Hogyan szól hozzánk a zene? Miért andalodunk el bizonyos hangok adott kombinációjától? Mi zajlik le ilyenkor az agyunkban? Ezekre a kérdésekre keresték a választ azok a tudósok, akik minnesotai diákok zenei és nem zenei hangokra adott reakcióit vizsgálták. A kutatók 250 diák bevonásával végezték el a kísérleteket, és úgy tűnik, közelebb kerültek a kérdések megválaszolásához.

Forrás: sxc.hu/nitishdddd

Persze nem ez a friss kutatás volt az első, ami effélével foglalkozott. Adódik a közhely: az ókori görögöket is foglalkoztatta már, hogyan és miért is hat ránk olyan erősen a zenei nyelv. Ők úgy vélték, a magyarázat a matematikában keresendő: bizonyos hangmagasságra állított, adott hosszúságú húrok tudnak megfelelő hatást kiváltani az emberben. A modern korban azonban sokkal prózaibb okokkal magyarázzák a zene bűverejét: azt szeretjük, amit megszoktunk – olvasható a Science Daily honlapján.

Ha az európai hangzásvilágot vesszük alapul, a tapasztalatok és a kísérletek alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a legtöbben azokat a hangokat ítélik kellemesnek, amelyek harmóniában állnak egymással. Harmonikus frekvencia alatt pedig azt értik a szakértők, amikor – bár az egyes hangok frekvenciája nem azonos – a frekvenciák közötti különbségben logika fedezhető fel: az alapfrekvencia többszörösén halljuk a különböző hangokat. Ha például 100 Herzet veszünk alapnak, a 200, 300 és 400 Hertzen hallott hangok harmóniában állnak egymással és az alapfrekvenciával is.

A fentiek alapján az európaiak „harmonikus” zene iránti szeretete valószínűleg azzal függ össze, hogy ezzel a zenei nyelvvel ismerkedik meg már a kisgyerek is – véli Josh McDermott, a kutatás vezetője. Nehéz azonban következtetéseket levonni akkor, amikor egy-egy térség zenéje már korántsem marad földrajzi bölcsőjében. A nyugati zene pedig olyannyira elterjedt a világ összes többi pontján, hogy lassan aligha lehet különbséget tenni a nyugati és a keleti fülnek kedves zenei nyelv között.