Azt már sorozatunk legutóbbi részeiben is láthattuk, hogy miközben Bécsből Konstantinápoly felé halad, a mai Bulgária területére érve Busbecq lovag ír a bolgár gasztronómiáról és folklórról is. Az alábbiakban pedig azt is szemügyre vesszük, hogy mit ír a bolgárok történelméről és nyelvéről.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Bolgárok, bizánciak, latinok

Szófiába érve Busbecq igen röviden megemlékezik a bolgár (és bizánci) történelemről – bár információi nem tökéletesek. Szófiából tovább folytatva útját az alábbiakban részletesebben értekezik a bolgárokról és történelmükről.

A bolgárok népéről úgy tartják, akkor vándoroltak ide a szkíták Volga nevű folyójától, amikor több más nép is önként vagy kényszer hatására szállást változtatott, és őket [a bolgárokat], ahogy mondtam, ezen folyóról nevezik bolgároknak avagy volgároknak [Bulgaros tanquam Volgaros]. A Szófia és Philippopolis (Plovdiv) közti Haemus (Balkán) hegyei közt telepedtek meg, oly helyen, mely a természet által igen védett, s ahol a görög császárok hatalmával sokáig dacoltak. A Konstantinápoly császárává lett Balduint, Flandria grófját egy heves összecsapásban foglyul ejtették és megölték. A törökök erejének azonban nem bírtak ellenállni, akik legyőzték és nyomorúságos szolgaság igája alá hajtották őket.

(31. oldal)

I. Balduin latin császárrá történő koronázása Konstantinápolyban – Louis Gallait (1810–1887) festménye
(Forrás: Wikimedia Commons)

Busbecq a fenti idézetben régi hagyományokat követ a bolgár népnév értelmezésével kapcsolatban. A kérdés bizonytalanságát illetően itt csupán Vásáry István A régi Belső-Ázsia története című kötetét idézzük:

Eltekinthetünk most a korabeli bizánci források naiv névmagyarázataitól, amelyek közül pár egy Bulgarosz vagy Bulgariosz nevű eponimot farag a bolgár névből, míg mások a Volga folyó nevéből próbálják levezetni. Számunkra most legérdekesebb Németh Gyula magyarázata, aki, régebbi véleményekre visszanyúlva, török alapon fejti meg a nevet, melynek jelentése ’keverék’ volna. Ez az elnevezés világos utalás lenne a bolgár etnogenezisre, mely szerinte és még sokak szerint is az Attila halála után a Pontus-vidékre visszahúzódó hun népelemek és az ekkortájt odaérkező ogur törzsek keveredéséből jött volna létre. Bármennyire mutatós is ez a tudományos hipotézis, semmilyen kényszerítő körülmény nincsen elfogadására.

(130. oldal)

Az mindenesetre tény, hogy az Aszparuh által vezetett bolgárok a 7. század végén a Duna torkolatvidékén telepedtek meg és terjeszkedtek fokozatosan dél felé; az első (dunai) bolgár államra (681–1018) halálos csapást Bizánc mért. A második bolgár cárság (1185–1396) idején a Bizáncot elfoglaló keresztesek 1204-ben I. Balduin (1172–1205) néven latin császárrá koronázzák IX. Balduin flandriai grófot. 1205. április 14-én azonban a mai Edirne (Drinápoly) mellett Balduin csatát veszt Kaloján bolgár cár csapatai ellenében: maga is fogságba esik, s onnan haláláig nem szabadul. Ezt követően a második bolgár cárságot (és a Latin Császárság bukása után helyreállított Bizánci Császárságot) az oszmán-törökök igázzák le.

A Balduin-torony Veliko Tirnovóban, Bulgáriában: a legenda szerint itt raboskodott haláláig I. Balduin, konstantinápolyi latin császár
(Forrás: Wikimedia Commons)

Bolgárok, szerbek, rácok és sokan mások

Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy Busbecq számos nyelvet ismert. Források arról is szólnak, hogy „szlávul” is tudott, bár hogy ez pontosan mit jelent, melyik szláv nyelv(ek)ről lehet szó, nem szól a forrás. Az alábbiakban Busbecq a bolgárok nyelvéről így ír:

A nyelv, melyet használnak, az illír [Illyrica]; akár a szerbek és a rácok [Seruiani & Raziani].

(31. oldal)

Szemmel láthatólag Busbecqnek volt fogalma arról, hogy a bolgárok és a szerbek legalábbis rokon nyelven beszélnek – még ha ez természetesen nem is az ókori illír nyelv volt. Az antikvitás kultúrája (és terminológiája) iránt fogékony Busbecq vélhetőleg ezért az ókori források iránti tiszteletből használja az illír megjelölést a szláv helyett e nyelvek esetében.

De mi a különbség szerbek és rácok között?

Busbecq első török levelének az általunk használt 1595-ös frankfurti kiadása 86. oldalán, a visszaút leírásakor ismét szentel pár sort a rácok és a szerbek kérdésének. Itt a következőket írja:

Áthaladtunk [...] a szerbek [földjein], melyek Nistől Szendrőig [Simandria] terjednek, ahol a rácok földjei kezdődnek [...]

(86. oldal)

Rascia-Raska (a Dunától északra) és Servia-Szerbia (a Dunától délre) egy 1661-es térképen
(Forrás: Wikimedia Commons)

A folytatásban kiderül, hogy a visszaúton Busbecq és kísérete Belgrádon át észak felé veszi az irányt, ezért úgy tűnik, a lovag a Dunát jelöli meg a szerbek és rácok otthona közti határként. Ebben nagyban követi a magyar rác szó eredeti jelentését: ’magyarországi szerb’.

Raška (Рашка) ma egy történelmi régió neve Délnyugat-Szerbiában – a hasonló nevű középkori szerb állam latin neve Rascia (magyar Raska, Rácország) volt. E korai szerb állam központja volt Ras városa, melyenek nevéből a magyarban is meglevő rác szó származik. Úgy fest azonban, az oszmán-török hódítással Rascia pontos földrajzi elhelyezkedése is erősen relatívvá válik: hagyományosan jelölheti a középkori Szerbiát (a Dunától délre) és ahogy ezt Busbecqnél is látjuk, a magyarországi szerbség településterületét (a Dunától északra).

Szerbia, avagy másként mondva Raska királysága (Il Regno della Servia detta altrimenti Rascia) – Giacomo Cantelli da Vignola 1689-es térképén – a Dunától délre
(Forrás: nb.rs)

A folytatásban Busbecq lovag földrajz- és irodalomórát is tart balkáni utazása során.

Felhasznált források

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595.

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Geoffroy de Villehardouin: Bizánc megvétele. Európa, Budapest, 1985.

Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Osiris, Budapest, 2003.

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748.

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005.

Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története. Szeged, 1993.