Már korábban írtuk, hogy a társasházi hirdetőtáblákon, a liftek, WC-k ajtaján megjelenő közérdekű feliratok mindennapi helyesírásunk legviccesebb darabjait termik. Úgy is mondhatnánk, hogy így írunk mi, amikor hirtelen, sokszor indulatból kifolyólag kénytelenek vagyunk valamit a köz tudtára adni – írásos formában.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Most képzelje el, hogy egy szép nyári reggelen kilép az ajtón, és a folyosóra helyezett (nemrégiben vásárolt), ízléses lábtörlőjén egy rakás kutyaürüléket talál. (Azt csak az edzettebb idegzetű és gyomrú olvasóinknak ajánljuk, hogy képzeljék úgy, hogy bele is lépnek a még friss és szagos végtermékbe.) Ön mit tenne?

Forrás: nyest.hu

És ha úgy dönt, hogy azonnali fölháborodásában a ház hirdetőtáblájára ír egy kis üzenetet, Ön vajon két l-lel írná azt, hogy szégyellje? Egybeírná azt, hogy kutyatulajdonos? Kitenné akkurátusan a vesszőket a tagmondatok határain, és a mondatzáró írásjeleket a mondatok végén? Önnek lenne türelme az összerondított lábtörlője árnyékában a helyesíráshoz? – Ugye, hogy ez nem is olyan biztos... Nézzünk szembe a ténnyel: vannak élethelyzetek, amikor a helyesírás nem is olyan fontos.

Forrás: nyest.hu

És amikor pár nappal később az új lábtörlőhöz készít tájékoztató jellegű föliratot, nem zaklatná-e föl újra a minapi eset olyannyira, hogy újra meggyűlik a baja a helyesírással? Pláne, ha Ön nem is szereti a kutyákat. És főleg, ha a kutyák semmit nem is tettek azért, hogy Ön megszeresse őket. Arról nem is beszélve, hogy a helyesírás kutya nehéz!

Forrás: Molnár Ágnes

Továbbra is várjuk helyesírási megfigyeléseiket – lehetőleg fényképpel dokumentálva – a szerkesztőség e-mail címére!