Pécsi Horizont címmel többnyelvű kulturális és tudományos folyóirat jelent meg a Pécsi Horvát Önkormányzat kiadásában. A harmadik szám megjelenése előtt álló Pécsi/Pečuški Horizont horvát, magyar és angol nyelvű írásai elsősorban a horvát kultúrtörténeti tematikából merítenek, de a horvát–magyar együttélés dokumentumai is hangsúlyosan megjelennek benne.

Az első lapszámot 2008 szeptemberében mutatták be a baranyai horvát kultúra fellegvárában, a Pécsi Horvát Színházban. Akkor a lap kiadója és egyik szerzője, Gyurok János azt mondta, hogy a folyóirat jelentősége a jövőben válik el, és az olvasóközönség érdeklődésén, illetve a megjelent írások minőségén múlik. Már az első szám cikkei is jelezték, hogy a szerkesztők magasra tették a mércét. A „Mai valóság” rovatban Szalay Tamás a „Pécs, Gateway to te Balkan Myth” című írásában azt az esélyt mutatja be, amit az Európa Kulturális Főváros program nyújt a városnak: a soknemzetiségű határrégióban a Balkán fogalma új, európai dimenziót nyerhet. A cikk végén megjelennek a többnyelvű kiadvány szerkesztési elvét – és tegyük hozzá, erősségét – jelző horvát és magyar nyelvű összefoglalók.

Támogató

A lap támogatói között a Pécs2010 Menedzsment Központ Kht.-t is felsorolják. Tény, hogy a lapindító ünnepségen jelen lévő főigazgató, Mészáros András kijelentette, hogy ez az esemény teltházas premier, és támogatásáról biztosította a lapot. Bejelentette, hogy javasolni fogja a folyóirat magyar és angol nyelvű fordításainak megjelenését az EKF honlapján. Ugyanakkor a támogatás mértékét és az ígért fordításokat hiába kerestük a program webhelyén. Igaz, Mészáros András sem főigazgató már.

Gyurok Gordana és Gyurok János írásukban a kisebbségi elit és értelmiség felelősségét taglalják a demokrácia és a kisebbségek sajátos összefüggésrendszerével kapcsolatban. Európának ebben a felében nemcsak a többség, de a kisebbségek is kénytelenek voltak elszenvedni a számukra felkínált deficites demokráciamodellek hátrányait.

A Pécsi Horvát Színház alapító-direktora, Vidaković Antun, cikkében a teátrum ötletének fogantatását, megszületését és működését mutatja be. Az egyetlen nem anyaországi horvát színház nemcsak a pécsi, hanem a hazai horvátok kulturális identitásának és nyelvének is tudatos őrzője. A repertoár kortárs horvát- és magyarországi szerzők műveiből áll. A színház ad otthont a Csopor(t)-Horda Galériának is, ahol magyar és horvát képzőművészek mellett németországi és izraeli művészek is bemutatkoztak már.

Magyarországi horvátság

Magyarországon a magyar államiság kezdete óta élnek horvátok. Lélekszámuk különösen a mohácsi csatavesztés után nőtt meg; a török elől menekülve települtek meg hazánk több pontján. Jelenleg hét nagyobb tömböt lehet megkülönböztetni. Az egyes csoportok a három horvát nyelvjárás (što, kaj, ča) valamelyiket beszélik.

A mintegy 30 000 fősre becsült hazai horvátság fele Pécs környékén („bosnyákok”: Szalánta, Pécsudvard, Kökény, „sokácok”: Olasz, Birján, Kátoly stb.) él. Ők a što nyelvjárás „i"-zős, illetve „je”-zős formáját beszélik. Pécstől délnyugatra, az Ormánsággal szomszédos Dráva mentén (Lakósa, Felsőszentmárton, Potony stb.) az ún. szlavónai križevaci „e”-zős dialektust beszélik. Mohács környéken élnek a sokácok, ők leginkább a busójárásról ismertek. A bácskai és bajai horvátok bunyevácnak nevezik magukat. Mindkét közösség „i”-zős dialektusban beszél. Egy másik nagyobb horvát csoport Budapesten és környékén, illetve Szentendrén él. Ők dalmáciai eredetűek, s az „i-zős” nyelvjárásról ismerhetők fel. A szentedreieket dalmatáknak, míg a tököli, ercsi, érdi stb. horvátokat rácoknak nevezzük. A nyugat-magyarországi (Sopron, Kőszeg, Szombathely) horvátok a gradistyeinek is nevezett ča, što és kaj dialektust beszélik, ami erősen eltér az irodalmi horvát nyelvtől, ám viszonylag korai írásos nyelvi emlékekkel rendelkezik. Ők Trianonig egy etnikai közösségbe tartoztak az ausztriai Burgenlandba való, valamint a felső-magyarországi és a morvai horvát népességgel. Ám megemlítendők a Mura-menti kaj tájszólást (a muraközi dialektust) beszélő horvátok, valamint az elmagyarosodott somogyi horvátok is a Balaton alatti részeken, Buzsákon, Somogyszentpálon, Táskán stb., akiket tótoknak (Szlavóna egykori magyar elnevezése) nevezünk.
Forrás: Gyurok János: A Magyarországi horvátok 1910–1990

Az „Irodalom” rovat első cikke Janus Pannonius pécsi püspök és reneszánsz költő életével foglalkozik. Mint ismert, nemrég került sor a „Dunántúli mandulafához” költőjének ünnepélyes újratemetésére, miután bebizonyosodott, hogy valóban az ő holttestét találták meg a bazilika altemplomában. Nikola Tutek a horvát nyelvű aljamiado költészetről ír. Ez az arab karakterekkel írt költészeti stílus a muszlim hódítás nyomán nemcsak a Balkánon terjedt el: ibériai és lengyelországi nyomai is vannak.

A „Történelem” rovatban az ellentmondásos jugoszláv–magyar viszonyt ábrázoló, magyar és horvát nyelvű írásokat olvashatunk.

A „Művelődés, kultúra” blokkban Milovan Miković, a szerkesztő, etnográfus Đuro Franković, Prodán Ágnes és Mario Berečić a horvát művelődés és kulturális hagyomány térképét egészítik ki.

Az utolsó, „Néprajz, folklór” rovatból azt is megtudhatjuk, hogy Mátyás király nemcsak nekünk, magyaroknak volt fontos, de igencsak jelen van a horvát és szlovén néphagyományba is.

A második szám talán még erősebbre sikerült, és nem csak a tartalmat tekintve. A mintegy 250 oldalra nyomtatott, tényleg könyv súlyú folyóirat mindegyik rovata több írást tartalmaz az előzőnél. A jórészt pécsi egyetemi oktatók tollából származó tanulmányok a „gender studies” (a társadalmi nemek tudománya) témaköréből merítenek, immár spanyol nyelven is. Az irodalomkedvelők a jezsuiták Zrínyi-kultuszáról és Vujkov Balint bunyevác népmesegyűjtőről olvashatnak. A „Történelem” rovat továbbra is a horvát–magyar, ill. jugoszláv–magyar múltat tárja fel, ezúttal öt dolgozatban. A kiadó reményei beváltak: az írások magas színvonala megmaradt, az olvasói érdeklődésről pedig annyit, hogy sem az egyetemi könyvtárban, sem a horvát színházban, de még a horvát tanszéken sem sikerült a második lapszámból példányt találnom.

Végül Frankovics György, azaz Đuro Franković szerkesztő segített ki a saját példányával. Vele beszélgettünk a lapról, a kiadás nehézségeiről és a több száz éves magyarországi horvát kulturális hagyományokról. Frankovics a hazai horvát művelődéstörténet jó ismerője, számos történelmi, néprajzi, irodalmi tárgyú írás szerzője, az immár 13 évfolyamot megélt „Etnografija Hrvata u Mađarskoj” szerkesztője is.

A Pécsi Horizont, koncepciója szerint, elsősorban a magyar és a horvát nép, különösen a hazai horvát nép kultúráját kívánja megismertetni. De publikációs lehetőséget szeretne biztosítani a kutatóknak, fiatal szerzőknek is. Mostanra már a vajdasági, ausztriai és svédországi horvátok is bekapcsolódtak a munkába. A Pécsi Horizont az első horvát-magyar kétnyelvű folyóirat – itt Frankovics mosolyogva jegyzi meg, hogy ekkora vállalkozásba inkább nagyobb intézmények szoktak fogni. Ők ezt szponzorokkal próbálják megoldani. Noha mind az EKF, mind a pécsi önkormányzat, mind Horvátország pécsi konzulátusa fel van sorolva támogatók között, a szerkesztő elmondja, hogy mindez nem elegendő a harmadik szám megjelenéséhez. Most a svédországi horvát diaszpórában „kalapoznak”, hogy összeszedjék a költségeket.

Pedig a beharangozó nagyon ígéretes. Erős színháztörténeti részt terveznek. A tervezett anyagok között szerepel pl. egy beszélgetés Vidákovics Szláven kétnyelvű színésszel. Zvonimir Ivkovics volt eszéki színházigazgató írásából kiderül, hogy Molnár Ferenc mennyire volt népszerű az eszéki színpadon. Számomra a legizgalmasabbnak Nikola Tutek „Móricz tér” című színműve tűnik, amelyben mai, 21. századi utcai figurák, hajléktalanok, nyugdíjasok beszélnek mai, 21. századi utcai nyelven. A lap új rovatokkal is gazdagodik: az „Útleírás” elsőként Kína gigantikus fejlődését mutatja be, a nyelvészeti témájú rovat pedig a magyarországi horvát dialektusokkal foglakozik.

Szomorú mosollyal ajkán Frankovics György elmondja, hogy a lap jelentőségét abban is látja, hogy most kell feltérképezni a hazai horvátság múltját, művelődéstörténetét, hogy ittlétüknek száz év múlva is nyoma legyen. Pedig a kultúra fejlődését olyan mérföldkövek jelzik, mint a most 400 éves Johann/János Manlius-féle nyomda, ahol mintegy 100 horvát, német és magyar nyelvű kiadvány jött ki a sajtógép alól, vagy az 1722-ben alapított pécsi Horvát Illyr Iskola, amely 70 évvel később a pozsonyi diéta nyomán zárta be kapuit, vagy éppen a szabadelvű Eötvös-féle iskolareform után megalakult horvát nemzetiségi iskolák.