Április 6-án a Nyelv és Tudomány és az NLP Meetup szervezésében tartottuk az első adatújságírás-napot. Az ilyen eseményekre jellemző elegáns késéssel indult  az inkLink, melyre meghívott előadóink a hazai és külföldi online médiából, valamint a nyilvános adatok iránt elkötelezett szervezetektől érkeztek. Összefoglalónkban a konferencia legfontosabb felvetéseit igyekszünk sorra venni.

Az internet különös műfajai

Az első előadó, a The Guardiantől érkezett Stijn Debrouwere az online médiára váró jövőt vázolta fel néhány amerikai hírportál izgalmas modelljén keresztül. Abból a tényből indult ki, hogy az internet nem igazán forradalmasította az újságírást abban az értelemben, hogy a hírügynökségek, a hírportálok nem jutnak már akkora bevételhez, mint a nyomtatott sajtó korában. Ezért izgalmas például a The Huffington Post tartalomszerzési taktikája, nekik ugyanis az állandó és fizetett szerzőkön kívül lelkes önkéntesek is írnak cikkeket, méghozzá azért, mert jól mutat, ha az ember kapcsolatban van a The Huffington Post márkanévvel. Ezt a modellt fejlesztette tovább a Deseret Connect, akik csakis önkéntesekkel dolgoznak, viszont cserébe újságíró tanfolyamot kínálnak. Ez azt jelenti, hogy amíg egy anyag átmegy a szerkesztőkön és az esetleges javításokon odáig, hogy publikálható legyen, az amatőr szerző rengeteg segítséget kap a tanuláshoz.

Stijn Debrouwere
(Forrás: Kristin Trethewey)

Néhányan úgy döntöttek, hogy nincs szükségük újságírókra, hogy megmondják nekik, minek van hírértéke. A Reddit Ask Me Anything (Kérdezz tőlem bármit) című fóruma például az interjú műfaját forradalmasította azzal, hogy bárki regisztrálhatja magát interjúalanynak, aki úgy érzi, van mit megosztania a világgal, a többi felhasználó pedig kérdezhet tőle bármit. Érdemes feltenni a kérdést, hogy amit így kapunk, az különbözik-e bármiben az interjú hagyományos műfajától, és ha nem, akkor ennek vajon milyen hatása lesz/lehet a későbbiekben a hivatásos sajtóra nézve. Vagy gondolkodjunk el, hogy szükségünk van-e még az újságok recenzió-rovataira, ha a Netflix, az Amazon, a Spotify és a hasonló oldalak, alkalmazások úgyis ajánlanak nekünk való műsorokat. 

Ez csak néhány olyan újítás a sok közül, amelyeket érdemes figyelembe venni, amikor az online újságírás jövőjéről gondolkozunk. Stijn szerint az üzenet nem az, hogy veszélyben van a sajtó, hanem sokkal inkább az, hogy el kell engedni a fantáziánkat, amikor azon gondolkozunk, hogy mi az. A kérdés, amit feltehetünk magunknak: van-e olyan információ a birtokunkban, amit tudniuk kell az olvasóknak? Hogyan tudjuk ezt eljuttatni hozzájuk? Ezekre kell keresni a válaszokat.

A fizetős tartalmak felé...

Puha Dávid, a Piano Media marketingszakembere az online sajtó bevételszerzési lehetőségeinek bővítésére az általuk képviselt paywall (fizetőfal) nevű szolgáltatás előnyeit ismertette. A paywall egy olyan virtuális fal, amely mögé fizetős tartalmat tehetünk. Persze nem könnyű elképzelni, hogy lehetséges a fizetős tartalom mellett megtartani az olvasók száz százalékát, Puha Dávid szerint azonban akkor van esély a legminimálisabb veszteségre, ha a megfelelő minőségű és témájú tartalmat, sales-csatornákat, marketingstratégiát és technológiát kombináljuk. 

Nem könnyű téma az internetes tartalmak fizetőssé tétele, hiszen az internet kultúrájára az ingyenesség jellemző. A paywallal szemben etikai kifogások is felmerültek, tanulmányok és statisztikák pedig azt mutatják, hogy az olvasók többsége nem toleráns a fizetős tartalommal szemben. Például amikor 2011-ben a New York Times Kanadában kampányolt a fizetős tartalom bevezetése mellett, a University of British Columbia készített egy felmérést 1700 ember bevonásával, amelyből az derült ki, hogy az internetezők 81 százaléka egyáltalán nem fizetne az online hírekért.

Vannak persze olyan portálok, amelyek sikeresen tudták bevezetni a fizetőfalat, a Wall Street Journal például egymillió fizető olvasóval rendelkezik. A The Times és a The Sunday Times  2010-től napi egy fontért olvasható online. Ahány újság, annyi modellje létezik a fizetős tartalomszolgáltatásnak, de ez egyelőre úgy tűnik, hogy inkább csak a nagyobb lapok számára megtérülő megoldás.

Egy másik nézet: az adat mindenkié!

A fizetős online tartalmak ellen érvelt előadásában Michael Bauer, aki az Open Knowledge Foundationnél azon fáradozik, hogy az információ mindenki számára elérhető legyen. Michael úgy döntött, hogy ahelyett, hogy arról beszélne, miért is jó ötlet a nyilvános adat az újságírók számára, inkább azt mutatja meg, hogy önmagában a nyilvánosság miért jó ötlet. Az OKF szerint a nyilvánosság háromféle szabadságot feltételez: szabad használatot, újrahasznosítást és szabad megosztást. Ha csak arra gondolunk, hogy a filozófusok hogyan dolgoznak: ötleteket vesznek át más filozófusoktól, ezeket összefércelik, összedolgozzák, kidobálják a felesleget és a maradékból új ötleteket gyártanak. Michael szerint ez kell legyen az újságírás lényege; megosztani mindent, a forrást és a tartalmat, így az olvasók és a többi újságíró is felhasználhatja, alakíthatja, utánanézhet, és esetleg rávilágíthat egy eddig ismeretlen összefüggésre. A The Guardian például elindított egy adatblogot, ahol vizualizált adatokat és azok forrásait osztják meg, így az újságírók utánajárhatnak maguk a sztorinak, és saját megközelítésük alapján írhatnak belőle cikket. Ha így teszünk, segítséget nyújt az opendefinition.org adatlicensz-gyűjteménye.

Stijn Debrouwere és Michael Bauer
(Forrás: Kristin Trethewey)

Szekeres Péter, a Neticle Technologies vezető kutatója online véleményelemző szoftverük működését mutatta be azon a példán keresztül, hogy hogyan vélekedik az online média a magyar részvényekről és a BUX-indexről. Az oknyomozásról két előadótól is hallhattunk, Léderer Sándor a K-monitor Független Közpénzfigyelő Iroda alapítója új projektjükről beszélt, melynek célja, hogy felállítsák Magyarország korrupciós térképét. Kovács Ildikó az atlatszo.hu munkatársaként az oknyomozás mikéntjéről tartott előadásában abban segített, hogy honnan gyűjthetjük be a számunkra releváns adatokat, majd hogyan vizualizálhatjuk ezeket. Ildikó bemutatta többek között az atlatszo.hu által üzemeltetett MagyarLeaks és KiMitTud oldalakat, melyek közérdekű adatokat igényelnek és szivárogtatnak ki. 

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A nyílt forráskódhoz visszatérve Kristin Trethewey a Sourcefabric három olyan, mindenki számára elérhető programját mutatta be, amelyek igencsak megkönnyíthetik a médiában dolgozók életét és munkáját. Az Airtime egy rádiók számára készült szoftver, amely a műsor automatizálásában segít, a Booktype-pal pedig saját könyveinket szerkeszthetjük és tördelhetjük, amíg nyomdakész nem lesz. A Newscoop pedig online szerkesztőségek munkáját könnyíti meg. 

A valódi történések számítanak, nem a politikusok nyilatkozatai

Friedrich Lindenberg a Spiegel Online-nál ír programokat újságírók számára, előadásában pedig arra adott ötleteket, hogy hogyan érthetjük meg az EU-t jobban az adatokon keresztül, és hogyan tárhatunk fel tényeket az ott születő döntésekről. Egy fontos lépés lenne olyan automatizált újságíró-szoftvereket fejleszteni, amilyeneket például a baseball meccsek tudósítására használnak Amerikában. Ezekbe csak az adatokat kell felvinni, hogy automatikusan generálják a hír szövegét. Így sok teher lekerülhetne az újságírók válláról, hogy fontosabb kérdésekkel is foglalkozhassanak. 

Friedrich Lindenberg
(Forrás: Kristin Trethewey)

Az Európai Unió ügyei iránt érdeklődő újságírók munkáját például a Parltrack is segíti: ez az Európai Parlament törvényhozásában megfordult dokumentumokat gyűjti és teszi közzé. A lényeg Friedrich szerint az, hogy a valódi történésekről tudósítsunk, nem pedig arról, hogy egyes politikusok mit nyilatkoztak. Keressük fel a nyílt adatbázisokat, nyerjük ki belőlük a nekünk szükséges adatot, de ne feledjük a végén történetté alakítani, hiszen az olvasók ezt várják tőlünk, nem Excel-táblázatokat. 

Balogh Ákos Gergely, a mandiner.hu főszerkesztője is az eltitkolt vagy visszatartott adatok ellen emelte fel a szavát, méghozzá annak a ténynek a kapcsán, hogy a like és a recommend-gomboknak köszönhetően a Facebook és egyéb közösségi oldalak több adattal rendelkeznek egy adott hírportál olvasóiról, mint maguk a szerkesztők. Ez egyenlőtlen versenyt eredményez, hiszen a Facebook-hirdetések megvásárlásával a riválisok felhasználói információkhoz is hozzájuthatnak. Balogh Ákos Gergely ezért azt javasolja az online hírportáloknak, hogy igenis kérjék el a nekik hasznos adatokat, hiszen erre szükségük van a fennmaradáshoz.

Balogh Ákos Gergely
(Forrás: Kristin Trethewey)

Ezúton is köszönjük a Ustreamnek, hogy élőben közvetítették az inkLinket, illetve Kiss Dánielnek, aki a videóközvetítők jövőjéről tartott előadásában bemutatta, hogy ma már mindenkinek van lehetősége fontos eseményeket közvetíteni, amennyiben van a zsebében egy kamerás mobiltelefon és internetelérés. Mindezt Tim Pool  példájával szemléltette, aki az Occupy Wall Street-mozgalomról közvetített 21 órán keresztül mobiltelefonjával ott, ahonnan a hivatásos riportereket kitiltották. Tudósításáért idén a szociális média legjobb újságírójának járó díjjal tüntették ki.

A hack-day résztvevői prezentálnak
(Forrás: Kristin Trethewey)

Miközben az érdeklődők az előadásokat hallgatták, az emeleten a hack-day keretében három önkéntes egy olyan nyílt forráskódú programon dolgozott, mely képes nagy mennyiségű szöveges tartalom (például egy portál archív cikkeinek) lehívására, és a bennük lévő egymásra hivatkozások mentén asszociatív kapcsolataik gráfként való ábrázolására. Ez a program abban lehet az újságírók segítségére, hogy megmutathat olyan összefüggéseket cikkek, tehát események és ügyek között, amelyekre korábban nem derült fény. A program hamarosan mindenki számára elérhető lesz, addig is ajánljuk az inkLink előadásairól készült felvételt! 

Ezúton köszönjük előadóinknak és minden kedves érdeklődőnek a részvételt és az izgalmas beszélgetéseket. Jövőre ismétlünk!