Magyarországon a szlovák nyelvű oktatás nem olyan régi: 1945 óta létezik. Azelőtt – kevés kivételtől eltekintve – a szlovák gyerekek is csak magyar intézményekben tanultak, az anyanyelv ápolása pedig a családra maradt. 1945-től szórványosan, 1948-tól pedig átgondolt oktatáspolitikai elvek alapján szervezték a szlovák kisebbség oktatását, ekkor már átfogó rendszerben működő oktatásban gondolkodva. Kezdetben hat ilyen iskola működött: Békéscsabán, Budapesten, Nagybányán, Sátoraljaújhelyen, Szarvason és Tótkomlóson.

Óvodától az egyetemig

Jelenleg kb. 7500-an vesznek részt a szlovák nemzetiségi oktatás valamely formájában az óvodától az egyetemig. Országszerte 76 szlovák nyelvet oktató óvoda működik, ahol a gyerekek a magyar mellett megismerkednek a szlovák kultúrából vett gyermekjátékokkal és dalokkal is. Az iskolák alapvetően három csoportra oszthatók aszerint, hogy melyikben milyen arányban folynak az órák szlovák, illetve magyar nyelven. A budapesti iskolában szlovák egynyelvű oktatás folyik. Békéscsabán, Sátoraljaújhelyen, Szarvason és Tótkomlóson kétnyelvű szlovák intézmények működnek. Ezekben az iskolákban különböző tantárgyakat tanítanak szlovák nyelven: történelmet, földrajzot, szlovák népismeretet, környezetismeretet, ének-zenét, rajzot, technikát vagy testnevelést. A többi, ún. nyelvoktató iskolában pedig heti négy órában tanítják a szlovák nyelv és irodalom, illetve népismeret tantárgyakat.

Szlovák érettségizők a békéscsabai Szlovák Gimnáziumban, 2007-ben
(Forrás: MTI/Lehoczky Péter)

Felsőfokú képzés az alábbi helyszíneken folyik: Szarvason a Tessedik Sámuel Főiskolán; Esztergomban a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán (itt szlovák óvodapedagógusokat és tanítókat képeznek); a Szegedi Egyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karának szlovák nyelv és irodalom tanszékén (itt általános iskolai tanárképzés zajlik). Az ELTE-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szlovák szakos bölcsészeket, illetve középiskolai tanárokat képeznek.

Növekvő elvárások, felmerülő problémák

A szlovák önkormányzatiság megerősödésével megnőttek a szlovák kisebbségi oktatással kapcsolatos elvárások. Az önkormányzatok általában alapvető céljuknak tartják a hagyományok, a kultúra és a nyelv megőrzését, átörökítését. Ennek a feladatnak a jelentős része – érthető módon – az oktatásra hárul.

A szlovákoktatás mára a nehézségek ellenére is jól kiépítettnek számít. Nem teljesen megoldott a pedagógusképzés. Időről időre felmerülő probléma, hogy bizonyos szaktantárgyakhoz nincs szlovák nyelvű tanár. Így az egyes iskolákban értelemszerűen azokat a tantárgyakat tanítják nemzetiségi nyelven, amire éppen van ember. A hiányt időnként Szlovákiából érkező tanárokkal sikerül pótolni.

Bár a tankönyvellátottság nem tökéletes, egyre bővülő kínálatával lassan kielégítővé válik. A magyarországi szlovákoktatásban használt tankönyvek fejlesztése állami feladat. Ennek ellenére több iskolában is Szlovákiából hozott tankönyveket használnak, elsősorban szlovák nyelv és irodalomból. A többi tankönyvhöz a magyar tankönyvek szlovák nyelvű fordítását használják. A lefordításra szánt tankönyveket az adott intézményben tanító pedagógusok választják ki, az Országos Kisebbségi Bizottság hagyja jóvá, majd az Oktatási Minisztérium bízza meg a tankönyv kiadóját a fordítás elkészítésével.

Gyorsan asszimilálódó szórvány szlovákok

Az igazi problémák azonban nem az oktatási rendszerből, hanem általános kisebbségi problémákból fakadnak. A szlovák kisebbség nagyon gyorsan asszimilálódik. A népszámlálások adatai szerint 1941-ben még 75 877, 1960-ban 30 690, 2001-ben pedig már csak 11 816 volt a szlovák nyelvűek száma. A szlovák nyelvet beszélők száma 1941-től (270 248-ról) az utolsó felmérésig kevesebb, mint negyedére (60 664-re) csökkent. Ezzel a mutatóval a magyarországi szlovákok Európa leggyorsabban asszimilálódó kisebbségének számítanak.

Jelentős probléma az is, hogy a magyarországi szlovák nyelvű kisebbség szórványos: a beszélők szinte településenként más és más nyelvváltozatot használnak. Az oktatás nyelve viszont az irodalmi szlovák, ami által megszűnik a nyelvhez fűződő erős érzelmi viszony, így a tanulók hosszú távon elvesztik közvetlen kapcsolatukat a helyi nyelvjárásukkal. A szülőkkel, nagyszülőkkel inkább a magyart kezdik használni. A szlovák szülők bizonyos felmérések szerint egyre kevésbé tartják fontosnak, hogy gyermekük a szlovákot tanulja meg magasabb szinten. Hasznosabbnak tartják a világnyelveket.

Békéscsabai helyzetkép

Pecsenya Edittől, a békéscsabai Szlovák Gimnázium és Általános iskola igazgatójától megtudtuk, hogy bár a tankönyvhelyzet sokat fejlődött, mégsem teljesen megoldott. A diákok jelenleg 66 szlovák nyelvű tankönyvből tanulhatnak, de például népismeretből – ami nagyon népszerű választható érettségi tantárgy is – még egyáltalán nincsenek gimnáziumi tankönyvek. A 12. osztálynak sincs még szlovák nyelv és irodalom könyve. Ennek egyik oka, hogy inkább a hazai szerzőktől várnak könyveket, mert úgy gondolják, tükrözniük kell a hazai szlovákság helyzetét, nézőpontját. A tankönyvhiány nehezíti az oktatást, de a tanárok, vállalva a plusz terhet, olyan módszerekkel tanítanak, amelyek áthidalhatóvá teszik ezt a hiányosságot.

A szlovákiai magyar népismeret tankönyv körüli viharra utalva Pecsenya Edit elmondta: a szlovák és a magyar oldal helyzetének mérlegre tevése felesleges, sőt ártalmas, amiből a hazai szlovák kisebbség csak vesztesként tud kijönni. A magyarországi szlovákság helyzete a szlovákiai magyarokétól teljesen különböző, egyedi helyzet, mivel szórvány népcsoport. Nem szeretik sem a szlovák, sem a magyar oldalról az összehasonlítás szándékát. Magyarországon általában pozitívan diszkrimináltnak tartják őket, és ez szomorú jövőképet sugall számukra.

Az igazgatónő az iskolát nem az oktatási, hanem a globális problémáktól félti. Többek között azért, mert a szlovák kisnyelv, nincs társadalmi elismertsége, a magyar társadalom pedig nem toleráns, nem kíváncsi arra, mire büszkék az itteni kisebbségek. „A kisebbségeknek nem használ a mostani, feszültségekkel terhelt, válságos időszak sem. Ez a légkör nem kedvez a toleranciának. Fontos lenne, ha a magyar társadalom érzékenyebbé, elfogadóbbá válna a kisebbségek iránt. Ez jót tenne a kisebbségeknek és a magyarság egészének is.”