Igen nagy felhördülés fogadta Ed Vaizey felszólalását, amikor a múlt hét végén a brit kormány kulturális miniszterének speciális feladatokkal megbízott helyettese (Minister for Culture, Communications and Creative Industries) a parlamentben azzal a javaslattal állt elő, hogy az internetszolgáltatók kötelezően vállaljanak nagyobb szerepet a „nem kívánatos” tartalmak törlésében. Vaizey szerint oly sok a törvénysértő tartalom, hogy tanulva a már létező példákból, megfontolandó, hogy szükséges-e létrehozni egy úgynevezett „közvetítő szolgáltatást” (mediation service), melynek keretében a beérkező panaszok alapján magának a szolgáltatónak kellene saját hatáskörben elérhetetlenné tennie a tartalmakat.

A felháborodást természetesen az okozta, hogy úgy tűnik, egy ilyen megoldással az internetes tartalmak szabályozásának felelőssége és terhei alól igyekszik a kormányzat kibújni. Az nem kétséges, hogy vannak olyan esetek, amikor a neten megjelenő tartalmak, szolgáltatások stb. megsértik az adott állam törvényeit, és ilyenkor fel kell lépni ezek ellen. Ám ekkor sem lehet a jogállam gyakorlatától eltérni: ha egy uszító, csaló, pedofil stb. oldalról van szó, akkor rendőrségi eljárást kell indítani, bírósági határozatot kell kiadni, majd az államnak az adott eszközeivel fel kell lépnie a törvénysértés ellen. Vaizey javaslata a folyamatot áthelyezné magáncégek kezébe, akiknek sem törvényes jogosultságuk, sem hajlandóságuk, sem eszközeik nincsenek meg arra, hogy átvegyék a cenzor szerepét. A felelős állami vezető ötlete arról árulkodik, hogy sem technológiai, sem gazdasági kérdésekben nem tájékozott az internetet illetően – és ami még súlyosabb, a demokratikus jogállam alapelveivel is kevéssé van tisztában.

Az ötlet annyira abszurd, hogy ha nem a tekintélyes brit parlamentben, egy szakterület irányítójától hangzik el, nem is érdemelne említést. Vajon hogyan képzeli Ed Vaizey azt a mechanizmust, ahogy egy szolgáltató mindezt végrehajtaná? Az ISP-nek be kellene egy megfelelő fórumon gyűjtenie a panaszokat, meg kellene azokat vizsgálnia, és – bár nem bírja az állami szerveket megillető felhatalmazást és legitimációt – el kellene döntenie, hogy mit kell törölni, és mit nem. Még ha mindez menne is, nyilvánvaló, hogy az egyes cégek saját felfogása érvényesülne a megítélésben, mely végtelen számú visszaélésre adna alkalmat (hogy két teljesen blőd példát mondjak: valószínűleg nem kívánatosnak minősítenék a konkurencia weboldalait, illetve ha mondjuk az egyik igazgató-helyettes gyűlöli a Hupikék törpikéket, akkor azt is letilthatná – hogy a politikai jellegű döntésekről most ne is beszéljünk). De erre természetesen sor sem kerülhet, hiszen a gazdasági vállalkozásként működő szolgáltatók „erkölcs nélküliek”, egyetlen felhasználó tartalmainak törlése sem áll érdekükben alapból – az más kérdés, hogy a törvényeket viszont – épp gazdasági érdekeik miatt – betartják.

Nyilvánvaló képtelenség,  így hát a szolgáltatók lapok által megszólaltatott képviselői arra figyelmeztették a politikust, hogy létező problémákra releváns megoldási javaslatokat terjesszen elő, ne pedig rögtönzésekkel akarjon bonyolult helyzeteteket megoldani. És hát az sem meglepő, hogy a Cnet brit kiadása csípős blogjában – körülírva ugyan –, de gyakorlatilag hülyének nevezi a kulturális tárca egyik irányítóját.