetfilmeken találkozhattunk már a maszájokkal, igaz, ezekre az ünnepélyes alkalmakra ritkán kerülhet sor. Ezért lehet, hogy a helyesírási szótárak nem segítenek abban, hogyan is írjuk le a nép nevét – a helyenként jelentkező javaslat...
Érdekes jelenség, hogy egyes angol kifejezések mögött olvasóink akkor is magyar eredetet sejtenek, ha erre semmi nem utal. Pedig a modern technikára vonatkozó kifejezések eredetének általában könnyű utánajárni.
Úgy érzi, keveset tud az arabról és a héberről? Szívesen olvasna a Közel-Kelet ókori nyelveiről? Az etióp kereszténység története érdekli, vagy inkább az ószövetségi történetek háttere? Akkor van egy kötet, melyet érdemes lesz a kezébe vennie.
A magyar sportszakszókincs több eleméről gondolhatnánk, hogy egyedülálló – sok ilyen esetben tévedünk. Az azonban általában nem a véletlenen múlik, ha több nyelvben ugyanaz a megoldás is felbukkan.
Miért írunk le egy szót ly-nal, ha soha senki nem tanította? Több oka is lehet, bár ez esetben a válasz nem egyértelmű. A legjobb ok pedig valószínűtlen.
Olvasónk nyertnek érzi ügyét, melyben rögtön bíróként is fellép, valamiért mégis hozzánk fordul. Magasabb fokon módosítjuk az ítéletet. Kósa Lajosnak valószínűleg ez sem fog tetszeni.
Egy országhoz tartozni nem csupán a nemzeti kultúra ápolásának lehetőségét jelentheti – egy város elvesztheti saját kultúráját azáltal, hogy egy nemzetállamhoz kerül. Hát még, ha kettőhöz.
A székely írás modernizált változatai között nincs olyan nagy különbség: ha az egyiket megtanuljuk, a másikkal is el fogunk boldogulni. És miért ne tanulnánk meg, ha játszva megtehetjük? A nyest utánajárt, hogy mivel lehet elütni a karácsonyi szünet ...
Mi odafigyelünk, ha olvasóink kérik: utánajártunk a birtokos névmások „helyes alakjainak”. Kiderül, mikor nem lehetünk elnézők, és mi is a pongyolaság a nyelvművelők szerint.
Egy kommentelő – szerencsére nem a mienk – a „lelő” és a „meglő” közötti különbséget kéri számon a magyar médián. Végül kiderül, hogy meg vagyunk lőve. Nem akarjuk előre lelőni a poént, de a végén meggratulálunk minden nyelvművelőt!
Ha két szakterminus hasonlít egymásra, akkor még az azt ritkábban használó szakemberek is hajlamosak összekeverni. Tiszta vizet öntünk a pohárba, elválasztjuk a búzát az ocsútól. Az is kiderül, hogy miként kell használni a Wikipédiát.
A nemzeti dohányboltok is elindultak a nemzetközivé válás felé – egyre több helyen jelennek meg az idegen nyelvű feliratok. Van, ahol már valódi soknyelvűségre törekszenek – van, ahol az eredményeket, van, ahol legalább a szándékot dicsérhetjük.
