Ámon egyike a legrégibb isteneknek az ókori Egyiptomban. Kezdetben a levegő ura, a termékenység istene. Neve – amelynek eredeti jelentése „Az elrejtett” vagy „Aki rejtve van”, de hívták „Egyetlen”-nek is – már az Óbirodalom, az V. dinasztia korától kezdve előfordul a piramisszövegekben. Núbiában számos alakban tisztelték; leggyakrabban emberi arccal vagy kosfejjel, fején két hatalmas madártollal ábrázolták.

Núbia pontos határokkal nem körülírható történelmi terület Észak-Afrika keleti részén, Egyiptom alatt. Asszuántól délre, hozzávetőlegesen a Kék- és a Fehér-Nílus találkozási pontjáig terjed. Keleten a Vörös-tenger, nyugaton a Szahara határolja. A terület legnagyobb része ma Szudánhoz, északi vidékeinek egy része Egyiptomhoz tartozik.

Núbiai tevekaraván halad a sivatagban a Nílus partján, Asszuán közelében
(Forrás: MTI/EPA/Mike Nelson)

Núbia évezredeken keresztül folyamatos kapcsolatban állt Egyiptommal, amelynek fáraói több alakalommal kiterjesztették hatalmukat a terület északi részére. Volt, amikor fordult a kocka: a núbiai Napata Királyság uralkodói Kr. e. 743 körül rátették kezüket Egyiptomra is, és a birodalom trónján mintegy 80 évig núbiai fáraók ültek.

Amint az előbbi mondat is jelzi, Núbia területén több magasan fejlett bennszülött királyság is kialakult az ókorban, például a Kerma és a Kusita Királyság, ezen belül pedig a Napata Királyság. A téma kutatóinak jelenlegi ismeretei szerint utóbbi hatalmi centruma az évszázadok folyamán egyre inkább dél felé, az 5. és 6. katarakta közötti szavannás terület irányába tolódott. (A katarakták a Nílus középső szakaszának szűkületei és zuhatagos részei, ahol a folyó számos kisebb ágra válik szét, szigeteket alkot, és általában hajózhatatlanná válik.)

Meroitikus Királyság

A birodalom a Kr. u. 3. század első felében Meroitikus Királyság néven újult meg. Legfontosabb hatalmi központja ekkor már a Kartúmtól északra található Meroé városa volt, ahová az uralkodók és családtagjaik is temetkeztek.

Meroé királyai felügyelték a belső-afrikai kereskedelmet. Feliratokkal és reliefekkel díszített kőtemplomaik, palotáik és piramisaik nagy gazdagságról tanúskodnak. A Meroitikus Királyságra az ókori Rómában mint az emberiség által ismert világ határára, a civilizáció végére tekintettek. A Római Birodalom és Egyiptom számos luxuscikke: elefántcsont, fűszerek és különleges fafajták, köztük a szantál, valamint az ébenfa származott e területről.

A meroitikus kultúra saját különleges formakincset és stílust teremtett. Monumentális kőépítészete, a kerámiafestés és más művészeti ágak mellett fontos kulturális vívmánya volt, hogy írnokai a Kr. e. 2. században sajátos ábécén alapuló írásrendszert hoztak létre. A meroitikus írás fokozatosan átvette a korábbi egyiptomi nyelvű feliratok helyét – olvasható a Merowe Projekt honlapján.

Sivatagi csendélet Szudán homokján
(Forrás: Yahia Mirghani, sxc.hu)

Nyelv, írás

A meroitikus nyelv – a Wikipédia szócikke szerint – az ókori Núbia területén beszélt és írott holt, nagyrészt a mai napig megfejtetlen nyelv. Az óegyiptomi szövegekben feljegyzett núbiai nevek arra utalnak, hogy egyes törzsek legkésőbb a Kr. e. 2. évezredben ezt a nyelvet beszélték Felső-Núbiában. A Kusita Királyság bukása után a Kr. u. 6. században kihalt, ugyanakkor valószínűleg távoli kapcsolatban állt az ónúbiai nyelvvel.

A meroitikus írás (ami természetesen nem azonos a nyelvvel) megfejtése 1911-ben Francis L. Griffith angol egyiptológusnak sikerült, aki az Alsó-Núbiában talált feliratokon gyakran párhuzamosan meroitikus és egyiptomi hieroglifákkal is kartusba (névgyűrűbe) írt kusita királynevek alapján azonosította a jelek hangértékét.

A meroitikus írás 23 karaktert használ; a jelek vagy egy hangot, vagy egy mássalhangzót és egy magánhangzót jelölnek. A hieroglif írásjelek az óegyiptomi mintához hasonlóan egy-egy tárgy vagy élőlény képét formázzák. Az írás jobbról balra, a monumentális feliratokon pedig föntről lefelé és jobbról balra tart. A klasszikus óegyiptomi hieroglif írástól eltérően az élőlényeket ábrázoló hieroglifák az írás olvasási irányának háttal vannak a szövegben.

A cikk elején említett Ámon-szobrokat egy homokdűne alatt fedezték fel a múlt hónapban, az istenség templomának feltárása közben, a meroitikus korból származó piramisok közelében – jelentette a távirati iroda. A Kartúmtól 200 kilométerre északra lévő, félszáznál is több gránit síremlék az afrikai  állam fő idegenforgalmi nevezetességei közé tartozik. Szudánban valójában több piramis van, mint a szomszédos Egyiptomban, ám a több mint másfél évtizede dúló háború, az éhínség, az állandó járványok (például az agyhártyagyulladás és a malária) miatt az utazási irodák rendre arra figyelmeztetik a turistákat, hogy messze kerüljék el az országot.

Ősi feliratok

Az ásatásokat irányító Vincent Rodot szerint mindhárom szobron meroitikus írás látható: a feliratok Afrika szubszaharai övezetének legősibb nyelvén íródtak. „Ez egyike az utolsó ókori nyelveknek, amelyet még nem értünk. El tudjuk olvasni a szöveget, nincs gondunk a betűk kiejtésével sem, ám néhány hosszú szótól és a személynevektől eltekintve képtelenek vagyunk megérteni a szöveget” – nyilatkozta a régész a Reuters hírügynökségnek.

Mint rámutatott, az el-Hasszában, az egykori meroitikus város feltárása közben meglelt szobrokon látható felirat az első teljes uralkodói dedikációs szöveg; korábban csak töredékeket találtak ebből a korszakból. Rodot véleménye szerint elősegítheti a szavak értelmének megfejtését, ha a feliratokat összevetik a hasonló szövegek töredékeivel.

Vincent Rodot úgy véli, a feltárások – amelyeket a francia külügyminisztérium finanszíroz – kulcsfontosságú információkat szolgáltathatnak egy kevéssé ismert királyról, bizonyos Amanakharekeremről, akit a kosokra vésett feliratok említenek. „Az ásatások megkezdése előtt mindössze négy olyan dokumentumot ismertünk, amely említést tesz az uralkodóról. Még azt sem tudjuk, hol nyugszik, és a jelentőségét is csak most kezdjük megérteni” – nyilatkozta a francia archeológus.