A gyermekek beszédkészsége lényegesen magasabb szintű, mint korábban gondolták, és már két-hároméves korukban igyekeznek nyelvtani szabályokat alkalmazni – derítette ki egy brit tudós. A járni-beszélni tanuló kisgyerekek bájos csacsogását a felnőttek mindig is kedvtelve hallgatják, még akkor is, ha a pusmogó-gügyögő hangok távolról sem keltik értelmes mondattá formálódó szavak vagy éppenséggel kifinomult kifejezések benyomását. Az ithacai Cornell Egyetem kutatócsapata Christina Dye vezetésével azonban arra a megállapításra jutott, hogy a kisgyerekek jóval korábban kezdenek el használni olyan, a mondatok vázát alkotó „kis szavakat”, mint például egy, van, tud, és.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A gyermekek fejlődéstanával foglalkozó brit tudós amerikai kollégáival ötven, 23 és 37 hónap közötti, francia anyanyelvű gyermek „csevegését” tanulmányozta. Korszerű technológia – köztük a gyerekek közelében rejtett helyre elhelyezett, érzékeny mikrofonok – segítségével több tízezer hangot (szót) rögzítettek, majd többévi munkával visszahallgatták azokat, aprólékosan elemezve azokat az összefüggéseket is, amelyek közepette elhangzottak. Úgy találták, hogy a kiejtett hangok és suttogó dünnyögések egyértelmű, bár korábban észrevétlenül maradt mintákba rendeződtek: a gyermekek zöme következetesen alkalmazta őket a nyelvtani (grammatikai) jelentésű szófajok – egyebek között névelők, elöljáró- és kötőszavak, névmások és segédigék – helyén.

„Az általunk megfigyelt kicsik közül sok halkan pusmogott valamit vagy puhán kifújta a levegőt, esetleg szünetet iktatott be azokon a helyeken, ahol rendesen valamilyen nyelvtani szófajnak kellett volna következnie” – idézte Dye-t a ScienceDaily.com tudományos portál. Abból a tényből, hogy a hangokat mindig a mondat megfelelő helyén produkálták, a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a gyermekek tudatában vannak a nyelvtani „szavaknak”, és sokkal előrehaladottabbak grammatikai képességüket illetően, mint előzőleg feltételezték. A tudósok biztosra veszik, hogy megállapításaik más nyelvekre is érvényesek, nem csak a franciára.

Eddig az volt az általános felfogás, hogy a gyermekek „beszédéből” kezdetben hiányoznak a nyelvtani szófajok, és majd később, egy ismeretlen mechanizmus hatására, egyik pillanatról a másikra kezdenek el a nyelvtani szabályokhoz igazodni. A mostani eredmények azonban megdönteni látszanak ezt a feltevést. „Kutatásunk a gyermekek fejlődésének igen fontos vetületére vetett fényt. A nyelv ugyanis egyike azoknak a képességeknek, amelyek emberré tesznek minket” – húzta alá a newcastle-i kutató, hozzáfűzve: tanulmányuk azért is jelentős, mert ha a gyerekek nem tanulnak meg normálisan beszélni, később súlyos kárát fogják látni ennek az életben.

Mi lesz, ha nem fognak „normálisan” beszélni?
(Forrás: Wikimedia Commons / Tradimus / CC BY 3.0)

Mi kezdetben az egész szöveget teljesen értelmetlennek találtuk. Nem volt világos, hogy a kis szavak terminus mire utalhat: a egy, van, tud, és szavakban nem sok közöset találtunk. A „nyelvtani szófaj” (a szófaj eleve nyelvtani kategória, milyen szófajról beszélhetünk még?) szintén értelmetlennek tűnt. A hozzá fűzött magyarázat (névelők, elöljáró- és kötőszavak, névmások és segédigék) végül nyomravezetett minket: itt olyan szavakról van szó, melyeket a magyar nyelvészetben funkcionális szavaknak vagy funkciószavaknak neveznek. Ezek az úgynevezett tartalmas szavakkal állnak szemben: a tartalmas szavakat általában össze lehet kötni a világ jelenségeivel (ilyenek pl. a főnevek, a melléknevek, a számnevek vagy az igék), míg a funkcionális szavakat nem. (Persze, mint a nyelvnél ezt megszokhattuk, ez a két kategória sem választható el élesen.)

A funkciószavak szerepe, hogy a mondatot összetartsák (kötőszók: és, de; névutók: után, helyett), vagy hogy nyelvtani kategóriákat fejezzenek ki (pl. a magyarban a jövő idő: jönni fog, feltételes mód: jött volna). Ennek alapján megfejthetjük, hogy a felsorolásban szereplő tud az angol can, és nem a know megfelelője – csakhogy a magyarban a tud nem segédige, hanem ige, azaz tartalmas szó! (Ezt többek között az bizonyítja, hogy a magyar tud szabadon variálódhat segédigékkel, míg az angol can nem: Jövő nyáron már fog tudni úszni – *Next summer he will can swim.) Hasonlóképpen az is sem igeként, hanem segédigeként szerepel, mint például a folyamatos jelen időben: He is reading a book ’Egy könyvet olvas (éppen most)’.

A hír szerint tehát korábban azt feltételezték, hogy a gyerekek először csak a tartalmas szavakat ismerik és használják, nem építenek mondatszerkezeteket. A kutatás azonban rámutatott, hogy ha a mondaszerkezetek felépítésében fontos funkciószavak nem is, „helyeik” – elhallgatás, hümmögés formájában – korán megjelennek (abban a korban, amikor a nyelvtan kiépülését még nem feltételezték). Persze ez így nyilván túlzás, hiszen mindenki tisztában lehetett azzal, hogy a gyerekek nem akkor kezdik építeni nyelvtanukat, amikor az első funkciószavak megjelennek, hanem ezek nyomai már korábban is felbukkannak.

Az eredeti hír alapján az is világos, hogy a „gyerekek nem tanulnak meg normálisan beszélni” nem általában vonatkozik a gyerekekre, hanem csupán azokra, akik valahol elmaradnak a nyelvi fejlődésben. A kutatók reményei szerint az ő problémáik megoldásában segíthetnek eredményeik – az azonban ez eredeti cikkből sem derül ki, miként.