A 13. századi Londonban ezrek halálát okozhatta egy távoli vulkánkitörés, amely globális katasztrófát váltott ki – állítják brit régészek, akik tömegsírokat tártak fel a brit főváros keleti részén. Az ásatásokat a Spitalfields nevű városrészen végezték, amely a 13. században Anglia egyik legnagyobb középkori ispotályához, a St. Mary Spital-hoz tartozott. 1998 és 2001 között 10 516 sírt tártak fel, és 5300 csontvázat részletes vizsgálatnak vetettek alá. Kezdetben, amikor a régészek felfedezték a több ezer csontvázat, úgy vélték, hogy a fekete halál, azaz a 14. századi pestisjárvány vagy az 1315-17-es éhínség áldozatairól van szó – olvasható a The Guardian online kiadásában.

A legújabb kutatások, például az északi féltekén és az Antarktiszon vett jégfurat-minták, valamint a Malawi-tó üledékéből származó minták, csakúgy mint a csontvázak radiokarbonos vizsgálata viszont egészen más képet festenek. A tudósok azt a meglepő eredményt kapták, hogy egy évszázaddal korábbi, hatalmas erejű vulkánkitörés áldozatairól van szó.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az 1258 elején bekövetkezett vulkánkitörés, amelynek helyét még nem sikerült pontosan megállapítani, a legerősebb volt az elmúlt tízezer év során. A jégfurat-minták kéntartalma arról tanúskodik, hogy a kataklizma során nyolcszor több kénszármazék és hamu került a levegőbe, mint a Krakatoa 1883-as pusztító erejű kitörése során. A légkörbe kerülő aeroszolok világszerte lehűlést okoztak. „Hatalmas kitörés volt, amelynek következtében az átlaghőmérséklet globálisan 4 Celsius-fokkal csökkenhetett” – hangsúlyozta Bill McGuire vulkanológus, aki szerint okozhatta a katasztrófát a mexikói El Chicón, az ecuadori Quilotoa vagy akár egy indonéziai vulkán is.

A lehűlés éhínséget és járványokat okozott. Matthew Paris bencés szerzetes, az 1250-59-es éveket felölelő Historia Anglorum szerzője krónikájában arról számolt be, hogy az 1258-as év embertelen hideggel köszöntött be, de a tavasz és a nyárelő sem hozott jelentős javulást. „A vetés nem kelt ki, a jószág elpusztult, és nagyon sok szegény ember halt éhen. Mindenütt holttestek hevertek. (…)  Amikor összeszedtek több holttestet, a temetőkben nagy gödröket ástak és együtt eltemették a halottakat” – írta a szerzetes. Az éhínségnek és a járványoknak Londonban a számítások szerint tizenötezren eshettek áldozatul, ami különösen nagy szám, figyelembe véve, hogy a város korabeli népessége ötvenezer fő lehetett. Sok ezren vesztették életüket Anglia más vidékein is.